Vajon miként festhettek Isztambul utcái és ikonikus épületei a 19. század végén? Kik voltak az Abdullah testvérek, és hogyan lehettek ők az oszmán szultáni udvar hivatásos fotográfusai mintegy százötven évvel ezelőtt? Miként járult hozzá a magyar Festetics család ahhoz, hogy az egyik legkorábbi, Isztambult ábrázoló fotógyűjtemény a Magyar Nemzeti Levéltár őrzésébe kerüljön, és fellapozásával ma is bepillantást nyerhessünk a pezsgő világváros egykori mindennapjaiba?
Ezeket az izgalmas kérdéseket járja körbe A szultán fotóalbuma – panorámaképek az 1870-es évek Isztambuljából című új időszaki kiállítás, amely március 31-én nyílik a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelyen. A tárlat a Magyar Nemzeti Levéltár, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében valósult meg a Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztályának őrzésében található történeti fotók és térképek bemutatásával.
A kiállítás középpontjában a szultáni udvar első hivatásos fotográfusai, az Abdullah testvérek által készített, többségében isztambuli város- és panorámafotókat megörökítő album áll, amelynek fotóit az 1860-as és 1870-es években fényképezték. A felvételek abban az időben készültek, amikor a roppant birodalomban az úgynevezett Tanzimát-kor átfogó reformfolyamatai révén nagy változások indultak el. A külön-külön világszerte jól ismert, a korban kimagasló technikai színvonalon rögzített fotók, amelyeket ezúttal tematikus albumba rendeztek, a Festetics család révén kerültek Magyarországra, majd a családi levéltárral együtt a Magyar Nemzeti Levéltárba.
Nagy valószínűséggel ez a világon a legrégebbi, közgyűjteményben őrzött oszmán fényképalbum. A tárlaton történeti térképek, fotók és videók segítségével elevenedik meg a nyüzsgő Isztambul mára elfeledett, 19. század végi élete, amelyet ezen, magyarországi közgyűjteményben lévő páratlan források őriztek meg az utókor számára.
A magyar, török és angol nyelvű tárlat várhatóan 2023. július 31-ig látogatható.
Nyitókép: Gül Baba szobra a Gül Baba Kulturális Fesztivál megnyitóján a Gül Baba Kulturális Központban 2019-ben. Fotó: Kovács Attila / MTI