A Dope Calypso név feltűnése után általában könnyen elmosódik a határ a poénok, a szürrealitás és a valóság között. A legfrissebb lemezetek „születéstörténetét” olvasva is az volt az első dolog, ami megfordult a fejemben, hogy ez túl abszurd ahhoz, hogy igaz legyen – de mégis az. Dióhéjban elmondjátok, hogy mi történt Olaszországban?
Sarkadi Miklós: Nagyon erős koncertszezont követően mentünk ki lemezt felvenni a szokásos észak-olasz kisvárosunkba, totál felkészületlenül, mivel valahogy magától eddig is olajozottan működött a dolog. De ott minden, amiben csak alkatrész van, elromlott, és az időből kifutva végül csak félig-meddig sikerült rögzíteni bármit, amit albumnak lehet hívni. Szóval a lemezanyag zöme a felvételeket követően újra lett gondolva, vágva és játszva.
Szabó Áron „Vasaló”: Tegyük hozzá, hogy egész hazaúton, sőt a keverésig azt hittük, remek munkát végeztünk. Utólag belegondolva nem annyira meglepő, hogy a nyolcvanéves német dobszerkó nem a legjobb ötlet egy modern, szintis anyaghoz.
Hogyhogy egy olasz stúdió vált a zenekar visszatérő bázisává? A történtek után változtattok majd ezen a hagyományon vagy csak eggyel körültekintőbbek lesztek?
Miklós: A stúdió sajnos tavaly bezárt – egy minden nagyvárosban szokásos, a messzemenőkig ízléstelen városi ingatlanfejlesztésnek esett áldozatul –, és azóta is aggodalommal tölt el bennünket, hogy a szomszéd albán autószerelők vajon találtak-e másik műhelyt maguknak. Sajnos soha nem fogjuk megtudni, a hely varázsa/átka működik-e még. Azonban Brunóval, a hangmérnökkel már levajaztam, hogy megyünk Olaszországba jövőre is; egy másik helyre, ahol azóta ő rezidens munkavállaló. Körültekintőbbek azonban nem leszünk, az nem állna jól nekünk. Annyiban izgalmas, hogy megint új dolgokat fogunk találni a sarokban, azaz az ismeretlen hangszerpark reményeink szerint ismét erős lenyomatot hagy majd a lemezen.
Valamint azért oda járunk, mert egyutcányira van a világ legjobb chicken tikkájának lelőhelye, ahol az ételt jumbo peronival leöblítve egy színhiányos televízión az aktuális pakisztáni és indiai klipeket lehet nézni a ventilátor alatt, és mi valamiért ott találtuk meg azt a helyet, ahol a létezés nem teher, hanem messzemenőkig békés elmúlások véget nem érő sorozata.
Vasaló: Ehhez elég nehéz kiegészítéseket fűzni, talán csak a chicken tikkások szamószáját emelném még ki, és hogy szegény Miklós még egyszer sem jutott túl a kerület határán, mivel ő egész nap kell a munkához. Számára Brescia néhány koszos külvárosi utca a lepukkant albán autószervizzel.
Mi volt számotokra a legnagyobb kihívás, és melyik a legemlékezetesebb pozitív pillanat az album megalkotása során?
Miklós: Számomra a legnagyobb kihívás a második nekigyürkőzés volt, hogy összeálljon egésszé, a legemlékezetesebb pillanat pedig az, amikor rájöttem, hogy akkor ez kész van, és tök jó lett.
Vasaló: A Gotta Get Ready for Plan B című dalban 0:48-nál és a végén van egy fill (két-három rövid hang vagy dobütés, amely egy, a ritmusban vagy a dallamban található lyukat tölt ki – a szerk.), mert Miklós úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz midiben ész nélkül egymásra hánykálni mindenféle dobhangokat. Én szeretem tiszteletben tartani a dalíró elképzelését, úgyhogy polipkarokat növesztettem, és hangról hangra eljátszottam. Erre módfelett büszke vagyok.
A Tears To Freshwater megszületésének egyik fordulópontja volt Molnár Bencze billentyűs becsatlakozása. Őt hogyan ismertétek meg?
Miklós: Egy másik, azóta is körvonalazódó popzenei projektbe kerestem billentyűst, aztán inkább felkértük, hogy dolgozzunk már együtt a lemezen, majd élőben is ott ragadt egy időre a színpadon, mert nagyon megkedveltük egymást.
Vasaló: Én úgy, hogy Miklós bemutatta.
Október 16-án lesz a lemezbemutatótok. Ott milyen felállásban láthatunk majd titeket?
Miklós: Trióban leszünk, mert sajnálatosan mindig a minimalizmus győzedelmeskedik.
Vasaló: Elég nagy erő van egyébként a mi megbonthatatlan hármasunkban. Az okát nem tudom, csak azt, hogy mi lubickolunk benne.
Szerintetek melyik dal fog a legnagyobbat robbanni élőben az újak közül?
Miklós: Ha bárkinek van egy csöpp ízlése és zenei érzéke a jelenlévők közül, akkor a Killdozer.
Vasaló: Nem biztos…
Ha valaki hezitálna, hogy elmenjen-e a koncertre, milyen érvekkel győznétek meg, hogy mindenképp megéri?
Miklós: 12 évesen zongoráztam utoljára, de mivel kizárólag a tanárnő miniszoknyás lábai vonzottak a zeneiskolába, én voltam az első gyerek, akit eltanácsoltak onnan. Mindezek után én fogom a billentyűs részeket játszani. Elméletem szerint minden elmélet időpocsékolás, a popzenében a zeneelmélet meg különösen, szóval élőben meg lehet tapasztalni, igazam van-e. (Spoiler: szinte mindig.)
Vasaló: Ne jöjjön, nincs szükségünk hezitálókra! :-)
Visszatérve a lemezíráshoz: egy-egy dal megírásakor hogyan néz ki nálatok a munkamegosztás? Szoktatok alakítani rajta, vagy maradtok a jól bevált szerepeknél?
Miklós: Maradunk a szerepeknél: én leviszek egy csomó kaotikus demót, ami tetszik, azokat megtanuljuk, kicsit kipofozzuk, aztán ami jól áll, az megy a lemezre. Nincs időnk másra, szóval nem az én felülbírálhatatan zseniségem vagy diktatórikus hajlamom az oka ennek a módszernek.
Miki kapott egy, a frontemberségnél is különlegesebb szerepet az élettől, hiszen apuka lett. A Dope Calypso szempontjából ez hoz magával valamilyen változást?
Miklós: Miki nem szed be többé semmilyen szert, sokkal kevesebbet iszik, és sokkal kevésbé boldog, ha egy 38 éves SEAT Ibizával el kell mennie egy üzbég falunapra három zsák piláfért és egy fél üveg cirokpálinkáért játszani.
Vasaló: Szerencsére nem kell minden próba előtt a legújabb babafotókat végignéznünk.
A Tears To Freshwater lemezborítója és a dalok YouTube-os vizuáljai is apokaliptikus sci-fibe mártottak, a klipekben pedig történelmi szálak is bekacsintanak. Ha az album film lenne, hogyan szólna az ajánlója?
Miklós: They went hunting. They became the prey. Now they have to dance out themself from the whole universe. (Vadászni indultak. Ők lettek a zsákmány. Most ki kell magukat táncolniuk az egész világegyetemből.)
Az egyik ismertetőjegyetek a megjósolhatatlan vizuális világ. Ilyen téren kik és mik inspirálnak titeket?
Miklós: Minden, amit öt kilométeres sugarú körben vagy az AliExpressen be lehet szerezni. Szóval nagyjából a B kategóriás filmek olcsósított, rajongásig szerethető világa.
Vasaló: A bresciai chicken tikkásban betegre nézett délkelet-ázsiai klipek.
A lemezbemutatón a Gustave Tiger lesz az előzenekarotok. Kiknek a munkásságát kedvelitek még itthon?
Miklós: Én mindenkit kedvelek, akinek érezhetően van saját hangja, és legalább minimális energiaszintet felszabadít. Meglepő módon ez a két roppant egyszerű kitétel kevesekre igaz.
Milyen terveitek vannak? Tényleg felvesztek idén még egy lemezt?
Miklós: Idén nem fog menni, de jövőre terveink szerint igen, ha nem jön közbe semmi. Persze minden közbejön mindig.
Vasaló: Most nem fog!
Lesz mostanában turné?
Miklós: Már kizárólag a tavaszi napforduló után turnézunk, mivel nem szeretjük sem a sötétet, sem a hideget, így most is csak tavasszal megyünk majd egy kört, csak én nem tudom, hová, és ez a megérkezés pillanatáig a legjobb, ha így is marad.
Szerintetek mit szeretnek az emberek a legjobban a Dope Calypsóban? Ti mit szerettek a legjobban a zenekarban?
Miklós: Az emberek szerintem azt szeretik, hogy elképesztően jók vagyunk minden téren, és megnyugtatja őket, hogy a fortyogó őskáosznak is van mosolygós arca. Én hét év után sem untam rá a dologra: várom a próbákat, a koncerteket még jobban, és szeretem a tudatot, hogy a keverés végéig a hatodik lemezről sem lesz semmi fogalmunk arról, hogy mégis mi a fenét csináltunk, és egyébként miért csináltunk bármit is pont úgy.
Valamint azt is szeretem, hogy jövőre is levezetünk majd ezer kilométert valami kölcsön mikrobusszal, beülünk chicken tikkát enni Brescia külvárosában, jumbo peronit iszunk hozzá, bambuljuk az indiai klipeket, és azon a héten minden pillanatban magasan mi leszünk a legjobban helyükön lévő darabok a világban.
Vasaló: A kettő összefügg. Például ha turnén vagyunk, akkor az elejétől a végéig végigröhögjük az egészet, veszekedni nem szoktunk (már), és ha melóka van, mindenki csinálja, amit kell. Mivel eléggé kikristályosodtak már a szerepek, sosem kell egymást noszogatnunk.
Nyitó: Koncz Márton
