kutya-fnc.jpg

A cirkuszban továbbra is helye van az állatoknak

Az Európai Cirkuszszövetség Münchenben megrendezett állatvédelmi konferenciáján áttekintették az európai állatvédelem és a cirkuszi állattartás aktuális helyzetét.

A tanácskozáson előadást tartott Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója. Beszédében kiemelte, hogy a megváltozott körülmények között a jövő cirkuszában továbbra is helye van az állatoknak, akkor, ha a cirkusz oktató és tudományos kutatóhelyként is tud funkcionálni.

Rámutatott, hogy Európában minden harmadik családban van valamilyen állat, ezért az ember és állat harmonikus együttélésének kutatása, valamint a gyermekek felelős állattartásra való nevelése kiemelten fontos. Hangsúlyozta, hogy az artistadinasztiák által felhalmozott állatvédelmi tudásnak nagy szerepe van ebben a folyamatban.

Ez is érdekelheti

A felelős állattartást fókuszba helyező szakmai fórumot rendeztek a Fővárosi Nagycirkuszban

Állati Kör címmel rendezték meg a Fővárosi Nagycirkusz állatvédelmi szakmai fórumát, amelynek első alkalmával a szánhúzó kutyákról esett szó. Az eseménysorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az állatok értékeire, a felelős állattartás fontosságára, valamint bemutassa a szakterületek sokszínűségét.

Ha eddig azt hitted, érted a kutyádat, tévedsz!

A gazdik gyakran saját érzéseiket vetítik ki kutyáikra, ami megnehezíti a valódi érzelmeik felismerését. Egy friss tanulmány ennek okait tárja fel.