ZAZ_credit_Jan Welters.jpg

Zaz Paloznakon piknikezik jövő nyáron

A Paloznaki Jazzpikniken színpadra lép a jazz és a soul francia királynője, Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az R&B fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration.

A szervezők néhány napja jelentették be a Lukas Graham, Earth, Wind & Fire Experience, Mario Biondi, Deladap négyest, ezúttal újabb két fellépővel bővült a lista.

A francia énekes és dalszerző Zaz 2010-ben debütált és vált hirtelen népszerűvé üdítően friss és egyedi, a gipsy jazzt és a francia sanzont ötvöző kortárs pop stílusával. Je veux című slágere a 2010-es évek kultikus slágerévé vált. Legutóbbi albuma 2022-ben jelent meg ISA címmel. Nyáron Paloznak lesz az egyik turnéállomása, ahová az ígéretek szerint a legnagyobb klasszikusai mellett új hullámos dalait is elhozza.

A Magyarországon ez alkalommal debütáló Kennedy Administration 2015-ös színre lépése óta meghódította a világot, játszottak Európa és Ázsia legnagyobb fesztiváljain, 2018-ban pedig Elton John előzenekaraként léptek fel Grúziában.

Ez is érdekelheti

Rick Astley is visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre

Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.

Magyarul beszélt és Édith Piafot is megidézte Zaz Paloznakon

A szerencsés tizenharmadik: elstartolt a szombatig tartó Paloznaki Jazzpiknik. A francia világsztár fantasztikus energiát hozott a nagyszínpadra, és magyarul biztatta a közönséget.

Nyolc világsztárral vár a tizenharmadik Paloznaki Jazzpiknik

Nyáron ismét a jazz fővárosává alakul a Balaton-parti Paloznak, ahol július 31. és augusztus 2. között rendezik meg a 13. Paloznaki Jazzpikniket. A fesztiválon olyan világsztárokkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz és Mario Biondi, valamint a Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience és a Deladap.

Fábián Julira emlékeznek barátai

Fábián Juli halálának hetedik évfordulóján (december 16.) jelentették be a 2025-ös Fábián Juli Emlékest időpontját. 2025. május 21-én Fábián Juli barátai és egykori zenésztársai személyes hangvételű, zenés-beszélgetős megemlékezéssel tisztelegnek a fiatalon elhunyt énekesnő munkássága előtt. Az eseményen az emblematikus dalokon túl barátainak írt leveleivel, személyes történetekkel és egykori tárgyaival emlékeznek a művészre.