„Újságíró akartam lenni, és utazni szerettem volna” – vallotta Paul Almásy (1906–2003), aki hosszú élete során mindkét álmát megvalósította. Újságíróként kezdte a pályafutását az 1930-as években; fényképezni egyik kiküldetése során, véletlenül kezdett.
A hagyományos újságírói látásmódtól eltérő fotói gyorsan meggyőzték feletteseit.
1936-ban két figyelemre méltó riportot is készíthetett: az egyiket a németországi téli olimpia edzőtáborában készülő sportolókról, a másikat pedig a Szaharáról. Fotóriporterként elsőként utazta be Afrika óriási sivatagát Algériától Maliig.
A társadalmi ellentéteket empatikus hozzáállással, humanista nézőpontból láttatta, különösen a nők és a gyermekek harmadik világbeli helyzetét és a faji megkülönböztetés problémáit igyekezett feltárni. Az etikus fotóriporteri viselkedés alapvetései fűződnek a nevéhez: sosem lopakodott, felvette a kapcsolatot leendő fotóalanyával, igyekezett a bizalmát elnyerni, és csak akkor kattintotta el a fényképezőgépét, ha engedélyt kapott rá.
Nincs olyan esztétikai szempont, amiért eltorzítanám a valóságot
– olvashatjuk a kiállításon fotóriporteri ars poeticáját.
Életműve a II. világháborút közvetlenül megelőző, majd az azt követő világ politikai, gazdasági, szociális problémáira hívta fel a figyelmet humanista nézőpontból.
A mély empátiára képes fotóriportert több nemzetközi szervezet – köztük az UNICEF, a WHO és az UNESCO – hivatalos munkatársaként alkalmazta.
Bár korán elkerült Magyarországról, és egyetemi tanulmányait már külföldön, Bécsben és Heidelbergben végezte, haláláig büszke volt magyar gyökereire, sőt anyanyelvét sem feledte. A kiállítás részeként a Magyar Fotográfiai Múzeum megnyitása és 1992-es kecskeméti kiállítása kapcsán magyarul írt leveleit is láthatjuk.
A mostani tárlat Almásy korábbi kiállításaiból is válogat.
Istenek és emberek címmel a világ vallásainak legkülönbözőbb szereplőit mutatja be, míg a Kezek című válogatásban egy maláriás beteg kezétől a németországi Coburg középkori szobrának kézfejéig terjed a témák sora.
Paul Almásy elsősorban nem művésznek, hanem újságírónak vallotta magát, aki kétféle nyelven, a kép és a szöveg nyelvén egyaránt kifejezi magát. Emiatt a fotók esztétikai szempontjait mindig háttérbe szorította a valóságtartalmuk. „Soha nem szép, hanem jó fotókat akartam készíteni. A fotóművész számára az esztétikai minőség számít, a riporter számára a szemantikai minőség.”
A tárlat május 11-étől június 6-ig látogatható, kurátora Barta Edit.
Fotók: Budai Kriszta
