„Festészetem természetelvű, nem szakadok el a valóságtól, míg belső látásom segítségével átírom azt. Szeretném a szépet, az igazat és az emberit kifejezni” – vallotta önmagáról a művész utolsó kiállításának katalógusában.
Id. Székács Zoltán festőművész (1921–1983) Hejőcsabán (Miskolc) született. 1940-től 1945-ig a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt. Az utolsó évben Varga Nándor Lajos tanársegédje volt a grafikai tanszéken. 1955–1960 között a Vörösberényi-művészcsoport tagjaként a Balaton mellett dolgozott.
Mestere halála után, 1960-tól a Dunakanyar témája érdekelte. A Nagymarosi Művésztelepen fogalmazta képekké dunakanyari tájélményeit. 1970-től érdeklődési köre az alföldi táj felé fordult. Ettől kezdve haláláig rendszeresen dolgozott a mártélyi és a kecskeméti művésztelepen.
Szerette a technikák váltogatását, az olajképek mellett szívesen festett vegyes technikával. Akvarell-, gouache- és olajpasztellképei tanúskodnak bravúros technikájáról.
A tárlat június 30-ig látogatható.
Kép forrása: Párbeszéd Háza
