Stanley Kubrick és Steven Spielberg kultikus filmjében (A. I. – Mesterséges értelem, 2001) egy szülőpáros örökbe fogad egy robotgyereket. A szülők hús-vér gyermeke kómában fekszik, ezért az édesapa azzal lepi meg a feleségét, hogy hazaviszi Davidet, a laboratóriumi körülmények között kifejlesztett mesterséges intelligenciát, aki – ha bizonyos szavakat a megfelelő sorrendben kiejtve beprogramozzák – kísértetiesen hasonlít egy igazi kisgyerekre. A tudósok legnagyobb áttörésének David esetében az számít, hogy a jó programozás hatására érzelmileg kötődni kezd a programozó személy(ek)hez, ezt az érzelmi kötődést pedig megszakítani már sohasem lehet. David aztán később szeretne valódi, hús-vér kisgyermekké válni, ezért Pinokkiót is túlszárnyaló kalandokba kezd, a film pedig az értelem és az érzelem szoros összefonódásának futurisztikus és megható elegyévé válik. Az érzelmek David nyelvhasználatában is tükröződnek: használja és érti az anya, a szeretlek és a kérlek szavakat, karaktere – többek között – ezért is válik már-már teljesen emberivé.
Most, amikor a világ ChatGPT-lázban ég, nem is lehetne aktuálisabb a probléma, amit a film fölvet. Bár a robotika is egyre merészebb fejlesztéseket hajt végre, és robotok is képesek hátborzongató válaszokat adni (ha minden igaz, a világ és az emberiség leigázásáról is), a Kubrick–Spielberg-féle világ még nem jött el. Megdöbbentő azonban az, ahogyan ezek a mesterséges intelligenciák kommunikálnak: az ember érzése az is lehet, hogy egy szinte teljes anyanyelvi kompetenciával bíró, a tények világában többé-kevésbé jártas, talpraesett ügyfélszolgálatossal ül szemben. A ChatGPT-vel gyakorlatilag majdnem tökéletes, intelligens párbeszédet folytathatunk szinte bármiről: az időjárásról, a közéletről, az aktuális házi feladatunkról. A program a kérdésekre nyelvileg értelmes válaszokat ad, és még képes elnézést is kérni a tévedéseiért. Az OpenAI másik fejlesztésével, a komplett esszéket gyártó Playgrounddal emellett szinte tökéletes szöveget írattathatunk szinte bármilyen témában.
A ChatGPT és a Playground azonban nem szövegértelmező, hanem szöveggeneráló (ún. dekóder) intelligenciák. Vagyis nem keresik a szöveg értelmét, nem kutatják, hogy az egymás mellé rakott szavak megfelelnek-e a valóságnak, és kritikai érzékük sincsen a generált információ monitorozására – legfeljebb a felhasználó hívhatja föl a figyelmüket a tévedésükre. Ha pedig a nyelvhasználat esztétikai rétegei felé mozdulunk el (pl. az érzelmek motiválta témákról való beszéd), további különlegességekre bukkanhatunk.
Érdekes kísérlet a mesterséges intelligenciával megalkotott újmagyar nyelv. A Menyhei Györgyhöz köthető Újmagyar Gép olyan verseket és prózai szövegeket hozott létre, amelyek között sok a nyelvileg értékelhető, de még több a gép tökéletes nyelvi értetlenségéről árulkodó szöveg. A mesterséges intelligenciának egyelőre nem is dolga, hogy megértse a generált szöveget, ám ez még hangsúlyosabban látszik, ha az értelem és az érzelem kapcsolatát firtatjuk.
A költészet ugyanis nem mentes az érzelmektől, a szövegértelmezés rétegei pedig jóval mélyebben találhatók, mint a hétköznapi nyelvben.
Nem véletlen, hogy az alkotó újmagyarnak nevezte el ezt a nyelvet, hiszen megérteni csak akkor tudnánk, ha nyelvi nóvumai hétköznapi jelentéseket kapnának. Erre kiváló példa az alábbi vers:
[cím nélkül]
Szárnyas tűzfal ablak
egy emlékező olyan,
kukta föl a nappal.
Ölőn kis fürcomszakál
iltőt, mint a nép,
felébredt és még szebb tartja;
sokáig érzi, szárnyosan
a nép kardvirágosan.
Vajon egyfajta modern nyelvújítás figyelhető meg a gép tevékenységében? Az tény, hogy a szóteremtéstől (iltő, fürcomszakál), a szavak formájának megújításán át (szárnyosan), szavak szokatlan kombinációjáig (kukta föl, szárnyas tűzfal ablak) a már-már megfejthető költői képekig (a nép kardvirágosan) mindent megtalálunk ebben a néhány sorban. Mégis elcsodálkozunk, ugyanis egy tökéletes antiszöveggel van dolgunk: a gép magyarul ragoz, magyarosan csengő szavakat használ, olykor-olykor a mai magyarból is beemel egyes elemeket, és a magyar mondatokhoz megtévesztően hasonlító módon szerkeszti egybe az üzenetét. Vagyis úgy tesz, mintha szöveget hozna létre: a vers bizonyos pontokon még rímel is. Igazából azonban nem szöveget kapunk, mert mint jelentéssel bíró megnyilatkozás, az eredmény nem értelmezhető. Szinte adná magát az orwelli újbeszéllel való párhuzamba állítás, de ez egyelőre erősnek tűnik: sem a felejtés szándékossága, sem a múlt eltörlése nem merül föl az új nyelvi formák mögött, jelenleg ugyanis a puszta szöveggenerálás a cél. Mindemellett jelenleg az emberi elme egyik zsenialitásaként tekintünk a mesterséges intelligencia generált szövegeire. Azt a ChatGPT is bevallja, hogy az érzelmekhez vajmi kevés köze van:
A legújabb mesterséges intelligenciák fejlesztésekor már arra törekednek, hogy intelligens intelligenciát hozzanak létre: a program maga tanul meg tanulni, és csiszolja a saját (nyelvi) tudását (ez az ún. mélytanulás). A korábbi szabályalapú („amit tudunk, beletesszük”) és statisztikai alapú („tanítjuk a gépet példák segítségével”) rendszerekkel szemben már nem a fejlesztők táplálják be a tudásanyagot a gépbe, hanem saját maga állítja össze a szöveggeneráláshoz és -elemzéshez szükséges adatbázist.
De azért olykor még most is kihívást jelent a nyelvi értelemben problémásabb jelenségek kezelése: a ChatGPT esetében a homonimák (azonos alakú szavak) és a poliszémák (többjelentésű szavak) felismerése eleddig nem teljesen hibátlan.
A rendszernek nehéz különbséget tennie pl. a vár ige ’várakozik’ jelentése, és a vár főnév ’erődítmény’ jelentése között, de ugyanígy furcsa, a valósághoz csak kis mértékben kapcsolódó visszajelzést ad a kabát szárnyát mint metaforikus kifejezést firtató kérdésre.
A sokszor hasonlóságon és érintkezésen alapuló, máskor érzelmileg motivált jelentésárnyalatok kezelése nélkül az átvitt értelmű kifejezések nyelvi formájának és jelentésének kapcsolata sem lehet tökéletes. És itt már a költői nyelv problémájával is találkozunk.
A kultúra.hu-n korábban megjelent írásban Györgyei Szabó Magdolna felhívja a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligenciának nincsen „belső élménye”, ezért a költészetben való alkotása sem lehet tökéletes. Ez pedig – és ezt már a nyelvész teszi hozzá – bizony a szóhasználatában és a mondatszerkesztésében is megnyilvánul. A nyelvhelyességnek e két alapbástyája az, amely út az anyanyelvi kompetencia fokának azonosításához. Ezekről folyik a legtöbb vita a nyelvészeten belül, hiszen nem kell és nem is lehet egyféleképpen értelmezni ezeket, de kétségtelen, hogy valamiféle normának (vagy nyelvi standardnak) meg kell, hogy feleljen az a szöveg, amelyet a mesterséges intelligencia előállít. Költői szövegek esetében azonban sokkal többről van szó: a szóképek és alakzatok értő és olykor érzelmi alapú alkalmazásáról, amelyet ma még jó programozás segítségével sem lehet helyettesíteni.
Spielberg filmjében a szavaknak teremtő erejük volt: az anya fölolvasta őket Davidnek, amitől a mesterséges értelem érzelemvezérelt üzemmódba kapcsolt. Nemcsak a szavak szintjén értette már az anya és a szeretlek szavakat, hanem alkalmazni is tudta őket a megfelelő szituációkban. Az érzelmeket ugyanakkor szavakba önteni nehéz, ezért körülírni és láthatóvá tenni sem egyszerű. Az értelem érzelem nélkül nem elegendő: a kettő együttes működésétől leszünk – nyelvi értelemben is – emberek.
A képen részlet Steven Spielberg A. I. – Mesterséges értelem című filmjéből. Fotó: Collection ChristopheL via AFP / Warner Bros / DreamWorks
