A művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai 750 műből választják ki azokat a darabokat, melyeket az október első vasárnapján nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet.
A tizenkét tagú döntéshozó testület tagjai a hétfői napon egyenként szavaznak minden alkotásról, de az csak másnap dől el, hogy mely körülbelül kétszáz mű szerepelhet az őszi kiállításon. A zsűrizés második napján ismét előveszik és áttekintik a beválogatott anyagot, illetve ekkor döntenek a ?nem elsőkörös továbbjutó? alkotásokról. A keddi napon eldől az is, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, mely fiatal alkotó részesül művészeti ösztöndíjban, illetve ki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár.
A bennmaradt művek listáját nyilvánosságra hozzák a www.oszitarlat.hu honlapon, az elismerésben részesülők nevei viszont a megnyitóig titokban maradnak.
A 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének tagjai:
Dr. Nagy Imre múzeumigazgató, művészettörténész, a zsűri elnöke és a tárlat rendezője
Földi Péter Kossuth-díjas és Tornyai-plakettes festőművész
Hegedűsné Dékány Magdolna Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város kulturális tanácsadója
Kéri László Tornyai-plakettes festőművész
László Dániel Tornyai-plakettes festőművész
Menasági Péter szobrászművész
Pogány Gábor művészettörténész
Probstner János Ferenczy Noémi-díjas iparművész
Szabó Klára Petra grafikusművész
Szabó Tamás Munkácsy-díjas és Tornyai-plakettes szobrászművész
Szentandrási-Sós Zsuzsanna művészettörténész
Tóth Károly művészettörténész