A hétköznapi életben negatívumként értelmezett hiba új jelentést kap Fehér Vera és Altnőder Emese munkáin keresztül.
A kiállítótérbe lépve feltűnik, hogy rengeteg hiba vesz körül bennünket, akik egy másik, valamivel szélesebb és nagyobb kiállítótérből, a világból érkeztünk. Egy olyan helyről, ahol a hibák mennyisége lépten-nyomon sokszorosított formában akasztja meg az életünket. Ez a tér tehát a mindennapjainkban részt vevő és folyamatosan hibát termelő világ makettje.
Ha továbbmegyünk, megérkezünk egy kicsinyített világ változatához, önmagunkhoz.
Az emberi test nem egyéb, mint organikus hibagyűjtemény,
gödröt, bemélyedést, összehúzódást hordozó felület. Hibákban élünk és hibásan, a kiállítás erre is figyelmeztet. Jó belépnünk ebbe a rontott térbe.
A hétköznapi, ezt-bárki-meg-tudja-csinálni érzést keltő fotók nem a tartalommal érik el a kívánt hatást, inkább a hibás fotó ébresztette gondolat és töprengés a nagyszerű és inspiráló az egészben. Ehhez járul hozzá a tudatos elrendezés, a beavatkozás.
A fotós szemén keresztül hibásnak értékelt és ezért kiállított mű nem minden szűrőn át felel meg ennek a megfogalmazásnak. Itt lép a képbe a fotó pszichológiai metaforája: az ember nem mindig látja magát tisztán, nem mindig helyes az önmagáról alkotott képe.
Majdnem mindegyik fotó esztétikai alapon megnyilvánuló humort hordoz. Mert mi az, hogy rossz, hibás kép, ha a művész szándékosan úgy alkotta?
Kérdéseket ajándékoz ez a tárlat, és kérdéseket kapni ajándékba jó.
A kiállítás hátteréhez tartozó, hibaizmus nevű kezdeményezés kapcsán nyilatkozta pár éve A. Fehér Vera, hogy korábban ezt csak egy szóviccnek szánta, ami aztán komolyra fordult.
„Hogy mekkora dolog a hibából izmust csinálni! Ez egy provokáció volt részemről, már az első hónapban, amikor elkezdtem fényképezni. Poénkodtam a szóval, mondogattam mindenkinek, és ők kezdték egyre komolyabban venni – mivel volt táptalaj, amin megfoganhatott az egész."
Az idén tízéves „irányzat” honlapján definícióként olvasható, hogy a hibaizmus olyan fotográfiai stílusirányzat, mely során az alkotás menetébe a szerző és az általa teremteni kívánt üzenet – tehát a kép – közé a folyamat közben egy véletlen külső történés kerül.
A véletlenre bízott fényképezés, ha nem is direkt módon, résnyi isteni beengedést enged, nem irányítható és befolyásolható törvényszerűségek mentén viszi véghez az alkotást, a kézben elférő teremtéstörténetet.
A cím azt a hatást kelti, hogy a hibáinkkal együtt fogadj el, vagy a hibáinkkal együtt fogadjuk el magunkat.
Önértékelési zavarokkal küszködőknek a kiállítás megtekintése nem hivatalosan, de erősen javallott.
A tárlat 2020. január 6-ig tekinthető meg.
Fotók forrása: Capa Központ
