„Misztikusnak tűnik, de meggyőződésem, hogy a fotó igazi ereje a megszülető emberi kapcsolattól függ. A munka befejezése óta is jó viszonyt ápolok mindegyik alanyommal. Ezek a kapcsolatok nagyon fontosak nekem. Az előadóművészek sokszor a közönségnek szánt arcot viselnek, de engem nem ez, hanem a hétköznapi személyiségük érdekel” – árulta el egy korábbi interjújában Belicza László Gábor. Íme néhány legjobb képei közül, a szerző kommentárjával.

„Ezt a képet a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében készítettem Röhrig Gézáról. Már épp kezdtem bosszús lenni, ugyanis félórája vártam rá. Egy kétaknás Yashica volt nálam. Egyszer Nádas Péter lépett oda hozzám. Megtetszett neki, hogy van még, aki analóg technikát használ. Beszélgetni kezdtünk a fényképezésről. Közben megérkezett Géza. A kép az első 10 portrém egyike. Itt elindult bennem valami…”
„Kányádi Sándorral arról beszélgettünk: elege van abból, hogy érte jön valaki autóval, kiteszi őt egy asztal elé egy könyvfesztiválon, és egész nap dedikál… Ekkor átadtam a magammal hozott verseskötetet. Írni kezdett, én fényképeztem. Majd pálinkát töltöttem.”
A 92 éves Birtalan Győzőt fényképeztem. Órákat beszélgettünk. Ez mindig fontos.
Többször elmondta: „nem az számít, mi lesz, az számít, mit szeretnél.”
Két éve volt, de most is hallom a hangját.
„Beck Zoli a lábával kapaszkodva lógott le nekem egy kapuról.
Elkattintottam, de nem voltam elégedett. Gondoltam, bőven elég, ha tisztán rám néz.”
„Kálid Artúr kertjében fotóztunk. Van egy banánfája, amire nagyon büszke. Sok képet a fa mellett készítettem, ezt pedig, amikor leültünk egy kicsit.”
„Lovasi András azt mondta, 2 percünk van. Gondoltam, 2 percben is le lehet feküdni a földre.”
„Bocskor Bíborkát jó volt fotózni. Nagyon meleg nap volt. Egyszerűen jó élmény.
Szeretem ezt a képet is.”
„Ő Bige Botond kaszkadőr. A ló homlokát simogatta pár percig, majd a ló eldőlt,
és teljesen átadta magát neki.
Ekkor gyorsan jelzett, hogy közelebb mehetek, egy kattintás, kész.
Mázlim volt a fehér kutyával.”
„A lósuttogókat különleges, rendkívül személyes viszony fűzi az állathoz. A képen Csorba Csaba, az erdélyi a bükkszenterzsébeti lósuttogót örökítettem meg.”
„Volt kollégám, Gaál József képzőművész egyik performansza arra épül, hogy bekeni
Béki István testét agyaggal. Kipróbáltuk úgy, hogy csak a kamerámnak tartjuk az előadást.
Azt hiszem, folytatni fogjuk a projektet.”
„Sokat dolgoztam Lukáts Andorral, nagyon sokat lehet tanulni tőle. Sokszor gondolkodtam ez idő alatt arra, hogy egyik pillanatban milyen rendkívül könnyű, majd egy másik pillanatban milyen nehéz a kedvére tenni a képeimmel. Szerettem őt fotózni, fontos része a pályámnak.”
„A képet Lukáts Andor Sorskérdések című kiállításához készítettem, ami arról szólt, hogy az ember sorsa körülírható, a generációk problémáiban és örömeiben sok a közös pont. A kiállításhoz 14 embert fényképeztem az ország minden területéről. A fotón szereplő Andris a szomszédomban lakik.”
„Ő Gergő, az unokaöcsém. Sok évvel ezelőtt, akkor készítettem róla ezt a képet, hogy az édesapja nagyon fiatalon elhunyt. Azóta is fényképezem őt, folyamatosan.
A fényképezéshez óriási türelem kell.”
Névjegy
Belicza László Gábor (1991) fotóművész. 2016-ban végzett a Kaposvári Egyetem Fotográfus tervező szakán. Első fotóesszéjét (Egész 2012-2016) 2016-ban az év 10 legkiemelkedőbb fotóprojektjei közé választotta a FotoRoom. Sorozatát Prágában, Varsóban, Pozsonyban, Kolozsváron valamint Budapesten is bemutatták kiállításokon. Képeit publikálta többek között a Thisispaper, Paper Journal, F-STOP magazin. 2020-ban a LifeFramer éves nemzetközi fotóművészeti nagydíján a legjobb 20 közé választották. Művei megtalálhatók a Rippl-Rónai Múzeum, Műcsarnok, Herman Ottó Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiben. Képei mélyek és empatikusak, a személyiség legbensőségesebb rétegeit kutatják. 2019-ben jelent meg első önálló fotóalbuma, 10 év élő zene címmel, amely 92 portrét tartalmaz. Jelenleg Budapesten él és alkot. 

#személyesen