„Kürti László költészete a posztmodern magyar líra önironikus, szójátékokkal szívesen élő, gyakorta ellentételező trendjéhez illeszkedik (…) fontos témát szolgáltat számára a korunkat jellemző változó viszonyok alakulása, és ez összekapcsolódik a nyelv változásával (…) Ebben a leginkább Marno János nevével fémjelzett költészetben egy-egy szó apró megváltoztatása, illetve ugyanannak a szónak más kontextusba kerülése és azzal a jelentésváltozás bekövetkezte fejti ki az esztétikai hatást. (…) a fizikai és a metafizikai, a testi és a szellemi, a profán és a szent összekapcsolódnak a költészetében” – mondja róla a kritikus.
„Jellemzően nem kívánom
társadalomfilozófiai vagy szociológiai értelemben osztani az észt, a művekben
viszont előfordul, hogy ez ügyben megnyilvánulok – nyilatkozza a közélet iránti
érdeklődéséről. Művészként feladatának érzi, hogy az értük való aggódás által
hajtva szóvá tegye a cigányság problémáit.
