Léleküdítő élmény a téli zord szürkeségből a Hagyományok Háza kiállítóterébe lépni, ahol elképesztő színözön és stíluskavalkád fogadja a látogatót. A tárlat három témakört, a népviseletet, a polgári divatot és a magas színvonalú ruhakészítést értelmezi egymás kontextusában, melyek látszólag ellentmondásos jelenségeknek tűnhetnek. A most megnyílt, tartalmában és látványában is izgalmas kiállítás azonban igyekszik ennek ellenkezőjéről meggyőzni a látogatót. Megvizsgálja, hogyan inspirálta a magyar népi kultúra formavilága és motívumkincse a divattervezők munkáját a 20. század elejétől egészen napjainkig. Összetett nézőpontokat nyújt, de nem törekszik a tudományos komplexitásra, inkább csak izgalmas divattörténeti felvillantásokat ad. A műtárgyak számához képest szűkös kiállítótérben közel 150 ruha és kiegészítő kapott helyet, melyek tanúskodnak a népművészet és a divattörténet egymást átható, folytonos kapcsolatáról és a köztük lévő határvonalak átjárhatóságáról.
A kiállítás megalkotói alapvetően a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum textilkollekciójából dolgoztak, de számos egyéb múzeum is kölcsönzött műtárgyat a tárlatba, és magánszemélyek felajánlásai is gazdagították a pazar felhozatalt. „Amikor végignéztük a múzeumunk raktárában őrzött ruhákat, azt láttuk, hogy kivételesen gazdag a gyűjteményünk, de kérnünk kell segítséget más múzeumoktól is, illetve a témával kiemelten foglalkozó alkotóktól” – mesélte dr. Czingel Szilvia, a kiállítás kurátora. „A nemzetközi színtérhez viszonyítva itthon kevesen hordanak hétköznapi viseletként népies ruhákat, mert ha valaki megjelenik egy kalotaszegi cifraszűrben, rögtön egyfajta ideológiai besorolást is kap. A kiállítás egyik fő célja ezzel a sokszínű, reprezentatív anyaggal megmutatni, hogy ezt lehet hitelesen, ízlésesen és jó esztétikai érzékkel is csinálni. Emellett az öltözködés remek kommunikációs nyelv arra, hogy divatjelenségeket bemutassunk, kérdéseket tegyünk fel, fontos társadalmi kérdésekre mutassunk rá.”
Kiindulópontként vagy akár könnyed ráhangolódásként a tárlat négy eredeti, szemet gyönyörködtető női ruhával indít, bemutatja a kalotaszegi, a kalocsai, a sárközi és a matyó népviseletet, azt a négyet, melyekből a leggyakrabban inspirálódnak a divattervezők, s melyek időtálló motívumai időről időre visszatérnek a ruháikon.
A „leading lady” és barátai
A folklór iránti érdeklődés és a népművészet újrafelfedezése a 19. század végén jelent meg hazai és nemzetközi szinten. A divatban elsőként az 1910-es évek elejétől tűntek fel népművészetből merítő ötletek, motívumok. Ettől kezdve egyre több divattervező nyúlt a népi formakincshez, a kerámia, a szőttes, a hímzés, a viselet és a népies kiegészítők egyaránt szolgáltak formai és technikai jellegű inspirációként. Ha elindulunk a tárlatban, jóleső múltidézésre csábítanak a bevezető falakra kitett képek és írások. Megismerhetjük Almásy Jacqueline grófnőt, a „leading lady”-t, aki nemcsak szépségével és divatimádatával hívta fel magára a figyelmet, de második házasságával is, hiszen a híres francia ékszerész és órás, Louis J. Cartier felesége lett 1924-ben. A kor egyik legnagyobb női celebritása volt, gondolkodását a divat terén nemcsak a párizsi elit, de itthon is sokan követték. Barátnője volt Elsa Schiaparelli, a két világháború közötti párizsi divatvilág fő irányítója és formálója, aki formabontó, szürrealista ruháiról volt híres. 1935-ben Budapesten találkoztak, és többször ellátogattak közösen Palóc- és Matyóföldre, a Hortobágyra, Kalocsára és a Sárköz vidékére, hogy tanulmányozzák az ott fellelhető gazdag motívumvilágot. Schiaparelli annyira beleszeretett a magyar népviseletbe, hogy 1935-ben több napra beköltözött a Néprajzi Múzeum adattárába, és ott rajzolta le az általa megálmodott motívumokat.
„A kortörténeti áttekintésből a magyar származású amerikai divattervezőt, Kárász Mariskát sem hagyhattuk ki, aki ugyancsak sok, a magyar népművészet forma- és mintakincse ihlette ruhadarabot tervezett. Óriási érdeklődés övezte ruháit a jómódú New York-i nők között, így fontos szerepe volt a paraszti népművészetből inspirálódott divattrend gazdagításához” – mesélte Szilvia. A kurátor azt is elárulta róla, hogy 1914-ben testvérével, Ilonkával ment ki New Yorkba, és egészen sajátos ruhákat kezdett tervezni. Díszítőtechnikaként alkalmazta a hímzést, a batikolást, a textilapplikációt, a filcből megálmodott szűrrátétet és a gyapjúfonalból készülő szűrhímzést. Nagy sikerű szűrkabátja az autentikus formanyelvet hordozta, míg szűrrátétes ruháján Henri Matisse papírkivágásainak hatása tükröződött.
Népviseletből divatot csinálni – ezzel a felütéssel vezet be bennünket a tárlat a magyar öltözködési mozgalom időszakába, mely egy 19. századi romantikus eszméből eredt, és azt hirdette, hogy a nemzeti sajátosságok őrzője a népi kultúra. A mozgalom rövid történetén túl annak legmarkánsabb képviselőjéről, a korszakalkotó divattervezőről, Tüdős Kláráról is olvashatunk. Meggyőződése volt, hogy a ruhák hímzését, az alapanyag vásznát, szőttesét, csipkéjét az eredeti helyszínen kell elkészíttetni. A Tiszaugi Földrajzi Múzeumból került a tárlatba az általa tervezett 1930-as évekbeli alkalmi ruha, melyet mindenképp érdemes megcsodálnunk, de meghallgathatjuk őt eredeti tévéfelvételeken is. Pántlika nevű szalonjába a legfelsőbb körök és a művészvilág járt, melynek megnyitásáról a Budapesti Hírlap így tudósított: „Ezek a ruhák nem kontár módon magyaroskodó jelmezek, ezek a ruhák magyarok. A lelkükben, a lényükben van a nemzeti jelleg…”
Flower power és a táncházas szubkultúra
A kiállítás kitérőt tesz az 1960-as években az Egyesült Államokból elinduló, békét és szeretetet hirdető hippik mozgalma, valamint a friss, egyedi, színes és fantáziadús hippidivat felé. A hippik trapéznadrágban, hímzett blúzokban, mellényekben, farmerben jártak, s az egyik legnépszerűbb minta a virágmotívum volt, mely nemcsak a ruháikon jelent meg, de a hajukba is virágot tűztek, illetve a testükre is virágokat festettek. A hippik tudatosan fordultak a népművészet felé, szabad gondolkodásukban, életmódjukban és öltözködésükben markánsan megjelent a népművészet. Érdekes példákat láthatunk minderre a tárlatban, megnézhetjük, milyen egy népi stílusú, trapéznadrágból, tarisznyából, mellényből álló női szett, egy buzsáki rátétes mintával ellátott ruha vagy egy hímzett blúz a korszakból.
Itthon nemcsak a hippik, de az 1969-70-ben megrendezett Röpülj páva vetélkedő, majd az 1972-ben meginduló táncházmozgalom is országos divatot teremtett az öltözködésben. Az aktuális divatdarabokat együtt viselték a népi iparművészek által készített kiegészítőkkel, a szűk farmert népies ruhákkal kombinálták. Szilvia hozzátette: „Mivel a látogatóink közül sokan már éltek ebben az időszakban, úgy gondoltuk, hogy a 70-es, 80-as évek szocialista Magyarországáról is adunk érdekes szemelvényeket szövegben és képi világban is. Ezért került a falakra Koncz Zsuzsa 1969-es Táncdalfesztiválon viselt öltözete és Halmos Béla, Koltai Gergely és Sebő Ferenc fotói a Folklór Archívumunkból.”
Népművészet levegőben és földön
Sokunknak ma is fülébe cseng a Presser Gábor által szerzett híres Malév-szignál, mely egy csapásra vált minden idők legsikeresebb közlekedésiszignál-zenéjévé. A kiállításban ez nem csendül fel, de a nosztalgiázás így sem marad el. A legendás légitársaság arculatának fontos elemei voltak a formaruhák, melyeken egy időben visszaköszöntek a népi motívumok. A Képes Újság 1974-ben a következőket adta hírül olvasóinak: „Rövidesen kalocsai kötényt viselnek a Malév stewardessei. A mintadarab már elkészült a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben. Alapanyaga hófehér, s szélét 30 centis hímzés szegélyezi.” Az alkotóknak sikerült beszerezniük egy korabeli stewardesskosztümöt: egy kalocsai köténnyel viselt, meggypiros, aranyszínű gombokkal díszített formaruhát a hozzáillő piros kalappal. A vitrinekbe egy kalocsai mintával díszített maléves repülőmakett, valamint a Decsi Háziipari Szövetkezet által készített promóciós tárgyak, népi terítő, tűpárna és különféle kerámiák kerültek, melyeket az első osztályon utazók között osztogattak a fénykorszakban.
A sport világába is elkalandozik a tárlat anyaga, hiszen a sportruhákra is rákúsztak a magyar tájegységek népi motívumai izgalmas műfajt teremtve ezzel. Látványos példákat is felvonultattak az alkotók, például magyaros motívumokkal díszített korcsolya-, sí-, tenisz- és strandruhákat. Megismerhetjük Regőczy Krisztina a matyó motívumvilág kincseiből merítő kűrruháját, amelyet először az 1974-ben Zágrábban rendezett Európa-bajnokságon, majd az azt követő müncheni világbajnokságon viselt. Megszemlélhetjük a londoni olimpiai csapat kalotaszegi motívumokkal díszített női formaruháját, valamint Sebestyén Márta fellépőruháját, melyet 1993-ban viselt, amikor II. Erzsébet királynő előtt énekelt a Buckingham-palotában.
Mit keres Claudia Schifferen magyar fürdőruha?
A Folk Fashion talán legnagyobb különlegessége az izraeli Holon Design Múzeumból érkező Lea Gottlieb fürdőruha-kollekció, amely most először látható Európában, és amelynek darabjait olyan szupermodellek viselték, mint Naomi Campbell vagy Claudia Schiffer. A magyar származású hölgy családja egyetlen holokauszttúlélője, akinek a háborút megelőzően férjével közös esőkabátgyára volt. Szabadulásuk után Tel-Avivban telepedtek le, s miután rájöttek, hogy Izraelben meleg és száraz az idő, felhagytak az esőkabátgyártással, és megalapították a ma is létező, luxus strand- és fürdőruhamárkájukat, a Gottexet. Fürdőruháikat a virágokon túl a magyar népviseletek inspirálták. Ebben a kiállításban a meseszép matyó népviselet mintáit feldolgozó Csárdás és a kalocsai motívumok örökségét hordozó Hungarian Rhaphsody fantázianévre keresztelt kollekció került a vitrinekbe.
Egy egész komoly teret szentelt a tárlat kurátora az egykori háziipari szövetkezeteknek, melyek az 1950-es évek első felében jöttek létre és fő profiljuk a népművészeti jellegű tárgyak készítése volt. Így vallott erről a szekcióról Szilvia: „Ezek gondolkodásmódjába engedünk bepillantást, illetve felvillantunk néhány ott készült, jellegzetes ruhát. Textilgyűjteményünk jelentős részét a második világháború után készült ruhák képezik, így a kiállítás áttekinti a szocialista kultúrpolitikai időszakát is. A harmincas évekhez hasonlóan a népművészeti örökség nemzeti kultúrába integrálása ebben a korszakban is fontos volt.”
A kiállítás levezető részén a főbb, Magyarországon meghirdetett pályázatok anyagait állították ki, többek között a Modern Etnika alkotócsoport ruháit, mely a Kárpát-medencei népművészeti hagyományokat kézműves minőséggel emelte át a tervezői divatba. Éppúgy, ahogyan a Hagyományok Háza Tetőtől talpig és a Kis fekete című pályázataiból vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Gombold újra! Divat a magyar címmel meghirdetett pályázatának anyagait, mely a tradicionális magyar értékeket felhasználó, igényes mindennapi öltözködés fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. A terem központi, nagy kifutóján olyan neves kortárs divattervezők ruhái vonulnak fel, mint Zoób Kati, a Daalarna Szalon, a Romani Design vagy Benes Anita, akik ruháik, kiegészítőik megalkotása során ugyancsak visszanyúltak a hagyományokhoz. Ruhakölteményeiket rendszeresen viselik hazai és külföldi hírességek, Nicole Kidmanről és Lewis Hamiltonról meg is tudhatunk néhány érdekességet.
A tárlat körüljárja a kulturális kisajátítás kérdéskörét, valamint a magyaros elemek modernizálására tett izgalmas kísérleteket a Divat az etno! című részlegen. A Covid is lenyomatot hagyott a divatiparon, erre reflektálnak a bemutatott, maszkkal kiegészült kollekciók. Könnyed játékossággal búcsúztatja látogatóit a tárlat: sokféle népies darabot próbálhatunk fel magunk is egy próbafülkében, és készíthetünk szelfit, de aki szívesebben old meg a látottak summájaként egy kvízt, azt is megteheti a kijáratnál elhelyezett digitális táblán.
