magyar honvédség
Novemberben érkezik a Sárkányok Kabul felett
November 20-án kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. A látványos akciókban, izgalmakban és érzelmekben bővelkedő film megtörtént események alapján készült, a Semmelweis és az Aranyélet alkotóinak közreműködésével.
Bunkerharc, drónpálya és katonai játszótér az ország első honvédelmi kalandparkjában
Megnyílt Magyarország első honvédelmi kalandparkja, a Kincsem Honvédelmi Park a fővárosban, a X. kerületi Fehér úton. Az érdeklődők a Kiképzés katonai és sportreality kiképzőivel és versenyzőivel próbálhatták ki a hathektáros park attrakcióit.
Süsüvel találkozhatunk a Városligetben
Filmvetítések, interaktív meseelőadások, koncertek és kézműves-foglalkozások is várják a gyerekeket a budapesti Városligetben augusztus 19-én és 20-án; a programok egyik vendége Bodrogi Gyula színművész lesz – tájékoztattak a szervezők.
Hamarosan mozikban a magyar háborús akciódráma
Várhatóan november végén kerül a mozikba a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját feldolgozó Sárkányok Kabul felett című háborús akciódráma, amelynek jelenleg az utómunkálatai folynak – mondta el Lajos Tamás, a film producere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Leforgatjuk Afganisztánt, miközben ki se tesszük a lábunkat Magyarországról
Egyedülálló filmben dolgozza fel a Szupermodern Stúdió a honvédség akcióját, amikor 2021-ben Kabulból 540 civilt menekítettek ki az afganisztáni kivonuláskor.
Katonai hadműveletről készít akciófilmet az Aranyélet rendezője
A Honvédelmi Minisztérium szakmai támogatásával különleges katonai hadműveletről készül akciófilm, amely 2025-ben érkezhet a mozikba. A film az Aranyéletet és a Köntörfalakat is jegyző Dyga Zsombor rendezésében, Dobos Tamás operatőrrel, Lajos Tamás producer irányításával készül. A fikción alapuló történetben magyar katonák hősiesen kiszabadítanak több száz embert egy háború sújtotta városból.
Békés ütközetekben lettek popkulturális ikonok a magyar katonaolimpikonok
Mi a közös az olimpiai érmes Kovács Saroltában, Siklósi Gergelyben, Lőrincz Viktorban és az olimpiai bajnok Lőrincz Tamásban azon túl, hogy érmeiket Tokióban szerezték?
A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák
Az ihlet és a múzsa sokféleképpen érkezhet egy művészhez. Van, akit egy virágos mező vagy egy karakteres arc, mást a harctér, a csaták véres valósága indít alkotásra.Ezúttal haditudósítók festményeit, történelmünk emlékezetes csatajeleneteinek képeit idézzük fel.
Korunk kadétjai az egri ostrom hőseinek bőrébe bújnak
A színház, a tánc és a katonaság találkozását hirdeti a Nemzeti Színház különleges produkciója.
Lehet-e viccelni a lövészárokban?
A humor nem egyéb, mint fantázia a vidámsághoz, ami ott bujkál mindenhol az ellentétekben, a fonák helyzetekben, a jellemekben. Komoly és nevetséges vegyüléke: olyan komikum, amely mögött komoly érzés és gondolat rejtőzik.
A katasztrófavédelem mindennapi hősei
Felmerülhet a kérdés, hogy a nemzeti haderő békeidőben – amellett természetesen, hogy felkészül hazánk fegyveres védelmére – milyen hasznos tevékenységet végez a társadalom érdekében. Talán nem is gondolnánk, hogy a katonák a mindennapokban is közérdeket szolgálnak.
Fókuszban a katonai ejtőernyőzés
„Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája” – 100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés címmel nyílt vándorkiállítás augusztus 14-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként. A vándorkiállítás ősszel Szolnok után Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Pápán is megtekinthető lesz.