A 2020 megidézi az élő zene erejét, mély basszusokkal pörgetve bele bennünket az év végébe. A zenekar új EP-jén három vadonatúj szám és kettő saját remix szerepel.

Őrületig fokozódó technocsapatás és elmélyült dallamok − ezek váltakoznak a Freakin’ Disco 2020 című új kislemezén, ami jó alapot kínál mindenkinek az év végéhez. Az EP neve azonban nem 2020 furcsaságaira vagy nehézségeire utal, hanem sokkal inkább arról szól, hogy a zenekar visszaidézze a koncertek spontánságát és szabadságát. Az öt számból hármat a tavaly év végi látványos vizuálokkal is megspékelt Trafós koncertjükön játszottak először élőben. Emellett az NKA támogatásával megjelenő 2020-ra két remix is felkerült a This Time című számhoz, melyeket tavasszal a csapat Bandcamp-oldalán mutattak be.

https://www.youtube.com/playlist?list=PL2i_eSRo7TnRtTLq-qs_cNmJXyoZyG3s5

A 2020 EP-ről Szabó Sipos Ágoston, a zenekar dobosa mesélt:

„Egy olyan évben, amikor nagyon kevés lehetőség volt játszani, és iszonyatosan hiányzott a koncertezés nekünk is meg a közönségnek is, visszaidézzük, hogy milyen volt személyesen találkozni a Trafóban 2019 végén. Az élő zene erejét nem szabad elfelejtenünk! Ráadásul ez a három szám ebben a verzióban lesz először meghallgatható. Persze azért nem árt néha elmélyülni saját magunkban, újraértelmezni egy-két dolgot. Andris és Gábor csinált két teljesen eltérő megközelítésű remixet ugyanarra a számra. Szóval három Trafós live, meg két This Time remix. Viszlát 2020!”

És bár koncertekből hiány volt idén, a zenekar körül egyáltalán nem állt le az élet. A csapat Steve Dub producerrel − aki korábban a The Chemical Brothers-zel, a The Prodigy-vel és az UNKLE-el is együttműködött − dolgoznak jövőre megjelenő új zenén. Emellett Keresztes Gábor filmzenéje is ott lehet az Oscar-gálán, ugyanis ő szerezte a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre zenéjét.

Kiemelt fotó: Fejer János