1925. július 29-én született az Égei-tengerben fekvő Híosz szigetén. Már hétévesen a család büszkesége volt, úgy énekelte a bizánci himnuszokat, mint egy pópa; így történhetett, hogy Aposztoli város metropolitája őt választotta szólistának a Passió nagypénteki előadására. Alprefektus apját többször áthelyezték, így az ifjú Mikisz Pürgoszban, Patraszban és Tripoliszban folytatta zenei tanulmányait. Tripoliszban kórust alakított, és tizenhét évesen itt adta élete első koncertjét. Ezután az athéni konzervatóriumban tanult.
Életét a zene mellett a politizálás töltötte ki: az 1940-es években részt vett a görög ellenállásban, ezért bebörtönözték, majd Makróniszosz szigetére száműzték. 1946-ban emberi roncsként szabadult, idegrendszere súlyosan sérült, ijesztő rohamai voltak, hallucinált. Sok évbe telt, míg - elsősorban orvos feleségének köszönhetően - meggyógyult. Az ötvenes évek elején Athénban megnyíltak előtte a Zeneakadémia kapui, tanulmányait 1953-ban kitüntetéssel fejezte be, egy évvel később párizsi ösztöndíjat kapott. Intenzív művészi alkotói korszak következett, megszülettek első szimfonikus művei, nevét ismertté tette Zongoraversenye, valamint az I. szvit és azt I. szimfónia. 1957-ben a Moszkvai Zenei Fesztiválon Arany Medál-díjat nyert, 1959-ben Antigoné című balettjének Covent Garden-beli bemutatója után az Év Legjobb Európai Zeneszerzője díját kapta meg.
Theodorakisz 1961-ben tért vissza Görögországba. Athénban zenekart alapított és belevetette magát a mozgalmi életbe. Megszervezte a Lambrakisz Demoratikus Ifjúsági Szövetséget, létrehozta a Pireuszi Zenei Társaságot, mozgalmat indított a kultúra megújulásáért, 1964-ben pedig a görög parlament tagja lett. Közben komponált, koncertezett. Műveinek zenei alapja a görög népzene, témáit gyakran meríti a költészetből. Hamarosan őt tekintették a legnagyobb élő görög zeneszerzőnek.
Az 1964-es év igazi világsikert hozott számára. Mihálisz Kakojannisz rendező őt kérte fel a Zorba, a görög című film kísérőzenéjének megkomponálására; a szirtaki sokaknak azóta is egyet jelent Zorba táncával. Theodorakisz 1988-ben egész estés balettzenét komponált Nikosz Kazantzakisz regényének témájára. Vallomása szerint ez a zene három kultúrát (az európait, a krétait és a görögöt), és két zenei irányzatot (a népzenei motívumokat és a szimfonikus zenét) ötvöz. A hatvanas években született több ismert filmzenéje is (Élektra, Phaedra, Z,avagy egy politikai gyilkosság anatómiája).
1967-ben, a fasiszta junta hatalomra kerülése után az ezredesek dekrétummal tiltották be Theodorakisz műveinek előadását és hallgatását, őt magát pedig családjával együtt Zatunára száműzték, majd az oroposzi koncentrációs táborba internálták. Egészsége ismét megrendült, tüdőbajt kapott. A zeneszerző családjának kiszabadítására Leonard Bernstein, Dmitrij Sosztakovics, Arthur Miller, Harry Belafonte nemzetközi szolidaritási mozgalmat szervezett - céljukat csak 1970-ben sikerült elérniük. Theodorakisz ezután emigrációba kényszerült. Járta a világot, koncertek ezreit adta a demokrácia helyreállításáért, s a diktatúra elleni harc élő szimbólumává vált. 1974-ben, az ezredesek bukása után győzedelemesen tért vissza hazájába. Folytatta turnéit, részt vállalt a közügyekben, két alkalommal volt parlamenti képviselő, 1989-93-ban tárca nélküli miniszteri tisztséget töltött be.
Politikai hovatartozása már nem mondható olyan következetesnek, mint zenei stílusa. 1981-85 között a kommunista párt képviselője volt, 1989-ben már függetlenként indult az Új Demokrácia listáján. A baloldaliak nem véletlenül nevezték "nagy gyereknek", mert nem egyszer okozott meglepetést: megtörtént az is, hogy olyan görög-török baráti társaság élére állt, amely a ciprusi kérdésben inkább a török álláspontot támogatta. Eleinte híve volt Andreasz Papandreu pánhellén szocialista mozgalmának, 1989-ben azonban már tolvajoknak és rablóknak nevezte őket.
A zenés politikai demonstráció tiltakozásának egyik legfőbb kifejezője maradt. 1996-ben Athénban kurdpárti koncertet adott, 1999-ben ugyancsak zenével tiltakozott Jugoszlávia NATO-bombázása ellen. Hangversennyel segítette az 1999-es törökországi földrengés áldozatait is. Mikisz Theodorakisz rendkívül termékeny zeneszerző: kétszáznál több népszerű dalt, tíz szimfóniát, két oratóriumot és három operát komponált. Élektra és Médea című operái a kilencvenes években születtek. Az utóbbiban az antik tragédia szövegét szó szerint zenésítette meg, a "vágatlan" előadás hat órát tenne ki, a nézőbarátabb már csak két és fél órára nyújtózik. Az utolsót, a Lüszisztratét 2002-ben mutatták be Athénben, nagy sikerrel. Az ő szerzeménye az Olimpiai Himnusz, amelyet első ízben 1992-ben, Barcelonában játszottak. 1982-ben Jasszer Arafat kérésére ő komponálta a Palesztin Himnuszt.
Két alkalommal járt Magyarországon: 1976-ban a budapesti Erkel Színházban volt nagy sikerű koncertje, ahol maga vezényelte saját műveit. 1993-ban ismét járt fővárosunkban, a Budapesti Búcsú díszvendégeként.
(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)
