A Fonóban mutatja be új lemezét a Lámpaláng

Program

Március 22-én este az énekelt versé és a könnyűzenéé lesz a főszerep a Fonó nagytermében: a klasszikus és kortárs magyar lírát igényes, dallam- és énekcentrikus hangszerelésben megzenésítő Lámpaláng bemutatja legújabb, Egyedül a magasban címet viselő második nagylemezét.

Fotó: Mónos Gábor
Fotó: Mónos Gábor

A zenekar 2018-ban alakult ének-gitár-hegedű trióként. Több országos versenyen is részt vettek, és első helyezést értek el versfeldolgozásaikkal (József Attila Vers-Dal Fesztivál 2019, Hanghordozók 2020). Első lemezük 2020 februárjában jelent meg Rejtettelek sokáig… címmel.

A március 1-jén megjelent új albumukat tavaly rögzítették, immár hattagú zenekarként: az énekhang és az akusztikus gitár továbbra is kiemelt helyet kapnak a hangszerelésben, azonban a dob és a basszusgitár csatlakozásával bővül a zenei paletta, és szélesebb közönség számára is fogyaszthatóvá válik a lemezanyag. A hegedű mellett helyet kap a klarinét is mint szólóhangszer. Az album így egyszerre hordoz hallgatóbarát elemeket és a szövegekkel összhangot képező mély, több jelentésréteggel bíró tartalmat.

Az Egyedül a magasban kulcsmotívuma az a fohász, amely erőt és bátorságot ad, hogy a megfeneklett, nem egy esetben mérgező emberi kapcsolatainkkal képesek legyünk szembenézni. Ez az ismeretlenbe való fejesugrás nemcsak a régóta esedékes lezárást hozza végre magával, de a változás reményét is. Ezt a tematikát foglalja keretbe az album, a választott versek – a klasszikus költőktől Pilinszky János, Weöres Sándor, Nagy László és Radnóti Miklós, a kortársaktól Péteri Judit és Sipos Gábor Gergő művei – pedig megjelenítik a legjellemzőbb párkapcsolati problémák archetípusait. 

A lemezen helyet kaptak saját dalszövegek is, melyeket Tóth Orsi, a zenekar énekesnője szerzett; ezek foglalják keretbe a párkapcsolati pillanatképeket; stílusukat, jelentésrétegüket és mélységüket tekintve pedig nem állnak messze a költészettől sem.

A Lámpaláng március 22-én 20.00-kor kezdődő koncertjén közreműködik: Tóth Orsi (ének), Kristóf Martin (gitár), Garai Nóra (hegedű), Iszlai Renáta (klarinét), Restás Gergő (dob), Arday Dániel (basszusgitár) és Tóth Eszter (gitár, vokál).