Irodalom

A könyvek, amik vagyok: Fertőszögi Péter

Nagy Daniella 2026. január 5.

Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Új sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója kifejezetten sokat olvas. Meglehetősen nagy könyvtárából választott ki öt, számára különösen fontos könyvet, melyeket többször is olvasott, és amelyek a személyiségét és a munkáját is jól jelképezik.

Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan

„Gimnazistakoromban olvastam először, máig nagy hatással van rám. Plasztikusan, ugyanakkor magas irodalmi stílusban, német nézőpontból tárja elénk az első világháború poklát. A filmes adaptációja is kiváló, de a könyv számomra letehetetlen olvasmány volt. Elgondolkodtatott: mi az élet értelme?

Meglátásom szerint az első világháború alapjaiban változtatta meg a világot és a mi Európánkat – mélyebben, mint a második. Hiszen ez olyan sokkot jelentett a korábbi évszázadokhoz képest, ami által más lett az európai ember. Rengetegen haltak meg, átrendeződtek a határok, és az ismétlő fegyverek, tankok és tengeralattjárók megjelenése miatt egyértelművé vált a technikai forradalom.

Elképesztő belegondolni, hogy az emberek ott voltak a lövészárkokban, a pocsolyákban, a tetvek között, és igazából nem is tudták, hogy miért lövik egymást.

Van egy jelenet a könyvben, amiben a német katona megöli a francia katonát, majd szembesül azzal, hogy egy szabómestert ölt meg, akit vár a kislánya. Mi van azokkal az emberekkel, akik ott vannak a jelenleg zajló orosz–ukrán háború frontvonalában, a fagyban és a mocsárban, és úgy halnak meg három óra alatt, hogy a fejük fölött pénzről és érdekekről beszélgető emberek aranyvécét használnak?

A háborúk értelmetlensége elementáris erővel hatott – és hat – rám. Bármikor tanítom a művészettörténetet, felhívom a figyelmet arra, hogy soha annyi zavart és meghasonlott elme nem volt a művészetben, mint az első világháború előtt – az egész emberiség érezte ennek a kataklizmának a közeledtét.”

Umberto Eco: A rózsa neve

„Történelmi érdeklődésű vagyok. Szeretem a múltat, a középkor és az ókor kultúráját, szeretem plasztikusan megismerni azt a világot, amit kutatok, tanítok, aminek a művészetével foglalkozom. Izgalmasnak találom, hogyan éltek akkor az emberek. Az egyetem alatt nagy hatással volt rám Umberto Eco A rózsa neve című könyve – ez egy nehéz regény, de kevés olyan művet ismerek, ami jobban ábrázolná a kort.

Eco valós történetet írt meg. Nyelvészként talált egy tizennegyedik századi forrást, és ebből olyan korrajzértékű, mélyen tudományos háttérre alapozó regényt kerekített, amely a ferences szegénység és az eretnekség társadalmi kérdésének látleleteként egy bencés kolostor életének bemutatása által tárja elénk, hogyan gondolkodott abban az időben az ember az emberről és Istenről.

Ez a könyv szépen példázza, hogy miként lehet irodalmi művel nem csupán elgondolkodtatni, hanem effektíven tanítani, közelebb hozni az emberekhez egy világot.

Az ebből készült film is zseniális, de a könyv pláne az. Meghatározó élmény volt számomra.”

E. H. Gombrich: A művészet története

„A harmadik könyv a szakmámból – a művészet- és festészettörténetből – adódik, de azt gondolom, mindenkinek érdemes elolvasnia. Szerintem a megjelenése óta nem írtak ennél jobb kultúrtörténetet.

Ha valaha írnék egy festészettörténeti könyvet, így szeretném megírni.

Azt tartom nagyszerűnek én, aki ezzel a tudománnyal foglalkozom, hogy egy hatalmas tudással rendelkező professzor úgy ír – elsősorban fiataloknak szánt – tudományos igényű, élvezhető, összefoglaló művészettörténetet az ötvenes években, hogy egyrészt kézzelfoghatóvá teszi a művészet változását az őskortól a két háború közti időszakig terjedően a mindennapi ember számára, másrészt az egészet beleágyazza egy olyan kultúrtörténeti közegbe, amiben nem műveket, iskolákat és stílusokat sorol fel, hanem a legfontosabbat világítja meg: azt, hogy miért az a művészet született meg az adott korban, az adott helyen.

Ebből olyan elemi összefüggéseket láthat át az olvasó, mint hogy: soha nem született volna meg az impresszionizmus, ha nincs fényképezés. Ugyanis a fotográfia a tizenkilencedik század közepétől átvette azt a szerepet, amit addig a művészet töltött be – azt, hogy megörökítse a való világot. Innentől kezdve nem az volt a festő feladata, hogy visszaadja a valóságot, hanem az, hogy a fotótól eltérő módon ábrázolja azt.”

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

„Ez egy politikatörténeti munka. Nagyon foglalkoztat a jelenkori világunk. 1996-ban jelent meg ez a kötet, amiben gyakorlatilag elolvashatjuk azt, ami 2010 óta történik. 1995-ben íródott a könyv, öt évvel korábban összeomlott a kétpólusú világrend, a Szovjetunió részekre hullott. Amerika ez idő tájt ünnepli, hogy ő az egypólusúvá vált világ vezető hatalma, még »sehol nincs« Kína, mi pedig épp annak örülünk, hogy már nincsenek itt az oroszok, de még fogalmunk sincs a rendszerváltásról. »Heurékahangulat« van.

Ekkor Huntington megírja, hogy záros határidőn belül át fog alakulni a világ, és kultúrát, politikát és vallást érintő részletekre kiterjedően ismerteti, hogy várhatóan milyen világrend fog kialakulni.

Például leírja, hogyan kerül az élre az ázsiai civilizáció és Kína, pontosan leírja az arab világ migrációját – pontosabban: invázióját – és a ma látható, nagyon komoly vallási, ideológiai elkülönülést, valamint a többpólusú világrendhez vezető világátrendeződést is. Ha ilyen műveket olvasnának a politikusok, jobban értenék a világot.”

Biblia

A Biblia a legmeghatározóbb könyv az életemben – ha egyetlen könyvet ajánlhatnék, ez lenne az. Azért utolsóként említem, mert – bár elsőként jutott az eszembe – ez az a könyv, ami végigkíséri az ember életét. Gyerekkorom óta átszövi a magánéletem és a munkám. A művészet története alapvetően egy keresztény művészet a harmadik századtól a felvilágosodás koráig, így ez a szakma nem gyakorolható a bibliai témák ismerete nélkül, akár az Ószövetségről, akár az Újszövetségről van szó. Ahogy idősödtem, úgy vált számomra egyre inkább erkölcsi, szellemi alappá az Újszövetség. Az elmúlt harminc évben szinte folyamatosan a kezemben van, újra és újra elolvasom valamelyik evangéliumot. Tele vannak megfejtendő dolgokkal.

Tizenöt éves koromban – amikor kötelező olvasmány volt – még nem értettem, miért kell elolvasni. Szerintem nem volt olyan osztálytársam, aki átvergődött volna rajta, végigolvasta volna. De ahogy idősödtem, elgondolkodtam a példázatokon, megpróbáltam megérteni a tartalmukat, a bennük lévő, alapvető morális igazságokat – és nem csupán megérteni, hanem megfontolni és a saját életembe illeszteni őket annak érdekében, hogy erkölcsi tartásom részévé váljanak. Azért javaslom az olvasásán túl az értését is, mert vallástól függetlenül építi az embert.

Benne van az az újítás Jézus által, hogy: nincs kiválasztott nép, mindenkit értékelni kell.

Ez a szöveg megváltoztatta a világot. A mai kultúrkörünk alapesszenciája. Ha komolyan vennék az emberek mindazt, ami a Bibliában le van írva, akkor biztos, hogy szebb lenne a világ.”