A helyi értékek jegyében szervezik meg a 30. Szent György Napokat Sepsiszentgyörgyön

Egyéb

A helyi értékek és a nosztalgia jegyében szervezik meg a jubileumi, 30. Szent György Napokat április 23–30. között a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön – jelentették be pénteken a szervezők.

Az egyik legnagyobb erdélyi magyar közösségi ünnepként ismert sepsiszentgyörgyi városnapokat 32 éve tartják meg, de a járvány miatt kimaradt két év, így a rendezvény idén érkezik el 30., jubileumi kiadásához – mondta Antal Árpád polgármester a Vargha Fruzsina alpolgármesterrel és Knop Ildikó főszervezővel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón.

„Az nem lehet, hogy bármi beárnyékolja ezt az ünnepet, hisz ebben a mai, megbolondult világban semmi nem lehet fontosabb annál, hogy tudjunk találkozni barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy tudjuk, van kire számítsunk. Ez a mi ünnepünk” – fogalmazott Antal Árpád. Hozzátette, idén kiemelten a helyi értékekre, a helyi művészekre, az összefogásra koncentrálnak, a Made in Sepsi vonalat kívánják erősíteni, noha a számos beruházás miatt a székelyföldi városban kevesebb pénz jut rendezvényekre.

A jubileumi rendezvény alapkoncepciója a nosztalgia – közölte Knop Ildikó főszervező, aki szerint visszahozzák a korábbi években bevált programokat, miközben a hagyományos struktúra is marad. Lesz kulturális hét, fesztiválhétvége, kézműves vásár és utcazene fesztivál is. Civil összefogás révén a gyermekváros is visszatér, ezúttal az Erzsébet parkba. A közösségi színpadon amatőr művészi csoportok kapnak bemutatkozási lehetőséget, míg este jazz, blues és világzenei koncertekkel zár a helyszín.

A fiatalok bázisa idén is a Dohánygyárban lesz. A tavaly itt debütáló együttesek közül többen már Magyarországon koncerteznek.

A programok közül kiemelték Giuseppe Verdi Requiemjét neves erdélyi és sepsiszentgyörgyi zenészek előadásában, amelybe a zeneiskola diákjait is bevonják, valamint a Recirquel társulat My Land című produkcióját.

Részletek a Szent György Napok honlapján.

A kép a sajtótájékoztatón készült. Fotó: Vargyasi Levente