Ezek lesznek a Csokonai Színház új évadában

Program

Vígjátékokkal, musicalekkel, operettel és operákkal, valamint Szabó Magda Tündér Lala című mesejátékával várja közönségét a következő évadban a Csokonai Nemzeti Színház. 15 bemutató, 14 műsoron maradó előadás, négy vendégjáték és két fesztivál színesíti a kínálatot – hangzott el az új évad műsorát bejelentő sajtótájékoztatón.

Debrecen, 2023. szeptember 18.
A drónnal készült képen a felújított debreceni Csokonai Teátrum a megnyitó másnapján, 2023. szeptember 18-án.
MTI/Czeglédi Zsolt
A Csokonai Nemzeti Színház megújult épülete. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az új évad igazi családi élménnyel, Lionel Bart Oliver című musical-előadásával kezdődik 2024. szeptember 12-én Tóth Tünde rendezésében. Szintén családi élményt ígér az adventi időszakban, decemberben látható klasszikus, Szabó Magda Tündér Lala című zenés mesejátéka, amit Halasi Dániel rendez. Mindkét előadás különlegessége, hogy Debrecenben és a régióban élő tehetséges gyerekek, művészeti középiskolások is bemutatkozhatnak bennük.

Szeptember végén mutatják be a riporterből drámaíróvá vált Michael Frayn világhírű színdarabját, a Függönyt fel!-t. A kétfelvonásos bohózatot Horváth Illés rendezi.

Visszatér a Csokonai Teátrum színpadára az operett: Ábrahám Pál nagy sikerű darabját, a Viktóriát a nagyváradi Szigligeti Színházzal koprodukcióban mutatják be 2025. április végén Novák Eszter rendezésében.

Három operát is műsorra tűznek: az éppen százötven éve született Georges Bizet Carmen című klasszikus művét a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezi (bemutató 2025. március elején). Egy este lehet majd látni két egyfelvonásos operát: Puccinitől a Gianni Schicchit és a színház igazgatója, Mátyássy Szabolcs Scaevola című, a Bartók Plusz Operafesztiválon díjat nyert művét, mindkettőt Szabó Máté rendezésében.

A most záruló évad legsikeresebb előadásait, A Pál utcai fiúkat, a Bohéméletet, az Úrhatnám polgárt és az Ördögöket továbbra is műsoron tartják.

A Csokonai Fórum Latinovits Zoltán Termében októbertől láthatja a közönség Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba 2024. július 24-én a Gyulai Várszínházban debütáló, Erkel és a felkelés című darabját. Ugyanitt két új prózai előadás is látható lesz az évadban. Georg Büchner Woyzeck című előadását az UNITER-díjas, érdemes művész Tompa Gábor rendezi, Molnár Ferenc Liliom című színdarabját pedig a Jászai-díjas Szabó K. István, a színház művészeti vezetője. Ebből az évadból itt a María De Buenos Aires, A trójai nők és az Alice Csodaországban marad műsoron.

A Csokonai Fórum Kóti Árpád Termében két könnyed és két komolyabb új előadással várják a nézőket. A kortárs drámaírás ír származású csodagyereke, az Oscar- és Golden Globe-díjas Martin McDonagh első színdarabját, a Leenane szépe című tragikomédiáját Szilágyi Bálint rendezi 2025 májusában, Romankovics Eda Nem akarok felnőni! című drámai házibuliját pedig Madák Zsuzsanna viszi színpadra (bemutató: 2025. január vége).

A 20. századi színpadi művek egyik legnagyobbikát, a Nobel-díjas Samuel Beckett Godot-ra várva című művét Szabó K. István rendezésében láthatják 2024. október végétől, a Holokauszt 80 emlékév alkalmából, a Maladype Színházzal együttműködve pedig Gilles Ségal A bábjátékos című darabját viszi színpadra a Jászai-díjas Balázs Zoltán.

A Kóti Árpád Teremben a Jákobi és Lájdentál, a Veszedelmes viszonyok, a Nincstelenek, a Balfácánt vacsorára és a Cyber Cyrano marad repertoáron.

A következő évadban a tánctagozat két új bemutatóval örvendezteti meg a kortárs tánc és a táncszínház szerelmeseit.

A Csokonai Ifjúsági Program a következő évadban új előadás bemutatását tervezi: Bethlenfalvy Ádám Online című vitaszínházát adják elő, de korábbi osztálytermi előadásaik, így a Sárkányszem, a Kimondhatatlan, a Trigonometria, a Detektív Akadémia, a Bence táskája, a Kövek és a Théba  is műsoron maradnak.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház David Seidler A király beszéde című előadását, a nagyváradi Szigligeti Színház Gogol A revizor című színdarabját, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Frederick Loewe My Fair Lady című musicaljét, valamint Shakespeare III. Richárd című tragédiáját viszi el Debrecenbe.

A debreceni társulat Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, valamint az Erkel és a felkelés című előadást játssza Székesfehérváron. Molnár Ferenc Liliom című színdarabját Szatmárnémetiben, A trójai nőket és a Liliomot pedig Nagyváradon állítják színpadra.

A színház két fesztivált szervez a következő évadban. Ősszel, október 2–5-éig a már hagyományos MagdaFesztre várják a nézőket. A Szabó Magda tiszteletére létrehozott fesztiválon – az idei a hetedik – a női alkotás, a női társadalmi szerep, a nő mint művészeti téma lesz a középpontban. Nagyszínpadi előadással, dalesttel, kiállítással, koncerttel és irodalmi beszélgetéssel készülnek.

Az évad kiemelt eseménye a 2025 májusában első alkalommal megrendezett K-Európa Biennálé – Határátlépés – Border crossing fesztivál lesz. Hét színházi előadást (hat külföldit és egy sajátot) lehet majd megnézni, amelyeket társművészeti akciók egészítenek ki.

Összefoglalva: a következő évadban 15 bemutató, 14 műsoron maradó előadás, négy vendégjáték és két fesztivál színesíti a kínálatot.

Nagy törekvésük, hogy újra közösség épüljön a színház köré, és a debreceni közönség még erősebben magáénak érezze a kibővült és megújult Csokonai Nemzeti Színházat.