A novgorodi kormányzóságban fekvő Tyihvin városkában látta meg a napvilágot egy zeneszerető családban. Hatévesen kezdett zongorázni, 11 évesen már komponált. Apja tengerésztisztnek szánta, ezért beiratkozott a szentpétervári kadétiskolába, de közben zeneileg is képezte magát. Megismerkedett Rossini, Beethoven, Mozart és Mendelssohn darabjaival; a legmélyebb benyomást Glinka operái, az Ivan Szuszanyin, valamint a Ruszlán és Ludmilla tették rá. Közeli barátja és mentora Milij Balakirev lett, ő mutatta be Cezar Kjuinak és Mogyeszt Muszorgszkijnak. A társaság később Alekszandr Borogyin csatlakozásával Ötök néven lett ismert, egy orosz zenekritikus a „hatalmasok kis csapatának” nevezte őket. A csoport elvetette Wagnert és az olasz ízlést, inkább az orosz nemzeti témákat helyezte előtérbe.
A kadét Rimszkij-Korszakov 18 évesen egy orosz katonai klipper fedélzetén két és fél évig tartó föld körüli útra indult, ekkor szerzett élményei ihlették később egzotikus témaválasztású, különleges hangszerelésű műveit. A hajón született az első orosz szimfónia, amelynek 1865-ös szentpétervári bemutatóján Balakirev vezényelt. Alig volt 27 éves, amikor 1871-ben kinevezték a szentpétervári konzervatóriumban a hangszerelés és zeneszerzés tanárának – az intézményben több mint két és fél évtizedig oktatott.
1872-ben feleségül vette Nagyezsda Purgold zongoraművészt, akitől később hét gyermeke született. Egy év múlva a flottazenekarok felügyelője, majd a szentpétervári ingyenes zeneiskola igazgatója lett. 1886-tól az orosz szimfonikus koncerteket szervezte, így nagy része volt abban, hogy az 1889-es párizsi világkiállításon orosz szerzők műveit mutatták be. Az 1905-ös forradalom után rövid időre elbocsátották tanári állásából, mert a sztrájkoló diákok védelmére kelt, és nyílt levélben tiltakozott a cári rendőrség önkénye ellen. A felsőbbséget egyébként sem tisztelte különösebben: egy anekdota szerint amikor a meglehetősen testes komponistát bemutatták a cárnak, az tréfásan megjegyezte: úgy látszik, jól megy a zenészeimnek. Mire Rimszkij-Korszakov azt felelte: „Felséged valószínűleg azon lepődött meg, hogy lehet valaki ilyen kövér egy konzervatóriumi tanári fizetésből.”
1867-ben írta Szadko című zenekari fantáziáját, az első orosz szimfonikus költeményt. A mű egyike korai programzenei próbálkozásainak, amelyben az európai szerzők – főleg Berlioz és Liszt Ferenc – hagyományait követte, és abban is az első, hogy témáját a mese világából merítette. Második szimfóniáját (Antar) szintén keleti mese ihlette. Az 1872-ben irodalmi alapon született, A pszkovi lány című operája Rettegett Iván korában játszódik, és sok rokonságot mutat Muszorgszkij Borisz Godunov című operájával: mindkettőnek az orosz nép az igazi főszereplője.
Számos műve született orosz hősi énekek, mesék és mondák nyomán (Mese Szaltán cárról, Szadko, Legenda a láthatatlan Kityezs városáról és Fevronyija szűzleányról), de megigézte a kelet világa is – így született Az Ezeregyéjszaka meséire íródott Seherezádé című szimfonikus szvit. A népdalok hatását mutatta a Gogol meséje nyomán komponált Májusi éj, valamint az Osztrovszkij műve alapján született Hópelyhecske című operája. 15 operája közül Puskin ihlette a művész és a mesterember konfliktusát témájául választó Mozart és Salierit, továbbá az utolsó, Az aranykakas című operáját, amely a cári önkényuralom kíméletlen szatírája. Egyes operáinak betétei – mint A dongó című hegedűdarab a Mese Szaltán cárról vagy a Hindu dal a Szadko című operából – ma is gyakran csendülnek fel a koncerttermekben.
Más szerzők műveinek hangszerelésével is foglalkozott, néhányat pedig szerzőjük halála után ő fejezett be (Kjui: Willaim Ratcliff, Dargomizsszkij: Kővendég, Muszorgszkij: Hovanscsina, Borogyin: Igor herceg). Sokan meg is vádolták, hogy túlságosan átdolgozta az eredeti alkotásokat. Közvetett módon neki köszönhető a táncművészetet forradalmasító Orosz Balett létrejötte is: tehetségtelennek nevezte Szergej Gyagilevet, akinek zenei álmai így összetörtek, és bánatában a művészetek körüli szervezésbe vetette magát.
Rimszkij-Korszakov műveire a kiváló hangszerelés, a romantikus álmodozás és az érzelmi gazdagság jellemző. Az Ötök zenei tagjai közül ő a „legnyugatosabb”: a romantika mellett az európai újításokat is befogadta, egyben hidat teremtett Glinka és a modernizmus között. Tanítványai között tudhatta többek közt Szergej Prokofjevet és Igor Sztravinszkijt is, aki halálára darabot írt.
1908. június 21-én halt meg Ljubenszkben szívroham következtében; sírja a szentpétervári Tyihvin temetőben található. 1944 óta nevét viseli a szentpétervári konzervatórium, születése századik évfordulóján szülővárosában múzeuma, 1971-ben Leningrádban lakásmúzeuma nyílt. Zenéje felhangzik többek között A simlis és a szende, a Reklámőrültek, A Simpson család és a Kisvárosi gyilkosságok című tévésorozatokban, továbbá olyan mozifilmekben, mint A rádió aranykora, Az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, a Ragyogj!, a Túl a barátságon vagy az Életrevalók. Egyik legismertebb portréját Ilja Repin festette róla.
A képen Serov festménye a zeneszerzőről, amely a moszkvai Tretyakov Gelériában látható. Forrás: © Collection Roger-Viollet via AFP
