316-ban vagy 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Apja a római légió tisztjeként szolgált, majd az észak-itáliai Ticinumban (ma Pavia) kapott birtokot, így a család ott telepedett le. Márton tizenkét évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást, és a püspök kézrátétellel hittanulóvá avatta. Szülei ezt nem nézték jó szemmel, és tizenöt évesen apja akaratára be kellett lépnie a hadseregbe, ahol a lovassághoz került. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával.
A legenda szerint amikor szolgálati helyén, a galliai Ambianum (ma a franciaországi Amiens) városában télen egy didergő koldust látott, kardjával kettévágta a köpenyét, és a felét neki adta, és következő éjjel álmában Krisztus jelent meg a fél köpenyben.
339-ben megkeresztelkedett, két évvel később a leszerelését kérte, mondván: ő már nem a császár, hanem Krisztus katonája.
A legenda szerint felettesei gyávasággal vádolták meg, mire Márton azt mondta: a következő ütközetben a csatasor előtt, fegyvertelenül indul a harcba. Az ellenség azonban váratlanul békét kért, a csata elmaradt, ő pedig megválhatott a seregtől.
Ezután Galliában, majd szülőföldjén, Pannóniában térített, itt Julianus Apostata, az utolsó pogány császár idején üldöztetésben is volt része. Ezután a Genovai-öbölben, a kopár Gallinaria szigetén lett remete, majd 360-ban Poitiers-be ment, ahol megalapította a ligugéi kolostort, az első galliai szerzetesi közösséget. 371-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta, ő azonban szerénysége miatt nem akarta a tisztséget elfogadni. A legenda szerint egy libaólban rejtőzött el, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton, aki erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva,
püspökként is szigorú szerzetesi életet élt.
Minden évben gyalog, szamárháton vagy dereglyén sorra látogatta egyházközösségeit. A felkeresett tanyákat és falvakat, ahol még nem vert mély gyökeret a kereszténység, kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. A feljegyzések szerint életét csodák, gyógyulások kísérték. Az idős püspök egyik vidéki egyházközségében, Candes-ben megbetegedett, ott halt meg, majd Tours-ban temették el. Halálának napját a hagyomány 397. november 8-ra, a temetését november 11-re teszi.
Életéről nem sokkal halála után egyik tanítványa, Sulpicius Severus írt könyvet Vita Martini címmel.
Márton lett az első, aki nem mártírként, hanem hitvallóként emelkedett a szentek sorába.
Ünnepét november 11-re tették. Zarándokhellyé vált sírja felett Tours-ban kápolnát, majd 476-ban bazilikát emeltek, amelyet többször is átépítettek. Szent Márton az egykori frank birodalom, Magyarország, az eisenstadti és a szombathelyi püspökség, több német város, valamint a pannonhalmi főapátság patrónusa, a katonák, a koldusok és számos mesterség védőszentje, a középkor egyik legismertebb szentje.
Kultusza Magyarországon már államalapító Szent István királyunk idején elterjedt, a király a zászlóira a katona szent képét festette, a pannonhalmi bencés apátság a Márton nevét viselő hegyen, az ő tiszteletére épült.
Szombathelyen a székesegyház Szent Márton-oltárán 1913 óta őrzik a koponyaereklyéjét tartalmazó hermát.
A szombathelyi Szent Márton-templom, az egykor önálló község Szentmárton plébániatemploma a hagyomány szerint a szent egykori szülőházának alapjaira épült. A templom mellett 2007-ben alakították ki a szent püspök életét, kultuszának emlékeit bemutató látogatóközpontot. A Szombathelytől a franciaországi Tours-ig vezető zarándokútvonalat (Via Sancti Martini), amely gyalogosan, kerékpárral, autóval vagy busszal is végigjárható, az Európa Tanács 2005-ben Európai kulturális útvonallá nyilvánította. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a kormány Szent Márton születésének 1700. évfordulóján a 2015. november 11. és 2016. november 10. közötti időszakra Szent Márton-emlékévet hirdetett.
Márton napjához gazdag néphagyomány fűződik.
Ez volt a gazdasági év zárása, ekkor rótták le a tartozásokat, a pásztorok elszámoltak gazdájukkal, és ekkor fogadták fel az új pásztorokat. Az advent előtti utolsó ünnepen lakomákat rendeztek, hogy aztán majd egész esztendőben ehessenek-ihassanak. Megkóstolták az újbort, és elfogyasztották a Márton-napi ludat, amelynek mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg. A mondás szerint: „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A néphagyomány szerint aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Számtalan időjóslás is fűződik e naphoz. „Márton olykor fehér lovon jár”, azaz felkészülhetünk a havazásra, „ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál” vagy „ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.
Nyitókép: Tours-i Szent Márton a köpenyéből egy darabot vág a koldusnak. Freskó az unteressendorfi Szent Márton-templomban. Fotó: Shutterstock/Zvonimir Atletic
