Mi a közös az olimpiai bronzérmes Kovács Sarolta öttusázóban, az ezüstérmes Siklósi Gergely párbajtőrözőben, Lőrincz Viktor kötöttfogású birkózóban és az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás birkózóban azon túl, hogy érmeiket Tokióban szerezték? Mindannyian katonasportolók.

D__YT20210803072_16.jpg
Az aranyérmes Lőrincz Tamás a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának eredményhirdetésén a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói olimpián 2021. augusztus 3-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az olimpiák története során több mint 150 katonasportoló képviselte hazánkat a legrangosabb nemzetközi megmérettetésen. És mint a Lőrincz testvérpár példája is mutatja, nem csupán a katona sztereotípiák képviselői, azaz vívók, sportlövők, lovasok, lovaspólósok vagy ezek kombinációiban öttusázók, hanem atléták, birkózók, cselgáncsozók, evezősök, kajakozók, kosárlabdázók, labdarúgók, műkorcsolyázók, ökölvívók, röplabdázók, tornászok, triatlonisták, úszók, vízilabdázók, sőt teniszező, síelő, sífutó, de még bobversenyző is. A jelen hősei, közel hetven férfi és női sportoló 2017 óta a Sportszázadban teljesítenek szolgálatot. De kik azok, akik a múltban szereztek dicsőséget? Fellapoztuk Győr Béla és Klész László Katonaolimpikonok című könyvét, hogy olvasóinkat néhány különleges életpályával ismertessük meg. (Fontos megjegyezni, hogy a kötetben, így a válogatásunkban is szereplők az akkori kor szellemének megfelelően mindannyian férfiak.)

Az első katona az olimpián

Szarvassy György (1871–1914) a közös hadsereg katonája volt, az első magyar tiszt, aki szerepelt olimpiai játékokon. Hamar elkötelezte magát a vívás mellett, 1895-től két évig a bécsújhelyi császári és királyi katona vívó- és tornatanári tanfolyam hallgatója volt. 1900-ban Párizsban a tőr fegyvernemben lépett pástra, az egyéni selejtezőkben esett ki. Mint hivatásos katonát, a frontra vezényelték. A százados 1914-ben halt hősi halált, pontosan nem tudni hol és mikor.

Az első érmes

Zulawszky Béla (1869–1914) Felvidéken született, Bosznia-Hercegovinába került csapatszolgálatra, Bécsújhelyen tanult, Kőszegen tanított (magyart, vívást és tornát), majd Székesfehérvárra helyezték, ahol a Székesfehérvári Torna Club egyik alapítója lett. A város első olimpikonja és érmese. Két olimpián vett részt: 1908-ban kard egyéniben ezüstérmes lett (az olimpiai bajnok csapatnak nem lehetett tagja, mert indulását nem engedélyezte a Hadügyminisztérium), szerepelt párbajtőr egyéniben és a bemutató számban, a tőrvívásban; 1912-ben kard és tőr egyéniben nem járt szerencsével. Az őrnagyot az első világháború kitörésekor azonnal Szarajevóba vezényelték, ott halt hősi halált.

Az első téli olimpiai érmes

Dr. Szollás László (1907–1980) orvos-őrnagy két téli olimpián, 1932-ben Lake Placidben és négy évvel később Garmisch Partenkirchenben szerzett bronzérmet páros műkorcsolyázásban Rotter Emíliával. A korábbi Európa- és sokszoros világbajnok a második világháborúban a keleti fronton harctéri szolgálatot teljesített, majd hadifogságba került. Nyugállományba vonulása után edzőként és versenybíróként működött, sportorvosként dolgozott.

Az első olimpiai bajnok katonák

Az 1912-es stockholmi olimpián nyolcan alkották a győztes kardcsapatot, tagjai közül Berti László (1875–1952), Mészáros Ervin (1877–1940) és Schenker (Ozoray) Zoltán (1880–1966) voltak katonák. Berti ezredes vívó- és tornatanári tanfolyam mellett lőiskolát is végzett. Tanított a Ludovikán, megszervezte a magyar királyi honvéd sportoktató tanfolyamot, szakkönyveket és számtalan szakcikket írt. Két olimpián vett részt. A stockholmi csapatarany mellett kard egyéniben bronzot szerző Szentiványi Mészáros százados igazi multitalentum volt: nem csupán kiváló vívónak, de jó lövőnek, tornásznak, úszónak és autóvezetőnek számított. A vívóteremben csak Kapitánynak hívott sportoló a kardot jobb, a tőrt bal kézben tartotta. Schenker ezredes három olimpián vett részt, de 1912-ig a monarchia tisztjeként magyar színekben nem indulhatott. Stockholmban a csapatgyőzelem mellett egyéniben kardban 4., Párizsban a kardcsapattal második, a tőrcsapattal harmadik, kard egyéniben ismét 4. lett. Amszterdamban helyezetlenül zárt. Megjárta az első és a második világháborús harctereket is, hosszú hónapokra esett hadifogságba. Visszavonulása után edzősködött.

Az éremhalmozó

fortepan_180372.jpg
Kovács Pál, a kardvívás olimpiai bajnoka az otaniemi táborban, gomblyukában a magyar és a finn olimpiai jelvények. A felvétel a Helsinkiben megrendezett XV. nyári olimpiai játékok idején készült. Fotó: Bojtár Sándor / Fortepan

Kovács Pál (1912–1995) tüzérként végzett a Ludovikán, karrierje a békeidőben szépen ívelt, majd jött a második világháború. Őt is kivezényelték a keleti harctérre. Hadifogságba került, majd jött a törés: végelbánás alá vonták, nyugállományba és tartalékállományba helyezték, 1957-ben megbízhatatlannak minősítették tisztként, és csak 1993-ban rehabilitálták. Akkor alezredesnek, 1994-ben dandártábornoknak nevezték ki. Az ésszel és egy róka ravaszságával vívó, Fuxinak becézett kardvívó hat olimpián (1936, 1948, 1952, 1956, 1960) indult, ötszörös csapat- és egyszeres egyéni olimpiai bajnok, egyszeres egyéni bronzérmes. 27 évig volt a válogatott tagja, majd versenybíróként és sportvezetőként működött, de évekig volt a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke, a Quint Eszpresszó tulajdonosa, aki az elsők között kapott engedélyt ilyen műintézmény nyitására.

Művészeti és sportversenyen is a legjobbak közt

Manno Miltiades századosra (1897–1935) igazán áll a reneszánsz ember jelző: a tehetséges szobrász, festő, grafikus és karikaturista komoly eredményeket ért el futóként, az első két labdarúgó-bajnokságban ő volt a gólkirály, megnyerte a kor legjelentősebb hazai kerékpárversenyét, felállította az első gyorskorcsolyarekordokat, evezésben is gyűjtött kupákat és serlegeket. Két olimpián vett részt. 1912-ben az evezős nyolcas tagjaként helyezetlen maradt, az 1932-es művészeti versenyeken öt versenyszámban indult, Birkózók című szobrával ezüstérmes lett. Münchenben tanult, alkotásainak témája többnyire a sport volt. Az első világháborúban többször megsebesült, a Gorondok melletti vesztes ütközetről több képet készített.

Végzetesnek tűnő tragédia után két olimpiai arany

Takács Károly alezredes (1910–1976) kisgyerekként szenvedélyes céllövőnek számított. Szülei katonaiskolába adták, majd szerte az országban szolgált, tanított. Több sportágban mutatott tehetséget a lövészet mellett: remek síelő, rövidtávfutó és ökölvívó is volt. Kiemelkedő eredményei ellenére mégsem lehetett válogatott, mivel nem volt tiszt – így hagyta ki kényszerű módon az 1936-os berlini olimpiát. A sportvezetők ezt követően döntöttek úgy, hogy altiszt is képviselheti az országot, így lett a válogatott keret tagja. 1938-ban egy hadgyakorlaton felrobbant a kezében egy gránát, az leszakította a jobb kézfejét. Csak államfői kegyeletből maradhatott a hivatásos állományban. Felgyógyult, emberfeletti akaraterővel megtanult lőni a bal kezével. 1948-ban Londonban és 1952-ben Helsinkiben lett olimpiai bajnok, 1956-ban Melbourne-ben nyolcadik helyen végzett.

Az Aranycsapat katonái

fortepan_13743.jpg
Az Aranycsapat: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Fotó: Erky-Nagy Tibor / Fortepan

Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes csapatból hét katona az Aranycsapatot is erősítette: Bozsik József (1925–1978) ezredes, Budai II László (1928–1983) alezredes, Czibor Zoltán (1929–1997) őrnagy, Grosics Gyula (1925–2014) ezredes, Kocsis Sándor (1929–1979) őrnagy, Lóránt Gyula (1923–1981) őrnagy, Puskás Ferenc (1927–2006) dandártábornok. Többen közülük elhagyták az országot. Aki disszidált, megfosztották rangjától, a rendszerváltás után rehabilitálták őket. Az Aranycsapatot nem kell bemutatni, tagjai a mai napig popkulturális ikonok, akikről a dokumentum- és fikciós műfajban is számos alkotás született, a páratlan tehetségű sportolók majd’ mindegyikéről írtak önálló életrajzi kötetet.