A kiskakas gyémánt félkrajcárja – A szemét témája a 20. századi filmművészetben

A szemét az egyetlen termék, amelyet az ember az egész világon elő tud állítani. Egyfelől óriási összegeket fordítanak arra, hogy megszabaduljanak tőle. Másfelől egyre nagyobb méreteket ölt a hulladék újrahasznosítása, hatalmas pénzek rejlenek az értékes szemét birtoklásában. Szemetünk jellemző ránk a filmekben is. Mozgóképi megjelenéseiből válogattunk.

A kis Valentinó

Esztétikai értelemben a szemét átlényegülésének legösszetettebb képsora A kis Valentinóban (Jeles András, 1979) látható. A húszéves Laci elsikkasztja a rábízott pénzt, s nekiindul, hogy szabadon kószálva kiélvezze a nagybetűs életet. Nyugati magazinokat vesz, a Hiltonban, a kor legmenőbb hoteljében ebédel, visz egy halom krémest beteg anyjának, de mintha nem tudna megtörténni az öröm, a szabadság. A jelenetek látszatra szervetlenül, egyazon szenvtelen szinten, érzelemmentesen sorjáznak.

Emiatt igazán döbbenetes az, amikor a fiú a film közepénél a Rózsák terén egy utcai műanyag kukába dobja a kabátját, felgyújtja, majd ledől egy romos padra. A templomból kiszűrődő halk orgonaszó hangjaira a kuka serceg, füstöl. A násznép kivonul a templomból, s a szemét ebben a pillanatban egészen leég a benne rejlő szoborról, amely egy fiatal női akt. Az értelmezések Vénuszként, Nikéként is azonosították, ám Jeles felfedte, hogy a tárgyat a filmgyár udvarán találta kihajítva. A filmben benne van, néző és szereplő szeme láttára történik a csoda, amire senki nem figyel fel – az a legkevésbé, aki akaratlanul előidézte.

A kis Valentinó egyszerre realisztikus és ironikus. Realista jelenetekből áll, szereplői amatőrök, összességében azonban a mindennapok szürrealitását adja.

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A 2011-ben felújított A kiskakas gyémánt félkrajcárja (rendezte: Macskássy Gyula, Fekete Edit, 1951, zene: Ránki György) a népmesét számos ponton írja át. Uraság helyett királ (sic!) szerepel, gazdagságát az alkotók a szegénység kellékeivel ábrázolják. Tulipános faragott széken ül rogyásig terített asztalánál, parasztos, gerendás falusi házbelsőre hasonlító, annak sokszorosára növelt változatában dúskál, s a palota tetejét zsúp fedi. A víz-tűz-darazsak hármas megőrzése mellett eladósorba került királyleányt – alakját Ruttkai Éváról mintázták – és mélabús, ám anyagias burkus királyfit is kapunk.

A Kiskakas képvilágára a Disney–szovjet animáció kettősség jellemző, a királ olyan élvezettel turkál a kincsben, ahogy Donald kacsa fürdik az aranyban, a kiskakas pedig társadalmi igazságtévőként a kincstárat a szegényeknek szórja szét a begyéből. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a film az újrahasznosítás nagynyereség-aspektusát is magában hordja.

Hyppolit, a lakáj

Játékfilmben a Hyppolit, a lakáj (Székely István, 1931) Schneider Mátyásától (Kabos Gyula) tudjuk, mekkora üzlet a szemét. Lányát, Terkát (Fenyvessy Éva) nem véletlenül szeretné Makátscsal (Gózon Gyula) összeboronálni. „Ennek a Makátsnak a nagybátyjától függ a városi szemétszállítás. Ha ezt megkapjuk, akkor te vagy a leggazdagabb lány Pesten.”

„A második magyar hangosfilmre összejött a magyar filmgyártás szupercsapata. A forgatókönyvet a népszerű író, a poentírozásban verhetetlen Nóti Károly adta, a rendező a Németországból visszatért Székely István, a slágereket Eisemann Mihály szállította, a filmet a legkiválóbb operatőr, Eiben István fotografálta. És nem feledkezhetünk el a színészekről sem. Jávor Pálról. És azokról, akik miatt a film emlékezetes: Csortosról és Kabosról. A Jávor alakította Benedek mérnök azért vállal munkát a Schneider irányította szállítmányozási vállalatnál, hogy szerelme, Terka közelében lehessen. Ám minden érdeme, a története fordulatossága, a párhuzamos vágások mellett és ellenére a film fő erénye és az, ami emlékezetessé teszi, nem a szerelmi szál, a dalok, hanem a kisember, a felkapaszkodott újgazdag, Schneider, vagyis Kabos és az arisztokratáktól hozott komornyik, Csortos kettőse” – összegzi a korszak szakértője, Kurutz Márton e megunhatatlan remekmű legszembetűnőbb erényeit.

Hattyúdal

A Hattyúdal (Keleti Márton, 1963) a szocialista társadalmon kívüli csavargók jó útra térését volt hivatott bemutatni, ám az elkészült film azt tanúsítja, hogy a szándékot kevesen vehették komolyan.

Az egykori Mária Valéria-nyomortelep helyén épülő József Attila-lakótelep mellett, hulladékokból épített viskójában él Tamburás (Páger Antal), az öreg csavargó. Alkalmi társai a szabadságra vágyó Diák (Bodrogi Gyula) és Notesz (Sztankay István), a büntetett előéletű exbuszsofőr. Piaci rakodásból, alkalmi, piti csalásokból élnek. A Doktor (Várkonyi Zoltán), a sznob exértelmiségi nagyobb léptékű gazember, aki nemcsak Az édes élet Anita Ekbergjét mímelő Marát (Pécsi Ildikó) hozza a „közösbe”, de szükség esetén a késeléstől sem riad vissza. A jó szándékú, kitartó rendőr (Szirtes Ádám) és a környezet a két fiatalt lassan meggyőzi: a Diák találkozik Ilivel (Béres Ilona), Notesz pedig Géza (Avar István) biztatásának köszönhetően visszakapja a jogosítványát. Tamburást megrendíti, hogy elhagyták a „fiai”, bár kezdettől tudta, hogy „gyerekek még. Kiugrálják magukat és visszamennek állampolgárnak.” Tamburásék törzshelyét, a Kotyogót kármentőből zenés-táncos elegáns presszóvá varázsolják, a Villa Negrát eldózerolják. Keleti záróképén a lakótelepi, ablaktalan, ajtó nélküli házvázak fenyegető csontvázakként merednek az égre, a Villa Negra földig gyalult romja pedig üres helyként erős mementó. A film számos Ránki György–Garai Gábor írta nagy sláger, a Villa Negra vagy a címadó Hattyúdal eredeti lelőhelye.

Égigérő fű

„Csak a szép zöld gyep, az fog hiányozni” – a mondatot az is ismeri, aki nem látta az Égigérő fű (Palásthy György, 1979) című filmet, s elválaszthatatlan Rajz János jellegzetes, rekedtes orgánumától. A színészcsaládból származó, alázatos és megbízható Rajzról kevéssé közismert, hogy kiváló futó is volt. Maga Major Tamás hívta a Nemzeti Színházba, s ő sem ott, sem filmben nem tett különbséget epizód- és főszerep között. A Dollárpapa (1956) címszerepét követő országos népszerűségét a forradalmat követő bénultság után 1966-ban szerezte vissza a Szabó család című rádiós sorozat Szabó bácsijaként, s 15 éven át töretlenül meg is tartotta.

Palásthy György rendező az 1970–80-as évek népszerű, folytatásos gyerekfilmjeivel (Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család) vált népszerűvé. Alighanem legsikerültebb darabja az Égigérő fű, amin nem csodálkozhatunk: a forgatókönyvet Janikovszky Évával készítették, Forgács Ottó operatőrrel már összeszokott párost alkottak, a díszleteket pedig Banovich Tamás készítette.

Hasonlóan pazar a szereposztás is, noha minden a főszereplőn, Hintsch György (A veréb is madár) rendező kisfián múlt, s kiváló munkát végzett. Természetes, vagány és jószívű karaktere, Misu (Hintsch Gyuri) a Rottenbiller utca 40. gangos bérháza „alakította” Paripa utca 4. szám alatt nyaral, animáció mutatja fantáziavilágát: krokodillal vív, hajóra száll. A kedvence a csillogóan új, sárga Bedford kukásautó, s a kisfiú hősiesen, karddal és bokszkesztyűvel kiszabadítja belőle az elrabolt szőke szépséget. Az élet nem unalmas a házban, noha minden kiszámítható, minden nap ugyanolyan. Poldi bácsi (Rajz János) pontban fél 8-kor lép ki az ajtón. 52 éve dolgozik parkőrként, sosem hiányzott, sosem késett, órát lehet igazítani hozzá. Dezső bácsi (Máriáss József) ekkor nyitja bőrdíszművesboltját, s ekkor kezd sürögni Poldi felesége, Zsófi néni (Fónay Márta) is. Poldi bácsi hetek óta szomorkodik, nyugdíjba megy, s már előre kesereg. 52 évig őrizte a szép zöld gyepet, szedte a szemetet, ám ezentúl csak a keramitkockákat láthatja. Misu a barátja, a szenesember Oszkár (Újlaky Dénes) segítségével kitalálja, hogy Poldi bácsi kedvéért füvesíteni kellene az udvart. Az ötletet egy fűszál adja, ami bátran kibújt az udvar kövei között. A rendőr (Harsányi Gábor) és a szemetesek (Zenthe Ferenc, Farkas Antal, Zoltai Miklós), a közlekedési táblák felelősei (Balázs Péter, Szombathy Gyula) hamar megnyerhetők, ám a morcos, ómódi kárbecslő, Kamilla kisasszony (Dőry Virág) nélkül nem tudnák sem megszerezni a gyeptéglákat, sem pedig engedélyeztetni a lerakásukat. Oszkár édesanyja, Berta (Dajka Margit), a fiatal házaspár (Peremartoni Krisztina, Gyabronka József), valamint Kamilla kis unokahúga, Piroska (Ullmann Mónika) hatására végül Kamilla is melléjük áll. A meglepetés teljes, s Poldi bácsi boldogan kiált föl: „Gyep! Ez gyep! Majális!” A közös mulatozás és a film zenéjéről az LGT gondoskodott.

Az Égigérő fű a szeretet, együttműködés és megértés erős, fontos állítása mögé rejti túlélés-dramaturgiáját. A mindennapi élet állandó diszfunkcionalitása az alap, s e működési hibákból, tévedésekből és hiányokból építi föl a csodát. A rosszul kezelt gyalugépek szétszaggatták a pázsitot, ehelyett csak azért tudnak gyeptéglát szerezni, mert az uszodában túlméretezték a gyepet, a medence is használhatatlan lett emiatt. A közlekedésitábla-szerelők fordítva nézték a térképet, s minden irányból tilos lett behajtani a Paripa utcába. Zsófi néni olyan apró lakásban lakik, hogy a szép polgári bútorokat ketté kellett fűrészelni. A film világában mindenre van megoldás, és amire még sincs, azt animáció és a képzelet pótolja.

Boronyák Rita teljes cikke a Magyar Kultúra magazin 2023/9. számában olvasható. A magazin további tartalmai itt érhetőek el.

#szemét #újrahasznosítás