A Tetris sztorija annyira izgalmas és szövevényes, hogy csodálkozom, eddig miért nem jutott eszébe senkinek, hogy regény vagy film formájában feldolgozza. A logikai-ügyességi játékot egy Alekszej Leonyidovics Pazsitnov nevű zseniális programozó írta a nyolcvanas évek közepén, miközben a Szovjet Tudományos Akadémián számítógépes hangfelismerő szoftvereken dolgozott. Mint a korszak számos komputeres szakembere, a munkaidő üres óráit játékok készítésével ütötte el, kapcsolatot keresve számítógép és ember, logika és érzelem között. Így született az Elektronika 60 nevű gépre az a programocska is, melyhez az inspirációt kedvenc gyerekkori játéka, a pentominó adta, amelyben öt négyzetből álló alakzatokból kellett formákat kiépíteni. A négyzetek számát a programozás során négyre redukálta, a játék neve pedig a tetrominó és a tenisz szó kapcsolatából jött létre.
A Tetris ugyanolyan addiktív volt, mint amilyen egyszerű. Égből hulló, két dimenzióban forgatható alakzatokat kellett úgy egymás mellé és egymásra helyezni, hogy sorokat töltsenek ki: ha ez sikerült, az adott sor eltűnt, ha nem, egyre magasabbra tornyozódtak az alakzatok. A játékot valójában soha sem lehetett megnyerni, az egyre gyorsabban hulló, egyre nehezebben beforgatható idomok örök kihívást jelentettek.
Az IBM PC átiratoknak köszönhetően a játék gépről gépre terjedt a vasfüggöny keleti oldalán, mint valami vírus, és idővel eljutott Magyarországra is, ahol az Angliában élő, magyar származású üzletember, Robert Stein fedezte fel a SZTAKI kutatóintézetben. Hosszas tárgyalásokba kezdett a számítógépes exportjáért és importjáért felelős moszkvai ELORG céggel, de nem jutott eredményre. A játékért közben nyugaton igazi élethalálharc indult, az angol Mirrorsofttól kezdve az amerikai Spectrum Holobyte-on át az Atari és a Nintendo cégekig többen rávetették magukat a jogokra. A legérdekesebb talán a holland-indonéz származású játékfejlesztő és üzletember, Henk Rogers története, aki egy Los Angeles-i számítógépes show-n szinte szó szerint elájult a játéktól, majd megpróbálta az összes forgalmazási jogot megszerezni. Úgy tűnt, alulmarad a kegyetlen harcban, de végül ő szerződött le a Nintendo céggel a frissen megjelent Game Boy kézi konzolra átírt Tetris jogaival kapcsolatban. A játék elképesztő siker lett, több mint tízmillió példányban fogyott csak a Game Boyra.
[gallery columns="2" size="full" ids="338780,338785"]
A Tetris összes verziója mára több mint kétszázmillió példányban kelt el, ezzel minden idők legsikeresebb ügyességi logikai játéka lett. De nem elhanyagolható kulturális hatása sem: a játékot használja a kognitív pszichológia az agyi tevékenységek vizsgálatára, a gyógyászat a poszttraumás stressz kezelésére. Jól ismert a Tetris-szindróma fogalma is, mely során, hosszas Tetris-ezés után hulló idomokat látunk, azokkal álmodunk, sőt, a valós életben is megpróbálunk önkéntelenül összeilleszteni alakzatokat, például a különböző formájú épületeket. A játékot előszeretettel használja a modern formatervezés, és akkor az olyan performanszokat még nem is emlegettük, amikor felhőkarcolók ablakait különböző időpillanatokban megvilágítva központi vezérléssel valós időben jelenítenek meg hulló Tetris-fényidomokat. (Idehaza a Schönherz-kollégiumban rendeznek minden évben hasonló játékokat.)
A Tetris története hálás téma, de mint minden ilyen, könnyen félreviheti az alkotót. John S. Braid, a fiatal skót filmrendező mégis nagyon ügyesen nyúlt a történethez: igazi pixeles politikai thrillert faragott belőle, amelyben nem is maga a játék a lényeg, hanem sokkal inkább egy megszállott küzdelme az igazságért, két világrend összeütköztetésén keresztül. A Tetris-film főhőse Henk Rogers, aki mindent feltesz egy lapra, vagyis inkább az égből potyogó négy mértani idomra, nem csak saját, de családja épségét is kockáztatva azért, hogy megszerezze a játék jogait és lebuktassa csaló vetélytársát, a gátlástalan kapitalista médiamogult, Robert Maxwellt. A Mirrorsoft, a Robert Stein, a Nintendo, az Atari, Henk Rogers és az ELORG közti tárgyalások és a harcok egy idő után nem csak elképesztően szövevényessé, de életveszélyessé is válnak, ugyanis az informatikai Szent Grállá avanzsáló játék megszerzéséért folytatott küzdelembe beszáll a Szovjet Külügyminisztérium korrupt vezetője, Valentin Trifonov is, aki az ország közelgő összeomlását látva jól meg akarja fejni a kapitalistákat, és semmiféle módszertől nem riad vissza, hogy megfélemlítse Rogerst, továbbá a játék fejlesztőjét, Pazsitnovot. Az eldurvuló Tetris-ügy közben tanúi leszünk a szovjet rendszer erodálódásának és Gorbacsov felemelkedésének is.
A Tetrisről valóban lehetetlen a rendszerváltás nélkül beszélni, hiszen a játék a nyolcvanas évek végén jelent meg Nyugaton. A játékot sok helyen a „The Soviet Challange”-ként reklámozták, a Kreml képével, de a Spectrum Holobyte verzió borítóján például már a feje tetejére állt a sarló-kalapács, mintha a kiadó sejtett volna valamit a közelgő összeomlásból. A Tetris így nemcsak egzotikummá vált Nyugaton (mint mondjuk Raszputyin neve), de egyben a vasfüggönyön túli kreativitás szimbólumává is. Emellett – és talán ez a legfontosabb – ablakot is nyitott a nyugati világra, és ha áttételesen is, de hozzájárult a rendszer lebontásához. Mintha a hulló blokkok magát a régi rendszer szétesését is szimbolizálnák, a megállíthatatlan széthullást, amelyet az alsó sorokban történő kétségbeesett építkezés sem képes visszafordítani.
A Tetris film gyakran nevetséges túlzásokkal, a szocializmust élőben sosem megtapasztaló nyugati rendező szemüvegén keresztül láttatja a korabeli Szovjetuniót. De tulajdonképpen még a naiv túlzások is szórakoztatóak, sőt, működtetik is az informatikai-politikai thrillert. A filmet a Netflix által divatossá tett és kissé már unalmas pasztelles tónusok uralják, ugyanakkor nagyon ötletesek a pixeles, retróstílusban készült átvezető animációk. Ezeknek köszönhetően maga a történet is afféle játékként jelenik meg: Rogersnek különböző pályákon kell átvergődnie magát, míg végül elérkezik a boldog Game Over végkifejletig. És bár tudjuk, hogy a Tetrisnek sosem lehet vége, itt egy pillanatra talán megállnak az égből potyogó tetrominók is, hogy helyet adjanak egy kis családi idillnek és baráti ölelésnek, mely során összeborul Kelet és Nyugat. Így válhat végre valóra Pazsitnov álma is, és teremthet kapcsolatot a játék gép és ember, logika és érzelem, továbbá két világ között, amely talán nem is különbözik annyira egymástól.
Nyitókép: Taron Egerton, Sofia Lebedeva és Nikita Efremov a Tetris című filmben. Fotó: Apple TV+
