A Green Future-től Szent Istvánig és még azon is túl
Zenta és Kolozsvár lesz a két fókuszpontja a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatának augusztus második hetében. Környezettudatosság, buli és folklór jellemzi majd ezt a néhány napot a Kárpát-medencében.
Bulizz és ültess egy fát! A Green Future Festival a vajdasági Zentán várja augusztus 14–16. között változatos nappali és éjszakai programokkal a szórakozni vágyó közönséget. A rendezvény kiemelten támogatja a fenntartható szemléletet, így az esemény helyszínén alap a szelektív hulladékgyűjtés, a résztvevők a környezetvédelem jegyében pedig fát is ültethetnek. A koncertek sorát ByeAlex és a Slepp nyitja meg. A fesztivál kortalan, vagyis a különböző generációk közösen élvezhetik a minőségi zenei programokat, miközben barátságos és családbarát környezetben szórakozhatnak.
A kincses Kolozsvár augusztus 15–19. között, öt napon keresztül a gazdag, élő folklórhagyomány fővárosa lesz. Hét ország 25 zenekara és közel 400 táncosa látható majd a hagyományos kolozsvári Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón. A több mint negyed évszázada, pontosabban 27 éve indult fesztivál a magyar keresztény államalapításra és első szent királyunkra kíván emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánchagyományaival. A rendezvény ideje alatt két megye öt településén csodálhatják meg a nézők a táncprodukciókat, a helyi motívumokat és a népviseleteket.
„Helyben vagyunk!” – Még mindig Kolozsváron maradunk, hiszen ezzel a szlogennel indítják el 16. alkalommal a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot augusztus 17-én. Az egy hetet átölelő fesztivál minden korosztálynak kínál értékes időtöltést. A Barabás Miklós Céh nagyszabású kiállítással várja a képzőművészet iránt érdeklődőket a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeumban. A legendás Farkas utca fesztiválutcaként fog működni, ahol az Erdélyi Kézműves Céh kézművesvásárán sok különleges termékkel találkozhatunk. A Kolozsvári Református Kollégium Folkudvarrá alakul, a Romkertben a Salina Compania hagyományőrzői szórakoztatják majd a legkisebbeket és a családosokat. Emellett ismét lesz Múzeumok Sétánya, könyvvásár, borutca, örömfőzés és futóverseny is. A Fő téren pedig, Mátyás király szoborcsoportja mellett, a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaműsora, ünnepi nótagála, nagyszabású operettgála és könnyűzenei koncertek várják a bulizni vágyókat. Színpadra lép a Mobilmánia, a Tankcsapda, az erdélyi sZempöl, az Intim Torna Illegál, de lesz Paulina- és Geszti-koncert is. A fergeteges bulikat augusztus 24-én, vasárnap Zorán koncertje zárja.
A Határtalan Nyár rendezvénysorozat a Mol – Új Európa Alapítvány közép-európai szinten is egyedülálló kezdeményezése. Az idei szezonban közel száz kulturális fesztivál megrendezését támogatják az egész Kárpát-medencében. A rendezvénysorozat eseményeiről a www.hatartalannyar.hu weboldalon olvashatók bővebb információk.