A Dunáról nyílt fotókiállítás a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben

Kultpol

Duna – Az idők folyamán címmel nyílt fotókiállítás a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben csütörtökön.

Magyarország fontosnak tartja, hogy a kultúra, a művészetek és a tudomány útján is elmélyítse a párbeszédet és az együttműködést Törökország és az Európai Unió tagállamai között. Ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára mondta a megnyitón. Schőberl Márton, aki online jelentkezett be, kiemelte: a kiállítás célja a nemzetközi kulturális kapcsolatok ösztönzése mellett felhívni a figyelmet kulturális identitásunk megőrzésének fontosságára és a kulturális párbeszéd szükségességére, nemcsak az Európai Unión belül, hanem partnerországaival is.

Kovács Tamás Iván, hazánk belgiumi nagykövete kiemelte: a kiállítás fel kívánja hívni a figyelmet Európa legnagyobb folyójának sokszínűségére és fontosságára. A kiállítás archív felvételeken keresztül világít rá a Duna Magyarországon betöltött történelmi és földrajzi szerepére. Arra hogy „mit is jelentett az idők folyamán a magyar emberek mindennapi életében a folyó, ami kettészeli az országot.”

A Duna – Az idők folyamán című utazókiállítás az Isztambuli Magyar Intézet megrendelésére, az EU-Török Interkulturális Dialógus pályázat részeként valósult meg.

A kiállítás október 30-ig látogatható a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben.

Kép forrása: Isztambuli Magyar Intézet