Rajzfilmsorozatai 1960–61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Marcell-lel készített számtalan Gusztáv-epizód (1965–1968) rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé. Keze nyomát őrzi a Dörmögő Dömötör gyermekújság, illetve mesekönyvek, képregények illusztrációi is. Képregényei többségükben a Pajtás magazinban jelentek meg, legismertebb figurája Kajla kutya. Hihetetlenül jó érzékkel nyúlt irodalmi „alapanyagokhoz”, majd adaptálta őket munkáiban. A magyar rajzfilm történetének emblematikus, időtálló darabjai, filmek és sorozatok fűződnek nevéhez, melyeket kortól függetlenül jó újra és újra elővenni.
Variációk egy sárkányra (1967)
Talán főleg a felnőttek élvezhették ezt a nyolc percet, mely egy klasszikus gyerekmesének tart görbe tükröt. A gonosz sárkányt legyőző, a királykisasszony szívét elnyerő királyfi narratíváját ironikus módon fordítja ki a film, már az elején érezhető ennek éle a felvezetőben: „Hölgyeim és uraim, ki ne emlékeznék rá, hogy hol volt, hol nem volt…”, majd elhangzik a jogos felvetés: Csak így lehetett volna? A klasszikus szerepek átrendezésére épülő Variációk egy sárkányra a királyfi, a királykisasszony, a sárkány és a ló négyesére koncentrálva villantja fel a mindenki számára ismerős történet lehetséges egyéb kimeneteleit anélkül, hogy bármelyiket kizárólagossá tenné.
Pom Pom meséi (1978–1981)
Hogy ki is Pom Pom? Mind ismerjük őt: különleges lény, akiről nem tudni, hogy micsoda. Lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Azt viszont jól tudjuk, hogy Picur barátja, és az iskolába menet jobbnál jobb mesékkel szórakoztatja a kislányt. A Csukás István írásai alapján, Sajdik Ferenc rajzaival, Dargay Attila rendezésében készült Pom Pom meséi mindannyiunkat mosolygós nosztalgiával töltenek el a mai napig, és nemcsak a szőrmók mesemondót és az iskolás Picurt zártuk a szívünkbe, hanem Gombóc Artúrt, Festéktüsszentő Hapci Benőt, a bátor tintanyulat és sok más jópofa, színes karaktert, akik ebből a csodás alkotói együttállásból születtek.
A nagy ho-ho-horgász (1982, 1988)
Ha jól sejtem, nem egyedül én kezdtem most félhangosan dúdolni az emblematikus mese főcímdalát, és habár kiskoromban egyáltalán nem értettem – és nem hallottam ki – „a szív a víznek szalutál” sort, mégis teljes átéléssel énekeltem a fülbemászó dalt. Mikó István és Balázs Péter hangja még mindig a fülemben cseng, ha visszaidézem a nagy ho-ho-horgász és leghűségesebb barátja, Főkukac közös kalandjait, ahogy nyáron a vízparton, télen pedig háztetőről, kéményből, fürdőkádból horgásznak. A Pom Pom meséihez hasonlóan a rajzasztalnál Sajdik Ferenc ült, A nagy ho-ho-horgász pedig ennyi év távlatából is szórakoztató és szívmelengető.
Lúdas Matyi (1977)
Már volt szó a mesteri irodalmi adaptációkról, ezek egyik ékes példája a Fazekas Mihály 19. századi verses elbeszélésén alapuló Lúdas Matyi, mely a magyar animációtörténet legnépszerűbb egész estés alkotásainak egyike a mai napig. Az úri világon bosszút álló, éles eszű parasztlegény története jól illeszkedett az egykori politikai ideológiába, az állami filmgyártás első élő szereplős színes játékfilmje is egy Lúdas Matyi-adaptáció volt 1949-ben Soós Imre főszereplésével. A Dargay-féle karikírozó stílussal és a Romhányi Józseffel közösen írt, szállóigévé vált párbeszédekkel a humor dominál a moralizálással szemben az 1977-es rajzfilmben.
Eredetileg a film valamennyi figuráját Dargay Attila tervezte volna, amelyek a rá jellemző karikaturisztikus stílusban készültek el. Végül a film emberkaraktereit Jankovics Marcell dolgozta át, aki a főhőst, Lúdas Matyit jóvágású, tiszta tekintetű, sudár fiatalemberként ábrázolta, és csak a film negatív szereplői, így Döbrögi, az ispán és a hajdúk megformálásában köszön vissza a túlzó karikírozás. Dargay Attila kézjegye a film állatkaraktereiben, mindenekelőtt a Matyi oldalán főszerepet kapó, vele egyenrangú lúd karakterében érhető tetten.
Vuk (1981)
Még nagyobb népszerűséget hozott számára az előbb részekként készült, majd egész estés filmmé összeállított, Fekete István 1940-es kisregénye alapján készült Vuk. A rajzfilm páratlan sikere a bevezető dal és az élelmes kis rókát megörökítő játékfigurák népszerűségében is megmutatkozott. Az állatszereplők sorát felvonultató film valamennyi figuráját Dargay Attila tervezte, így a Vuk a Dargay-féle kedvesen humorizáló karakteranimáció gazdag tárházát nyújtja, ezen mese figurái viselik leginkább magukon a rendező kézjegyeit. Ő maga úgy emlékezett vissza a Vuk készítésére, hogy a stúdióvezetés és a megrendelő részéről ebben a filmjében kapta a legnagyobb alkotói szabadságot. A közönséget először tévésorozatként meghódító Vukból még ugyanabban az évben bemutatták a moziváltozatot is, amely több mint kétmilliós nézőszámot hozott.
Szaffi (1984)
Ismét egy adaptáció, amely nem véletlenül lett az egyik legnépszerűbb egész estés animációnk. A Szaffi Dargay első olyan filmje volt, amelyben a főszereplőket, Jónást és Szaffit hagyományos módon kellett megrajzolni, hogy minél rokonszenvesebbnek lássa őket a néző. A rendező erről így mesélt: „A tőlem megszokott torz figurák nem juthatnak szóhoz. Szaffinak, ennek a kis cigány-török-macskalánynak olyannak kell lennie, hogy a nézők, gyerekek és felnőttek egyaránt első látásra »beleszeressenek«.”
A Dargay kicsit sem romanticizáló grafikai stílusára jellemző figurák a mellékszerepekben tűnnek fel, többek között ilyen a meglehetősen ostoba Feuerstein kormányzó és ármányos segédje, Puzzola, Loncsár, a sertéskupecből lett kapzsi földesúr és nagyravágyó, malacképű lánya, Arzéna, valamint Temesvár bumfordi török várőrei és a várat ostromló túlbuzgó császári katonák serege is.
Dargay rajzfilmje kifejezetten gyermekbaráttá teszi Jókai fordulatokban gazdag romantikus kisregényét, amely eredetileg több elemében is komor, inkább tragikus. A Nepp József és Romhányi József párosa által jegyzett párbeszédekben rendszeresen bukkannak fel az olyan időszerűtlen kiszólások, mint amikor Puzzola a saját munkaköri bemutatkozásában az okirathamisítás és méregkeverés mellett a filmkritikaírást is felsorolja. Dargay az életművére és alkotói hitvallására jellemzően a kisebb gyermekek számára tette fogyaszthatóvá a konvencionális módon ábrázolt történetet, amelyben kitüntetett szerepe van a komikus karaktereknek és a mulattató dialógoknak.
Mezőnyéken született 1927. június 20-án. A Képzőművészeti Főiskoláról 1984-ben elküldték, mert „osztályidegennek” titulálták. Az ötvenes évek elején díszletfestő volt a Nemzeti Színházban, és ezekben az években ismerkedett meg a rajzfilmgyártással mint gyakornok. 1954-től a Pannónia Filmstúdió rajzfilmtervezője, majd pár évvel később rajzfilmrendezője lett. Első önálló munkáját felnőtteknek szánta: az 1959-es Ne hagyd magad, emberke karikatúraszerű elemek kíséretében közölt filozofikus gondolatokat, később azonban szinte egész pályafutását gyerekeknek készült alkotások fémjelezték.
Dargay Attilát munkássága elismeréséül 1968-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. Filmjeivel számos díjat nyert a különböző fesztiválokon, az 1961-es rövidfilmfesztiválon első díjat, 1982-ben a Játékfilmszemlén rendezői, 1986-ban közönségdíjat kapott. 2006-ban a Magyar Filmszemle életműdíjával tüntették ki, 2007-ben Budapest díszpolgára lett.
Cikkünkhöz forrásként használtuk a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Alapfilmek weboldalát.
Nyitókép: Dargay Attila otthonában, 1985-ben. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás
