Terjedelemben egy fejezettel több ez az új könyv, vagyis azzal a féllel, amennyivel írója is idősebb lett tavaly óta. Formátumra is hasonló: az előző könyv borítóján szemüvegét levéve áll, mint egy tanár, aki éppen befejezte az órát, a mostanin szemüvegesen, mutatóujját figyelmeztetőn tartva, komolyan néz ránk, mint az a tanár, aki éppen tanít.
Tanít? Nem, nem mondanám, inkább beszélget velünk. Kilencvenedik esztendeje küszöbén egy sokat megélt, tapasztalt ember módjára úgy véli, nem haszontalan elmondani, mit gondol életről, világról, más országok szokásairól, művészetről, politikáról, szokásainkról, jó vagy rossz tulajdonságainkról, de nem kioktatóan, hanem bevonva minket töprengéseibe.
Most is arányokról, hangsúlyokról beszél itt és most, mint a 88 címűben, mert változatlanul foglalkoztatja a kérdés, miért nem lehet jól, jobban mérlegelni tetteinket, miért nem tudjuk, életünkben, dolgainkban mi a fontos, és mi a lényegtelen.
Szinetár Miklós 88 című könyvéről itt írtunk.
Sokirányú tájékozottsága révén másról is szól. Pazar bőséggel tárja elénk morfondírozásait istenhitről éppen úgy, mint a hiteltelen magyarkodásról, a halálról és a lázadásról mint emberi szükségletről, a mindenben hívők voltaképpeni hitetlenségéről, a nemzetek büszkeségéről, a politikusi ígéretek számon kérhetőségéről; arról, hogy mi is a luxus, a hiedelmek mögötti valóságról, de a hollywoodi filmekről is, meg arról, hogy miért ordít a reklám.
Külföldi utak élményei, melyek java részét vendégrendezések, fesztiválok során tapasztalta, ugyancsak lehetőséget adnak az arányok és hangsúlyok összevetésére. Szinetár 450 oldalon felsorolhatatlanul sok mindenről beszél élvezetes stílusban, bölcs derűvel, ahogy rendezői pályáján is instruálta színészeit, operistáit itthon és Amerikában, Japánban, Oroszországban vagy bárhol a világban. Vagy ahogy tanított. Ahogy a televízió főrendezőjeként megoldotta a kényes helyzeteket. Mert tudta, hogy mi mihez képest jó vagy rossz, hasznos vagy haszontalan.
Kényelmesen, lassan jó olvasni ezt a könyvet, egy-egy fejezet után ölbe ejtve elgondolkodni a világ dolgain. Tovább forgatni a fejünkben, hogy valóban: mi is az, hogy konzervatív valaki. Hogy mi legyen magántulajdonban és mi államiban, hogy tényleg mindenütt él-e a kasztrendszer, csak kevés helyen vállalják, meg hogy tényleg a demokrácia rákfenéje-e az általános választójog? Mert ilyenekről olvashatunk.
A könyv vége felé egy Seneca-idézetet
találunk: „Mindennek kisebb jelentőséget kell tehát tulajdonítanunk, és mindent
könnyű szívvel viselnünk, az emberhez illőbb nevetni, mint siránkozni az
életen.”
Igen. Négy és fél száz oldalon ott van ezernyi gondunk-bajunk. De hallgassunk Senecára! Ahogy a könyv szerzője is.
Nyitókép: Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező. Fotó: MTI/Czimbal Gyula
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
