A hazai keresztény művelődéstörténet korszakos alakja, Dávid Katalin 100 éves

Szegeden született egy tízgyermekes, örmény származású családban. Gyógyszerész édesapja a kultúrpolitikus Klebelsberg Kunó közeli barátja, a kolozsvári egyetem professzora, majd a szegedi Egyetemi Gyógyszertár és Gyógyszerészeti Intézet megalapítója és a Gyógyszerészeti Kar dékánja volt. A szülővárosában letett érettségi után 1948-ban művészettörténetből, esztétikából és régészetből doktorált a Szegedi Tudományegyetemen, majd – mivel Lyka Károly tanácsára úgy döntött, hogy keresztény, szakrális ikonográfiával akar foglalkozni – elvégezte a katolikus teológiát is. Meghatározó mesterei Kerényi Károly, Sík Sándor, Bálint Sándor, Felvinczi Takács Zoltán voltak. A művészettörténeti tudományok kandidátusa fokozatot 1974-ben szerezte meg Az Árpád-kori Csanád vármegye művészeti topográfiájának rekonstrukciója című értekezésével.

1948-tól a Szegedi Tudományegyetemen tanársegédként, majd a Szépművészeti Múzeum munkatársaként dolgozott, innen klerikális reakciósként elbocsátották. 1951-től a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség, majd ennek jogutódja, a Művészettörténeti Dokumentációs Központ vezetője volt. 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt, 1970-ben az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete vezetőjének nevezték ki. Munkássága révén sorban nyíltak, illetve újultak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak, szakértőként működött közre a Szent Korona hazahozatalában. 1978–99 között a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia levelező tagozatán ikonográfiát és tipológiát adott elő. Pályafutása során tudományos munkássága mellett tudományszervezői tevékenységet is folytatott. A Szent István Tudományos Akadémia emeritus tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Hithű keresztény értékrendje szakmai munkásságát, tudósi nézeteit is meghatározza. Integráló személyisége minden időben képes volt a legkülönbözőbb világnézetű és hitű embereket nemes célokért mozgósítani.

Már 1944-ben részt vett egy náciellenes katolikus demonstráció megszervezésében Szegeden, a holokauszt idején egyetemistaként csatlakozott Izay Géza jezsuita zsidómentő csoportjához. Személyes kapcsolata volt Raoul Wallenberggel, a Szent Kereszt Egyesülettel és cionista ellenállókkal is. A Mária Kongregáció szegedi elnökeként és a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetsége (MEFESZ) országos alelnökeként katolikus szociális programot hirdetett, Endrődy István jezsuita atyával együtt irányította a Veritas kiadóvállalatot. 1949-ben a Magyar Képzőművészek Szövetségének alapító tagja volt.

Középkori és újkori magyar művészettörténettel, tipológiával, elpusztult középkori műemlékek rekonstrukciójával és modern magyar művészettel foglalkozik, érdeklődésének középpontjában az ikonográfia, a képek és jelképek, szimbólumok kutatása áll a keresztény és zsidó kultúrában. Legismertebb munkáiban a keresztény ikonográfia és a bibliai jelképek világát tárja fel, korszakokon és régiókon átívelve elemzi a kereszténység és a kultúra viszonyrendszerét, a szimbólumokon keresztül magát a kereszténységet, annak változásait, a környező kultúra alakulását. Összeállította a magyarországi középkori titulusok kataszterét, feldolgozta a magyarországi Szent György- és Szent Anna-kultusz ikonográfiáját. A hazai keresztény művelődéstörténet korszakalkotó munkája az általa összeállított A teremtett világ misztériuma, a Bibliai jelképek kézikönyvében a bibliai jelképeket foglalja össze. Az Egy asszony, öltözete a Nap című kötetében (2008) a nemzetközi tudományosságban is egyedülálló módon a Szűz Mária-ikonográfia rendszerezését adja.

Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven. Szerkesztett évkönyveket és sorozatokat: 1952–53-ban a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyvét, 1953–1960 között a Művészettörténeti Tanulmányokat, 1962–64-ben a Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményeit, 1971-ben pedig elindította a Mai Magyar Művészet sorozatot. Pályája kezdetén ismeretterjesztő köteteket írt, több nagy alkotó művészetét mutatta be monográfiákban. Az utóbbi években több memoárkötete is megjelent.

Négyszáz év után, 1993-ban első magyarként kapta meg a Vatikán világi személyeknek adományozható legmagasabb kitüntetését, a Pro Ecclesia et Pontifice pápai aranykeresztet.

Abban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is átvehette. 1995-ben tudományos életműve, a hazai művészettörténeti kutatás megteremtése és az egyházi gyűjtemények érdekében kifejtett tevékenysége nyomán Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1997-ben a Magyar Örökség kitüntető címet, 2003-ban a Stephanus-díjat, 2004-ben a Szent Adalbert-díj nagyérmét, 2010-ben a Prima díjat kapta meg. 2003-ban, nyolcvanadik születésnapján Szent II. János Pál pápa saját kezűleg aláírt oklevéllel köszöntötte és audiencián fogadta. 2013-ban Budapest díszpolgára címet kapott és elsőként vehette át a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját. 2021-ben Széchenyi-nagydíjat kapott Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként.

Nyitókép: Dávid Katalin 2013-ban otthonában. Fotó: Czimbal Gyula / MTI