85+85
Fekete György belsőépítész, iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mozaik-kollázs kiállítása 85 kompozíciót mutat be a művész 85. születésnapja alkalmából. A 85+85 című kiállítás november 26-ig megtekinthető a Pesti Vigadóban.
Az ismert belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke belsőépítészeti tervezői életművének befejezése után egy speciális, másutt ismeretlen mozaik-kollázs technikát fejlesztett ki, amely anyagában a különböző fafajták belső tulajdonságainak, vizuális megjelenítésének felfedezésén alapul. Ennek a munkának az eredménye tekinthető meg a kiállításon.
„Fekete György 85 alkotását állítottuk ki” – mondta el Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész megnyitó beszédében. Hozzátette: „1952 óta ismerlek, azóta vagyunk barátok. Nem emlékszem, hogy egyszer is veszekedtünk volna, pedig átéltünk közösen néhány történelmi korszakot.” Megjegyezte, hogy 1963-ban együtt mutatkoztak be a Csók Galériában, majd hozzátette: „1990 után csodáltalak igazán, hogy megalkuvástól mentesen küzdöttél a szakmáért. Mindketten ott voltunk 1992 januárjában, amikor kikiáltották a Magyar Művészeti Akadémiát, okos közbenjárásod nélkül pedig nem lennénk ma köztestület.”
Az alkotások elemeinek struktúrájába komponálja bele személyes fotó-, fém-, ékszer- és szerszámemlékeit. A kiállítás 85 kompozíciót mutat be a szerző 85. születésnapján.
Kultúra.hu