Az 1914-ben vízre bocsátott Britannic a White Star Line társaság harmadik Olympic osztályú hajója volt, két testvérhajója, az Olympic és a Titanic után Belfastban szerelték össze. Egyes feljegyzések szerint neve Gigantic lett volna, de a Titanic katasztrófája után más nevet adtak neki, bár a White Star Line tagadta és legendának minősítette az ezzel kapcsolatos pletykákat.
A Britannic az óceánjárók fénykorában készült, amikor a nagy társaságok egy terv alapján több hajót is építettek, a White Star Line is azt tervezte, hogy a három luxushajóval hetente indít menetrendszerinti járatokat Southampton és New York között. A Titanic katasztrófáját követően azonban a Britannic terveiben jelentős változásokat hajtottak végre a biztonság érdekében. Az 53 ezer tonna vízkiszorítású, 269 méter hosszú, 22 csomó sebességre képes Britannic fehér festésű hajó volt, zöld csíkkal az oldalán, és sárga kéményekkel. Luxus óceánjárónak épült, de belső terének kialakítását az első világháború kitörése miatt nem tudták befejezni, sőt a kikötőben álló hajót a brit hadvezetés háborús célokra foglalta le.
1915-ben a HMHS Britannic (His Majesty's Hospital Ship - őfelsége kórházi hajója) névre keresztelték át, s azt a feladatot kapta, hogy a Földközi-tenger vidékéről hazaszállítsa a sebesült frontkatonákat. Mivel nem sokkal korábban a németek már elsüllyesztették a White Star Line nagy konkurense, a Cunard társaság Lusitania nevű hajóját, a vállalat vezetőiben - később jogosnak bizonyult - félelmek ébredtek. (A Lusitania ugyan vélhetőleg feyverekkel volt megrakva, de a háborús konvenciók figyelmen kívül hagyásával, figyelmeztetés nélkül torpedózták meg.)
A Britannicot végül az RMS Mauretaniával és az RMS Aquitaniával együtt Gallipolinál, a sebesültek hazaszállítására vetették be, Charles A. Bartlett kapitány parancsnoksága alatt. A hajó öt sikeres út után 1916. november 12-én futott ki Southampton kikötőjéből a Földközi-tenger felé. November 17-én érkezett meg Nápolyba, ahol szenet és ivóvizet vett fel az út hátralevő részére. A viharos időjárás miatt veszteglésre kényszerültek, így az idő legkisebb javulását észlelve a kapitány az indulás mellett döntött. A Britannic már a görög Lemnosz szigete felé haladt, amikor 1916. november 16-án, kedd reggel 8 óra 12 perckor hatalmas robbanás rázta meg a hajót.
Az orvosok és a nővérek azonnal észlelték a rendkívüli eseményt, a hajó hátsó részén lévők viszont azt hitték, hogy csak egy kisebb hajóval ütköztek össze. A robbanás következtében a biztonsági rendszer jelentős károkat szenvedett, a tengervíz hamarosan betört a hajótestbe. Bár a kapitány azonnal elrendelte a betörő víz ellen védő ajtók lezárását, ezek annyira megrongálódtak, hogy nem tudták ellátni feladatukat.
A víz így elérte a kazánházat, a Britannic pedig süllyedési szintjét. Szerencsére pár válaszfal épen maradt, így a víz nem tört - volna - be a további kazánházakba, mivel azonban az alsóbb szinteken nyitva maradtak a hajóablakok, a víz ezeken keresztül mégis elöntötte a kazánházakat. Amikor immár hat hajórekesz állt víz alatt, bizonyossá vált, hogy a hajó a nem marad víz felszínén. A Britannic hiába volt erősebbnek és biztonságosabbnak építve, mint a Titanic, alig tíz perccel a robbanás után olyan állapotban volt, mint a Titanic egy órával a jégheggyel való ütközést követően. Bartlett kapitány még egy kétségbeesett kísérletet tett, hogy a közelben fekvő Kea sziget partjaira vezesse a hajót, de a legénység már megkezdte a mentőcsónakok előkészítését és vízre bocsátását.
Az utasokat sikerült kimenteni, a katasztrófa 30 áldozata közül a legtöbb akkor halt meg, amikor az óceánjáró tatja kiemelkedett a vízből és két rosszul leengedett mentőcsónakot beszippantott a még forgó hajócsavar. A még a parancsnoki hídon tartózkodó Bartlett csak ekkor adott utasítást a hajó motorjainak leállítására, majd 8 óra 35 perckor kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Ő maga 9 órakor egyszerűen lesétált a parancsnoki hídról, amelyet akkor ért el a víz. A Britannic hét perccel később alámerült az Égei-tenger hullámsírjába. Az 1038 túlélő segítségére helyi halászok siettek, később pedig megérkezett a katasztrófa helyszínére a HMS Scourge és a HMS Heroic is.
Azt a mai napig sem lehet biztosan tudni, hogy mi okozta a robbanást. Egyes történészek szerint a hajó aknára futott, mások szerint megtorpedózták, de olyan legendák is keringenek, hogy a hajó sebesülteken kívül fegyvereket és hadianyagokat is szállított, emiatt volt olyan nagy erejű a detonáció.
A száz méter mélyen nyugvó hajót 1975-ben a világhírű Jacques Cousteau találta meg, s azóta számos kutatást végeztek rajta. A legendás óceánjárók közül az Olympic szolgált a legtovább, nyugdíjazásának ideje 1934-ben, a Cunard és a White Star Line összeolvadásával érkezett el. A fedélzetén található berendezés minden darabját elárverezték, a hajótörzset pedig szétszerelték. Így ért véget az óceánjárók fénykora.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
