a23ea0e8-5993-496a-9de3-0cff99d466f4.jpg

A Kelemen Kvartett hazatér a Zeneakadémiára

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által alapított Kelemen Kvartett a magyar vonósnégyesek egyik nemzetközileg legismertebb együttese. December 3-án, immár hagyományosan, a Zeneakadémián lépnek fel, hogy a hazai közönség is élvezhesse a külföldi színpadokon is szerzett tapasztalatokkal gyarapodó együttes játékát.

A Kelemen Kvartettet két házaspár: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, valamint Jonian Ilias Kadesha és Vashti Mimosa Hunter alkotják. Az együttes számos szakmai elismerést szerzett itthon és külföldön, a legrangosabb fesztiválok rendszeres vendégei. Amikor a Kelemen Kvartett átmeneti szünet után ismét koncertezni kezdett, nem kevesebbre vállalkozott például, mint hogy két koncerten előadja Bartók Béla mind a hat vonósnégyesét. A Zeneakadémia által szervezett A magyar kvartett-tradíció című sorozat részeként megvalósuló koncertjükön ezúttal egy Bartók-vonósnégyest hallhatunk, előtte pedig Purcell-kompozíciókat: a 7. (c-moll), a 8. (a-moll) és a 11. (G-dúr) fantázia csendül fel. Ezen darabok talán szokatlannak tűnhetnek, hiszen Henry Purcell idejében, a 17. század végén a vonósnégyes műfaja még nem létezett, ám a zeneszerző 1680-ban írt fantáziái mégis a vonósnégyes-irodalom fontos darabjaivá váltak. Maga a „fantázia” megnevezés némileg félrevezető, hiszen ezekben a művekben Purcell a többszólamú szerkesztés legszigorúbb formáit alkalmazta.

A műsor első felét Bartók 6. vonósnégyese zárja, mely a szerző utolsó Magyarországon befejezett műve és egyben utolsó vonósnégyese. Mélyen személyes mű, amelyben a tételek szomorúan indulnak, a kompozíció ciklikus szerkezete és sűrített kifejezésmódja pedig Bartók kamarazenéjének egyik csúcspontját jelzi.

A szünet után Brahms monumentális 2. vonósszextettje zárja az estét, igazi zenei csemege a műfaj kedvelőinek, melyet a szerző 1864–1865-ben komponált két hegedűre, két brácsára és két csellóra. A lendület és a bensőséges líraiság elegye jelenik meg ebben a derűs kamaradarabban, amelyben a harmóniák és a gazdag hangszerelés különleges hangzást teremtenek. A mű előadásához a Kelemen Kvartett két kivételes tehetségű művésszel bővül, a dán Michael Germer (brácsa) és Kokas Dóra (cselló) személyében.

A magyar kvartett-tradíció – Kelemen Kvartett, Zeneakadémia, december 3. 19.30. Bővebb információk ide kattintva érhetőek el.

 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik - december 30.

Jön az első múzeumi silent disco, különleges égi jelenségeket láthatunk a napokban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nyitja az évet - hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – december 19.

Közgyűjteményekhez kerülnek a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő kortárs műalkotások, várják a pályázókat a Csoóri Sándor-programra és a Hunimation Pitchfórumra.

Hírmozaik – december 15.

Újabb díj a Csendes barátnak, határon túli művészekért, dupla koncert karácsonyra, díszfüggöny a Nemzetiben, mobilfilmes pályázat, krimi az Operában.

Várják a jelentkezőket a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyre

A Filharmónia Magyarország meghirdette a 2026. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet jövő év szeptember 12. és 20. között rendeznek meg a Zeneakadémián. A verseny a világ zenei életének egyik kiemelkedő eseménye, amely a fiatal zongoraművészek fejlődését és nemzetközi karrierjének kibontakozását támogatja.