A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák

A világháborúk frontjain több képzőművész is dolgozott haditudósítóként az újságírók mellett. Civilben és mondhatni kivételes helyzetben lehettek, ugyanis a tiszti kantinban étkeztek, és nem voltak közvetlen veszélynek kitéve. Rippl-Rónai József, Vaszary János, Nagy István, Mednyánszky László és Oskar Kokoschka képeikkel világlapokban tudósítottak a háború eseményeiről. A második világégés idején már sokkal szervezettebb egységhez tartoztak a haditudósítók, kötelező katonai kiképzésen is részt kellett venniük, és kizárólag katonai egyenruhában tölthették be pozíciójukat. Tehát ekkor már nem civilként voltak jelen a hadi eseményeket megörökítő képzőművészek.

Benyovszky István, Polóny Elemér, Markos Lajos, Pándy Lajos és Szalay Lajos festőművészek munkásságának közös pontja, hogy alkotásaikban megjelennek az első és a második világháború csatajelenetei.

Benyovszky István már gyerekkorában nagyon szeretett rajzolni, és főleg lovas témákban alkotott már akkoriban is. Az első világháborúból való hazatérése után, a húszas években több nagy sikerű könyv illusztrációit is ő készítette. Emellett gyakran utazott a Hortobágyra, hogy a paraszti élet eseményeit és a puszta világát rajzolja, fesse meg. A második világháború idején a keleti fronton szolgált haditudósítóként. Utána sokáig mellőzték, rövid ideig a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott. Az alkotást természetesen nem hagyta abba, s a fiatal éveiben is megjelenő paraszti mozzanatok mellett túlnyomórészt a középkori és világháborús lovas csatákat festette meg, de van több képe, amely a honfoglalás korát jeleníti meg. Dózsa György című akvarellje sokak számára ismerős lehet.

Polóny Elemér is haditudósítóként volt jelen a második világháborúban. Elindulásától egészen a hazatéréséig vezetett naplóját ma is őrzik leszármazottai. „A harctéri festő elsősorban rajzol” – olvasható benne. A képzőművészeknek sokkal nehezebb dolguk volt, mint az újságíróknak vagy fotósoknak, hiszen a folyamatosan változó környezetet egy festővásznon a legnehezebb megjeleníteni. Ráadásul a háborúban a legtöbb esetben a lövészárok szolgált a festők műterméül is. Sebesült honvéd című, kartonon rögzített akvarelljét Polóny 1942 júliusában készítette.

Szalay Lajos, a világhírűvé lett Kossuth-díjas grafikus a 20. század egyik legkiemelkedőbb alkotója volt. Már gimnazista korában első helyezést ért el egy rajzpályázaton. Nem mindennapi módon vetette papírra belső szorongásait és a háborúban szerzett lelki sebeket. Szalay a szimbólumokat használja arra, hogy elmesélje a látottakat, mitológiai és keresztény motívumok egyaránt gyakorta megjelennek munkáin. Híres festménye, a Golgota Krisztus agóniáján keresztül mutatja meg az egyetemes emberi és természetesen a háborúban átélt szenvedést. A Don-kanyarban szerzett háborús élményeket bemutató Szalay-alkotások a haditudósító-kiállításon is megjelentek a háború után. 1942-ben készült Bajtársiasság című alkotása (kétoldalas papír, tempera) ma magántulajdonban van. A képen lövészárokban egymásra utalt katonák láthatók. 

„Szalay háborús (háború által ihletett, arra reflektáló, emlékező, ellene tiltakozó) műveinek legalább két rétegét szükséges megkülönböztetnünk. Az első, a legprimerebb hányadába az a kevés számú rajz, vázlat tartozik, amelyeken az élményi közvetlenség, a helyszín rögzítése, bemutatása a cél. A második, műszámban is tetemesebb együttesbe a haditudósítói szolgálat után, a már bizonyos rálátással, egyfajta időbeli távolságból készült rajzi összefoglalók sorolhatók. S még azt is figyelembe kell vennünk, hogy Szalayék sok költözése, ország- és földrészváltása miatt e terrénumba tartozó műveinek csak egy részét, a föltételezhető egésznek csupán kisebb hányadát ismerhetjük.

Másik, ugyancsak lényegi kérdés, hogy Szalay rajzkönyveiben, az ő tudatos összeállításában önálló rajzciklusba, vagy lazábban rendezve szerepelnek háborús rajzok. Haditudósítói nézőpontja összefoglalójának tekinthetjük a hadi események fölött katonaruhában, sisakban ülő, töprengő rajzkrónikást, előtte fehér papírlappal. Önarckép, önvallomás jellegű mű ez a háború, a hadi történések fölött elfoglalt pozíciójáról, sajátos képrögzítői bázisáról” – olvasható róla a Szalay Lajos háborúja – A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák című írásban, melyet nemrégiben Sümegi György elevenített fel a Tehát ez a háború? című könyvében, amely a második világháborúban a Don-kanyar poklába kivezényelt, haditudósítóként besorozott képzőművészeknek állít emléket. 

A haditudósítók élményein túl is számtalan hazai festmény dolgozza fel történelmünk csatajeleneteit és a háborús borzalmakat. Az 1848–49 es szabadságharc is sokak ihletője volt. Thorma János Talpra magyar! című festménye, amellett, hogy a művész egyik fő műve is, az egyik legismertebb alkotás ebből az időszakból. Ám a több évtizeden át tökéletesített kép soha nem nyerte el teljesen kész állapotát. Ennek ellenére ma is sokan a csodájára járnak. Jelenleg a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban látható.

A festő az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzését is megfestette. A képen Poeltenberg Ernő, Nagy-Sándor József, Aulich Lajos, Lahner György, Knézich Károly, Vécsey Károly, Török Ignác, Damjanich János és Leiningen-Westerburg Károly látható.

Than Mór fiatal hadi festőként több csatát is megfestett a ’48/49-es harcok idején. Ilyen például Az isaszegi csata címet viselő festmény, amelyen lovasok és már elesettek egyaránt felfedezhetők. A művész híres festményei közé tartozik a Mohácsi csata című kép is, mely részletgazdagon jeleníti meg az összecsapást. Than vászonra vitte a második komáromi csatát is, amely 1849. július 2-án történt Herkálypusztánál. A festményen piros ruhában Görgei kalapjával intve lovasrohamot vezényel.

Az isaszegi csatatér címmel Munkácsy Mihály is festett egy képet 1867–68-ban, gyönyörű színátmenetekkel ábrázolva az elesetteket.

Borsos József Nemzetőr című festménye szintén a szabadságharc idején született. A portrén egy sárga egyenruhát viselő férfit látunk, karján nemzeti színű szalag, bal kezében a kardját, jobbjában a kesztyűjét tartja.