Rövidre szabott életét legendák sora övezi, amelyeket részben maga gyártott. Az egyik születési helyéhez fűződik: a legtöbb forrás Porcsalmát jelöli meg, bár valószínűleg Budapesten született egy Hasznos Anna nevű lányanyától, aki az Ödön nevet adta neki. Egy ideig lelencházban éltek, s itt kereste fel őket Hajnóczy Béla és felesége, akiknek nem lehetett gyermekük. Hasznos Anna abba beleegyezett, hogy magukhoz vegyék a fiát, de a hivatalos adoptáláshoz nem járult hozzá. Hajnóczy ekkor egy ismerős pap segítségével hamis keresztlevelet állíttatott ki Hajnóczy Béla Ödön porcsalmai születésű gyermek részére.

A másik legenda a nevével kapcsolatos, s ezt Hajnóczy terjesztette, noha tudta, hogy nem igaz. Többször is utalt rá, hogy ő a Martinovics-féle jakobinus összeesküvésben részt vett és kivégzett Hajnóczy József leszármazottja. Egyébként a Béla keresztnevet utálta, s első írásai megjelenésekor már inkább a Pétert használta.

Gyermekkorában versenyszerűen úszott, 1955–57-ben mellúszásban többször is dobogós helyezést ért el. 1956 után azonban az uszodai közösség felbomlott, megromlott a szüleivel való kapcsolata, ki-kimaradozott otthonról, s tanulmányi eredményei is gyengültek. A Vörösmarty, majd a Bolyai Gimnáziumból is kibukott, végül estin érettségizett az Eötvös Gimnáziumban 1962-ben. Ekkor már elköltözött szüleitől, nyomorúságos albérletekben húzta meg magát. 1959-től fizikai munkásként kereste kenyerét.

Volt segédmunkás, modell, kabinos, fűtő (erről oklevelet is szerzett), a Franklin Nyomdában betűszedő, építőipari vállalatoknál figuráns.

Utolsó munkahelye 1974–76-ban az Országos Mérésügyi Hivatal volt.1976-tól szabadúszóként próbált megélni az írói honoráriumokból és egy ideig a Móricz Zsigmond-ösztöndíjból. Nagyon fiatalon nősült először, majd a válás után még kétszer házasodott újra.

Legendájához szervesen hozzátartozott önpusztító életmódja, egyre súlyosbodó alkoholizmusa, különböző fóbiái és a depresszió. Egy naplójegyzetében így vallott iszákosságáról: „Alkoholizmusom egyben sajátos világnézet is, politika és vallásos meggyőződés némi öngúnnyal fűszerezendő keveréke. Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget, amelyet kétségbeesett könyörgéssel Jézusnak ajánlottam fel.”

Életmódjából következően nem tudott és nem is igazán akart megfelelni a fennálló társadalmi rend elvárásainak. Soha nem is volt a rendszer kegyeltje, inkább a tűrt, mint a támogatott kategóriába tartozott. Irodalmi kitüntetést is civil kuratóriumoktól kapott: 1980-ban Füst Milán-díjat vehetett át, majd nem sokkal később Aszú-díjjal jutalmazták a Mozgó Világban megjelent publikációiért.

Külföldre életében egyszer jutott el. 1979-ben Londonba utazott szerencsét próbálni, ám hamarosan visszatért Magyarországra. 1981 forró nyarán elhasználódott szíve már nem bírta az alkohol, a töméntelen mennyiségben fogyasztott gyógyszer és egy lázas betegség szorítását, és 1981. augusztus 8-án, két nappal 39. születésnapja előtt meghalt.

Az írással valószínűleg már ifjúkora óta foglalkozott, ám első publikációi, rövidebb írásai a hetvenes évek elején jelentek meg az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban és az Új Írásban. Kezdeti, kísérletező jellegű novelláira az ismétlések gyakorisága, a filmtechnika, a montázsok alkalmazása jellemző. Csak később talált rá saját, eltéveszthetetlenül egyedi írói hangjára. Az áttörés éve 1975 volt, ekkor jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál A fűtő című elbeszélésgyűjteménye, s a Valóságban napvilágot látott Az elkülönítő című riport-szociográfiája, amely a szentgotthárdi szociális betegotthonban uralkodó áldatlan állapotokat tárta fel, nem kis vihart kavarva.

Műveinek témáját a megélt-megszenvedett valóság adta, írásainak középpontjában az alkoholizmus, saját felbomló, szorongó, elmagányosodó személyisége, az önpusztítás folyamata áll. Előadásmódja látszólag szenvtelen és tárgyilagos, ám érezhető benne a mögöttes indulat, keserűség, düh is. Hangja olykor meglepően nyers, szókimondó, néhol kifejezetten durva, ami ebben a korban meglehetősen szokatlan volt az irodalmi művekben.

1979-ben az Ünnepi Könyvhétre jelent meg mindmáig legnépszerűbb műve, A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénye. A több szálból fonódó történet hőseiben, a segédmunkából élő, fűtetlen albérletben nyomorgó, jobb sorsra érdemes, tehetséges fiatalemberben, valamint a delírium rémképeivel küzdő narrátor alakjában nem nehéz felismerni az írót, aki elemző tárgyilagossággal rögzíti élethelyzetét, a függőség, a szenvedés fázisait. Nem sokkal halála előtt jelent meg a Jézus menyasszonya című kötet, amely a címadó kisregényen kívül utolsó éveiben írt karcolatait is magába foglalta. Kísérletezett drámaírással is, utolsó, töredékes munkája a halottak között játszódó, felfokozott lelkiállapotra utaló Last train központi témája a halál.

Hajnóczyt foglalkoztatta a filmírás és -készítés is, több művéből forgatókönyvet írt. Ki a macska? című megrázó erejű novellájából 2003-ban Mészáros Péter készített rövidfilmet, a Perzsiát pedig dr. Horváth Putyi vitte filmvászonra, az író szerepének eljátszására a kiváló zenész Melis Lászlót kérte fel.

A Digitális Irodalmi Akadémia 2018-ban posztumusz tagjává választotta Hajnóczy Pétert.

Nyitókép: Csigó László. Forrás: Körkép antológia-sorozat, képszám: 1982/8.