Juhász Anna, a PKÜ kiemelt programokért felelős igazgatója Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János verseinek elemzésével az olvasás fontosságára és az évfordulós szerzők műveire hívta fel a figyelmet, Bartis Attila pedig arról beszélt, hogy mit jelent az iskola, hogyan éljük meg gyerekként az ott töltött perceket, és milyen érzés visszatérni az iskolai, gimnáziumi közegbe.
„Az iskola lényegét nem maga az intézmény, az épület határozza meg, nem az adja a gerincét, hanem a közeg, a légkör, a tanári kar” – mondta a diákoknak.
Mi motiválja az embert, a kamaszt, a kisgyermeket, hogy könyvet vegyen le a polcról? Bartis elárulta, hogy őt kiskamaszként a szerelme motiválta, mert úgy érezte: muszáj, hogy ha a kislány olvas, ő is olvasson… Minket mi motivált annak idején? Mi volt az, ami miatt levettük azokat a meghatározó műveket a polcról? A minket körülvevő légkör, közeg mindenképpen.
Az Irodalmi Karaván este a Kónya Ádám Művelődési Házba érkezett, ami zsúfolásig megtelt – a jegyek már elővételben elfogytak a irodalmi programra, de a helyszínen is sokan várakoztak, hátha bejutnak Bartis és Bogdán Zsolt színművész estjére.
A program első fele a Spektrum Színház estje volt: Bogdán bő egyórás, Amikor című előadását láthatta a nézőközönség, ami Bartis novelláiból, főként A kéklő pára című kötetben megjelentekből állt össze. Bogdán rendkívül kifejezően közvetítette Bartis súlyos mondatait. A közönség az első pillanattól kezdve bevonódott: a nyelvi bravúrral és látványos színpadi elemekkel, szimbólumokkal teli darab olyan szembesítő gondolatokat mutatott be, mint hogy milyen lehetett átélni a román kommunizmust, mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus idején és milyen volt az élet Marosvásárhelyen.
Be lehet-e csomagolni egy egész életet, és mi az a becsomagolni képtelenség, mit jelentett a család, a nagyapa, a Pajtás fényképezőgép?
Elhangzott az is, hogy ha egyszer elkezdted az írást, „ne hagyd abba soha, különben megbolondulsz”.
Az előadás megcsillogtatta Bogdán és Bartis humorát és iróniáját, de nevetés közben többször is úgy érezte az ember, hogy sírnia kell – a múlttal való szembesüléstől; attól, ami elveszett, és attól, ami megvan és összeköt. Az emlék, a család, a nyelv – az ünnep.
Az előadás végén Juhász a színművésszel és az íróval a novellákról beszélgetett, amik eredetileg regénynek készültek, de végül sosem álltak össze nagyobb egységgé. Bogdán az írásokkal való találkozását mesélte el, továbbá azt, milyen alkotói folyamat során született meg az Amikor.
Bartis Attila szerint egy mű nem azé, aki megírja, hanem azé, aki megérti, próbálja a magáévá tenni, azonosulni vele.
Ugyanezt fogalmazta meg Szabó Magda a Születésnapi vers című művében. „Mi enyém, mi? Még ez a vers sem. Nem azé, ki megírja, hanem ki megérti, a költemény.”
Ez volt érzékelhető Bogdán Zsolt előadásában is. Annyira hatásosan tudott azonosulni Bartis gondolataival, hogy teljesen az övéi lettek, és a közreműködése révén teljesen a mieink is, mivel a novellák felismeréseit a magunk életére vonatkoztattuk.
Január 26-án a kisbusz megérkezett az utazás második állomására, Kézdivásárhelyre. Bartis és Juhász 11-kor a Nagy Mózes Elméleti Líceumban diákokkal találkozik, este hatkor pedig a Vigadó Művelődési Házban beszélget az Irodalmi Karaván estjén.
Fotók: Bach Máté
A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében létrejött Irodalmi Karaván első állomásáról szóló beszámolónk itt olvasható.
