Lehet-e viccelni a lövészárokban?

A viccek szájról szájra terjednek, ami sokban emlékeztet a népies irodalomra, népmesére. A különböző korszakok humora változik, régi újságok hasábjain megjelent viccek olvasása közben azon csodálkozunk, min nevettek nagyapáink. Ennek egyik jellemző példája az adoma, amely egy képzelt vagy megtörtént esetet, gyakran mulatságos eseményt elbeszélő, rövid, csattanós történet. A katonaélet rengeteg humorra ad alkalmat. Megjelenik a kiképzések és hadgyakorlatok pillanataiban, humor kíséri a katona minden lépését. Háborúk idején a pszichológiai egyensúly megtartásához nem elhanyagolható a hangulat szinten tartása, amiben kiemelkedő szerepet játszik a humor mint „életerő”, a hit, a bizalom és optimizmus erősítése.

A háborús borzalmak oldása az első világháború időszakában

Az összes szörnyűség dacára a humor nem halt ki az emberekből még az első világháború időszakában sem. A humor, a vicc éltetett, erőt adott még a legkilátástalanabb viszonyok mellett is, ott, ahol a súlyos sebesülés és a halál a mindennapok része. A tábori újságokon keresztül betekintést nyerhetünk a harcterek mindennapjaiba, átérezhetjük annak hangulatát. Ennek egyik része a vicc, a katonahumor, hiszen az általános csüggedés egyik legjobb ellenszere ebben az időszakban is a nevetés volt. Ahogy 1926-ban a Kecskeméti Közlönyben is megírták: „a magyar katonának sok más mellett megvolt még az a kincseket érő erénye, hogy a jókedélyét a legsiralmasabb napokon se vesztette el. Sokszor, midőn már minden reménytelen volt, ez a jó kedély melegítette benne a lelket s hozta felszínre azokat az apró epizódokat, amik halálmegvetésének egy kitűnő bizonyítéka voltak.”

Švejk, a derék katona

Az első világháború egyik legismertebb irodalmi figurája Jaroslav Hašek regényéből a mára már szimbólummá vált Švejk, a derék katona. Švejk személyesíti meg az akkori monarchiabeli kispolgárt mint antikatonát. A szerző rajta és a szereplőkön keresztül láttatja az olvasóval a Monarchia haderejének fonákját. Olyan karaktereket vázol fel, amelyek azt sugallják, hogy a tiszti és tábornoki kar jelentős része alkalmatlan volt beosztásának ellátására. Ilyen két karakter a talpraesett Lukáš főhadnagy és a tisztjei által „teljesen hülyének” tartott Friedrich Krausz von Zillergut ezredes.

A korabeli sajtó sem volt kivétel a humoros történetek és katonaviccek közlésében. A Pesti Napló 1915. február 20-ai számában az alábbi üzenetet olvashatjuk: „Humor a lövészárokban. M. A. tartalékos hadapród a 9-es honvédeknél a következő tréfás írást küldte édesatyjának: Meghívó. Kelt Árokszállás, Galicia, 1915. február 1. – Tiszti pavillon a föld alatt. Gránát-utca, az első Srapnell térrel szemben. Elsőrangú penzió. Kényelmes szobák, hideg gyógyintézet, hófürdő, lift egyenesen a másvilágra, telefon, fényes gyertyavilágitás és központi kenyérgőzfűtés. Elsőrangú hírszolgálat. A XX. század csodája. Eddig még nem létezett alkalom. Hallatlan olcsóság. Szabad bemenet. Fegyverbíró férfiaknak ingyen vasúti menetjegy. Szórakozásról a Nehéz Tarack vezetése alatt kipróbált zenekarunk gondoskodik. B. megjelenéséért minél előbb esedezik – a rendezőség.”

Ízelítő a tábori újságok viccei közül

Cibo-viccek

A m. kir. 29. honvéd gyalogezred tábori újságján kívül kézzel írt és litografálás útján sokszorosított Cibo-viccek címen 1917. január 14-től kéthetenként tábori vicclap jelent meg, tele egészséges humorral és kitűnő karikatúrákkal.

Egy rövidebb vicc az újságból:

A hadnagy úr csak tudja.

Egy ütközet lezajlása után a szanitécek lelkiismeretesen végzik kötelességüket, azonban figyelmüket mégis elkerülte 3-4 sebesült, kik egy félreeső hegyszakadékban feküdtek tehetetlenül. Meglátta ezt Róthkopf hadnagy, a 9. század figyelmes parancsnoka, és azonnal megparancsolta a szanitéceknek, hogy amott a hegyszakadékban is van 3-4 „halott, azokat is el kell temetni…” A hű, parancsteljesítő szanitécek azonnal hozzá is fogtak a közös sírgödör ásásához, miközben megszólal az egyik halottnak hitt sebesült: „Kinek ássák kendtek a sírt?” „Kinek, majd kendteket fektetjük bele.” „De hisz’ mi csak sebesültek vagyunk!” „Ne járjon a szájuk, a hadnagy úr csak jobban tudja?…”

Przemyśl Tábori Újság

Przemyślben az 1914. szeptember 15-étől körülzárt erődben október 4-től nyomdai technikával készült napilap jelent meg a cs. és kir. várparancsnokság jóváhagyásával, amelynek fő feladata a „légből” (a körülzárt erődbe kizárólag repülőgépen kaptak információkat) érkező külvilági hírek terjesztése volt. Az újságnak 141 száma jelent meg 1915. március 22-ig, a vár feladásáig. A mindvégig egylapos újságban (kivétel a karácsonyi szám volt) már a 3. számtól megjelentek az Apróságok rovatban kis színes történetek.

Egy másik apróság

Tanúként hallgatják ki a rezervistát (tartalékos katonát) a hadbíróságnál. Mikor a nevét, korát, vallását, családi állapotát firtatták, kérdi az elnök:
– Van-e gyermeke?
– Nem tudom, kérem.
– Hogyhogy nem tudja?
– Mert úgy gondolom, hogy azóta már lehet.

Ezt különben alighanem tulajdon fülével hallhatta a szerkesztő, mert amikor nem szerkeszt, akkor hadbíró a przemyśli várban. W. Jimm (5. szám, 1914. október 10.)

Az első világháború – mai szemmel nézve talán kissé gyermeteg – vicceiben a valóság pillanatai tükröződnek vissza, úgy, hogy a szereplőkről tudjuk, naponta karnyújtásnyira voltak a haláltól.

A második világháború bakahumora

A katonahumor természetesen a második világháború időszakában is tovább élt. Az újságok hasábjain rendszeresen olvashatók voltak a harcmezőkről származó viccek. Az Orosházi Friss Hírekben a Tábori Újságokból összegyűjtött viccet találhatunk.

Egy öreg honvéd gyengélkedőre jelentkezik. Az ezredorvos kérdi, mi a panasza.
– Ezredorvos úr, alázatosan jelentem: fájdalmat érzek a jobb oldalamban.
Rövid vizsgálás után az orvos így szól:
– Ja, öreg barátom, ez az öregség jele.
– Nem hinném – szól alázatosan a honvéd –, mert a balfelem épp oly idős, mint a jobb, és ott még nem fáj semmi… (Czikora P. orv. és Bakos Gy. honv. tp. 195–90).

1942-ben kifejezetten katonahumort tartalmazó kiskönyv jelent meg Nevessetek honvédek!, Víg adomák a békés és háborús katonaéletből címmel. A könyv 79 oldalon rajzokkal illusztrált hosszabb és rövidebb adomákat tartalmaz. A szerző az előszóban így szólt a katonákhoz: „Igen, nevessetek honvédek! Mert csak addig nem borul fel lelketek egyensúlya, míg nevetni tudtok! … Tartsatok ti is bölcs egyensúlyt a lelketekben. A komoly kötelességtudástok mellett, tudjatok jókedvűek is lenni. Tudjatok jóízűen kacagni! Tudjátok megkacagtatni a csüggedni kész bajtársakat! Boldog lennék, ha adomáimat legalább megmosolyognátok.”

Memoárok és naplók

A második világháború során a keleti hadszíntérről több memoár és napló is fennmaradt. Ezek tanulmányozása során megállapítható, hogy a szerzők beszámolói elsősorban a háborús élményanyagot rögzítették, és ezekből kibontakozik, milyen körülmények között éltek a frontvonalban a magyar honvédek. Az adott helyzetben a humorérzék megőrzése a legtermészetesebb védekező, feszültségoldó reakciók közé tartozott, ezért szellemes, ironikus részek és karikatúrák is találhatók a forrásokban. A fronton a katonahumor fő célpontjai az oroszok voltak, de a katonai drillből eredő visszásságokat és az általános emberi esendőséget sem kímélték.

A kitüntetések odaítélésének módját már akkor többen is kritikával illették. Erre vonatkozik a Damó Elemér által feljegyzett – a haderőben örök érvényű – találós kérdés:

– Milyen a honvédségben a kitüntetésrendszer?
– Hát olyan a kitüntetés, mint a bombázás!
– Hogyan?
– A hátországban hullik, és vétleneket talál.

A fogolytáborba zárt humor

A hadifogolytáborokban elszenvedett trauma és bizonytalanság ellenére a humorérzék ott sem veszett ki a magyar bakából. 1945 februárjában a gödöllői lágerbeli helyzetről fanyar humorral így írt Balczó István, akit Budapestről civilként hurcoltak el: „Éjfél táján [… ] felkísértek a gimnázium második emeletére. Ott kaptunk szállást éjszakára az egyik tanteremben. Jó nagy terem volt, sok ember elfért benne, de mi a soktól is sokkal többen voltunk. Szorosan egymáshoz préselve kitöltöttük az egész termet, mikor ránk csukták az ajtót. Reggelig ismerkedési estet tartottunk, mert még leülni sem lehetett. Volt, aki a másik anyukáját is ismerhette, de nem volt jó véleménye róla. Össze is verekedtek volna, ha nem ütközik nehézségbe a karok felemelése.”

A Hadifoglyok írják című kötetben Eszenyi Lajos volt hadifogoly így fogalmazott a humorral kapcsolatosan:

„Tapasztalat alapján állítom, hogy a derűnek, a humornak karbantartó ereje van fizikai értelemben is. Ha valakiben a jókedély és a humorérzék megmaradhatott, akár csak csírájában is, annak megmaradt az életkedve, a túlélésbe vetett reménysége is, és kis mértékben orvosa tudott lenni társainak is.”