Miután a Womex 2015 után másodszor is a magyar fővárosban lesz, a közép- és kelet-európai, balkáni zenészeknek nagyobb esélye van eljönni. 21 különböző ország képviselteti magát a most bejelentett 21 előadóval, és közöttük szerepel a Dalinda zenekar és a szlovén Sirom neve is. A régióbeli zenekarok száma még nőni fog, hiszen a regionális színpad fellépői az első bejelentésben még nem szerepelnek.

Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója szerint most az iparág szereplőinek még fontosabb minden olyan lehetőség, amelyen találkozni lehet, bemutatkozni, üzletet kötni friss előadókkal.

A Hangvető csapata stratégiai partnerével, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal együtt olyan nagy presztízsű, és a 2015-ös budapesti Womexen már sikerrel bejáratott helyszínekre szervezi a fesztivált, mint a Müpa, a Bálna Budapest és az A38 Hajó.

A most bejelentett művészek Ghánától Izlandig olyan zenei sokféleséget képviselnek, amelyen keresztül kevésbé ismert műfajok, népzenék vagy éppen a hagyományos muzsikát és a kortárs hangzásokat ötvöző új zenei ötletek is eljuthatnak a szakmai és zenekedvelő közönséghez. Hallható lesz Budapesten az algériai Djazia Satour kifürkészhetetlen ritmikájú gnawája, intim kubai dzsessz, a Dalinda (Tímár Sára, Paár Júlia, Nádasdy Fanni) többszólamú, modernné varázsolt magyar a capella népdalai, a meditatív indiai szúfi hagyomány újragondolása vagy a haiti voodoo funksámán is.

A több mint 1600 beérkezett pályázat közül a héttagú zsűri a Womex történetében először online hozott döntést. A zene minősége mellett olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a fellépők földrajzi és műfaji sokszínűsége, és hogy egy nagy angol nyári fesztiváltól egy kis zágrábi klubig mindenki találjon köztük magának valót.