A férfi és az asszony – A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadásáról

Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig címmel írt regénye két idegen látószögéből meséli a történetet. Móricz pályafutása egyik legizgalmasabb elbeszélői szerkezetét működteti a szövegben. A nehéz felfogású, a közösséget még nem ismerő Kádár István legátus perspektívájából látjuk az 1898. év december 26-ájának éjszakáját. A legátus, tehát az elbeszélő, még nincsen tisztában a helyi viszonyokkal, de kétség sem férhet hozzá, hogy hamarosan magára talál és illeszkedik a társaság elvárásaihoz. A paptanonc tapasztalatlanságából eredően az olvasó, hiába is ismerős egyébként a közeg, felfedezi az ábrázolt világot. 

A másik idegen, bármennyire is törekszik rá, sohasem lesz a közösség teljes jogú tagja. Sokatmondóan összenéznek majd a háta mögött a helyiek, és sustorognak, mondván, hogy rendes ember ugyan, de. A főszereplő, Pogány Imre zsidó születésű. A regény egyik narratív izgalmaként az elszegényedő magyar földbirtokosok szűkülő életlehetőségeit alapjaiban körképként artikuláló szövegben mind plasztikusabb lesz az elbeszélő és a főszereplő pozíciója. 

Ha manapság születik egy aktuálpolitikai motívumokat (zsidóság asszimilációja) is használó regény, bizony a szigorú esztéták nem feltétlenül jósolnak szép jövőt az alkotásnak. 

A Kivilágos kivirradtig, amely 1924-ben előbb folytatásokban újságban, majd könyvalakban jelent meg, mára igazi klasszikus, amely sokadik újraolvasásra is képes ismeretlen arcát mutatni.

Horváth Csaba rendezte meg Tóth Réka Ágnes a regényből készített színpadi változatát a Weöres Sándor Színházban. A magyar regény anekdotikus hagyományához kapcsolódik a Kivilágos kivirradtig. 

A cselekmény, a karakterek többször háttérbe szorulnak a betéttörténetek mögött. Ezt a jellegzetességet híven őrzi Tóth színdarabja is, amely ez utóbbi miatt adja fel a leckét a rendezőnek. 

Doby István jószágigazgatónak és családjának a gróf felmondása miatt rövid időn belül költöznie kell az addig biztos megélhetést biztosító uradalomból. Ám, ameddig lehet, nem néznek szembe a csupasz tényekkel a háziak. Ahogyan a vendégeik sem teszik ezt meg, hiszen így vagy úgy, a legtöbben a megélhetésük miatt, de mindegyikük kapcsolódik Dobyékhoz. Ebben a maszatolásban segít az állandósult adomázás. Horváth rendezésében az anekdota a színpadi játék legfontosabb szervezőelemévé válik, miközben az esetek döntő többségében megtartja a történet(ek), az emberi sorsok feszültségét is.

Az István-napi bál csoportos mozgásaiból egy-egy alak emelődik ki, de mindenki másképpen. Vannak a néma tanúk, akik közelről nézhetik végig, ahogyan közeledik az addigi életük vége. A vendéglátó házaspár magára marad az ünnepi forgatagban. Doby István jószágigazgató Szerémi Zoltán megformálásában fájdalmában megkövült Niobé-szobor. Számára vége mindennek, csak hallomásból értesülünk arról, hogy micsoda alkalmatlan gazda és bódorgó férj. Dobyné Ágnes (Bálint Éva) a felütésben energikus háziasszony később kénytelen tudomást venni az elkerülhetetlenről, és meghúzódni valahol a sarokban.

Mások úgy különülnek el időlegesen a többiektől, hogy anekdotáik inkább takarnak, semmint felfednek. A nagyszerű ütemérzékű, a saját koránál idősebbet játszó Gyulai-Zékány István a semmitmondás nagymestere. Kedélyeskedése mögött azonban az üresség rajzolódik ki. Az általa játszott Szalay Péter nem megy a szomszédba sikamlós viccekért. Szívesen adomázik a magyar ember kedélyéről és karakteréről, de kiterjedt birtoka alig jövedelmez. Szalay jovialitása életidegen személyiséget bújtat, aki nem tudja és nem is akarja felvenni a modern élet ritmusát.

A Tanító valóban rávilágít lényeges összefüggésekre. Ő képviseli az elfogulatlan értelmiségit az előadásban, így jobbára felette áll a többieknek. Horkay Barnabást azért jó nézni, mert meggyőző tud lenni akkor is, ha a tőle megszokott akrobatikus, dinamikus mozgások nem segítik a színpadon. Hasonlóan kijózanító karakter Pogány Imre (Sipos László Márk), az örök kívülálló. Pogány más megvilágításba helyezi a kedélyesen adomázókat, hiszen a gazdák életképtelensége, elmaradottsága érezhető szavaiból. Nem kapja meg Dobyék lányát, Annust (Mari Dorottya), viszont a fiatalember racionális szakértelméé a jövő. Nagy Cilinek Malvin alakítójaként nem is kell beszélnie. Az infantilis nőnek a sutban a helye a háziak szerint, mégis a szemünk előtt van.

Kevesen tudnak Móricznál többet az érzéki, a férfit őrjítő női testről, és arról is, hogy a házasság előtt a szerelem szépséges szentsége megkérdőjelezhetetlen. Utána azonban változik a helyzet. 

Móricznál a férfi a kézfogó után is vadászó hím, a nő ellenben visszavonhatatlanul asszony. A lány és a nő mindörökre kivész belőle, legalábbis a jól megszokott családi fészekben. Az asszony kicsinyes és megőrjíti párját ragaszkodásával, mégsem lehet megküzdeni a hiányával. Nincs kegyelem: a kiegyezés harmóniája időleges. A nemek strindbergi passiójára érez rá nagyszerűen Fehér László, a Jegyző alakítója. Amint a Jegyző odaveti Péchy Lajos doktor úrnak (Widder Kristóf), hogy azt sem bánná, ha elrabolnák Fricit, az asszonyát (Nagy-Bakonyi Boglárka), érezzük, hogy nem bírná nélküle, bármilyen pokoli is a helyzet egyébként otthon.

Olykor túl tekervényes utakon kalauzolnak a Kivilágos kivirradtig anekdotái a végkifejletig. Összességében azonban Horváth Csaba mer és tud átgondoltan mesélni. A felütésben hallható bolhahasonlat, valamint a színészek az előbbi rovart idéző mozgása a zárlatban szép keretbe fogja a játékot. 

Formátumos vállalkozás a szombathelyieké, mert érett társulati összjátékot látunk, amelyben a próza és a mozgás egyensúlyának köszönhetően a színpadon állandósul a „történik valami” érzése. 

A regénnyel ellentétben nincs egyértelműsíthető elbeszélője és főszereplője az előadásnak. Sokan játszanak a darabban, és ha csak rövid időre is, de jelenetenként más áll a középpontban. Tematikailag két eltérő felvonást láthatunk a Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat közös produkciójában. Az első rész közéletünk neuralgikus pontjáról, a második inkább a magánéletről szól. Az előadás társadalmi látleletként úgy beszél a magyarokról, mint akiknek életmódja, gondolkodása felett elrepül(t) a kegyetlen idő.

Színlap, előadás-időpontok és jegyinformáció a szombathelyi Weöres Sándor Színház honlapján

Fotók: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt