Túzok shutterstock.jpg

A hétvégén rendezik az Európai Madármegfigyelő Napokat

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az érdeklődőket.

A programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 34 ország 777 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15 125 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el. Az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 7-én ad hírt az egyesület.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.

Ez is érdekelheti

Jókai Mór és az ásványok, foltvarrás kékben, madarak és tojások – Programajánló

Foltvarrás kékben, Jókai Mór és az ásványok, karácsonyi Kiscsillag-koncert, kiállítás a harmincéves ceredi művésztelep alkotóinak munkáiból – részletek és izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Szegeden megleshetjük, hogyan szállnak a darvak

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével szervezik az őszi daruleseket a szegedi Fehér-tóhoz.

Miniszteri védelemre szorulnak a fehérhátú fakopáncsok

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az agrárminiszterhez fordult a Natura 2000 jelölőfaj, a fehérhátú fakopáncs védelmét célzó intézkedések hiánya miatt, ugyanis a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs hazai állománya messze elmarad az ezer pártól.

Itt a költési szezon vége, kevesebb madarat látni

A nyár végéhez közeledve kevesebb madarat látni, ennek hátterében azonban nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll – közölte augusztus 11-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amelyhez július közepétől érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak a megszokotthoz képest.