Az összeművészeti fesztivált Summerfest Magyar Kincsestár néven, külföldi vendégek nélkül rendezik meg a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház szervezésében. A szervezők tájékoztatása szerint amíg nem nyílik lehetőség a személyes jelenlétre, a korábbi fesztiválok külföldi vendégeivel online tartják a kapcsolatot.
„Most örülünk a jelennek, örülünk, hogy megszervezhetjük a fesztivált, és boldogok vagyunk, hogy nem is akármilyen tartalom várja az érdeklődőket” – olvasható a szervezők keddi közleményében. A beharangozó szerint a fesztivál központi gondolata az ünnep. A programban szerepel az Ásó, kapa, nagyharang – menyegző a Kárpát-medencében című táncszínházi előadás, amelyben a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes Független Színház mellett a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes, a jászberényi Jászság Népi Együttes, a Debreceni Népi Együttes, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes, az Angyalföldi Vadrózsa Néptáncegyüttes mintegy 200 felnőtt táncosa és közel 100 gyermek táncos lép színpadra.
A fesztiválon látható lesz a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház Mestermunka című táncszínházi előadása is, amely a Déryné program támogatásában valósult meg. A rendezvénysorozaton fellép a Cimbaliband, a Kalyi Jag és a Rézeleje zenekar. Emellett a programban szerepel az új utakat kereső Urban Verbunk Táncegyüttes néptáncra épülő látványszínháza.
A hivatásos társulatok legjobbjai is színpadra lépnek: látható lesz a Magyar Állami Népi Együttes, a Fitos Dezső Társulat, a Duna Művészegyüttes és a Szegedi Kortárs Balett egy-egy előadása. A fesztivál díszvendége Kárpátalja lesz, ahonnan az idei évben is népzenészek, néptáncosok érkeznek a fesztiválra. A Petőfi-évhez kapcsolódva a fesztiválon részt vesz a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is, A helység kalapácsa előadással.
A családi és gyermekprogramok idén a hungarikumokra épülnek. A mindig furfangos, győztes Vitéz László és a Bahorka Társulat is várja a kicsiket. Emellett Bajkó Bence fiatal népi iparművész maszatos selyemből készült viseletkiállítása és az Iharos Népművészeti Egyesület tárgyi kiállítása gazdagítja a programot.
Az eseményeket a Barátság Kulturális Központban és annak külső helyszínein rendezik meg. A programokról részletes információ a www.summerfestbatta.hu oldalon, valamint az esemény Facebook-oldalán olvasható.
Nyitókép forrása: Summerfest