Most fejeztél be egy reklámfilmet. Látványtervezés szempontjából mi a különbség reklám és játékfilm között?
Attól függ, milyen a projekt. Elsősorban a díszlet kivitelezése és tervezésének ellenőrzése tartozik hozzám, ami sokrétű feladat. A legfontosabb, hogy – bármilyen munkáról is legyen szó – a rendezővel jól együttműködjünk. A reklám irányítottabb dolog, míg film esetében a közös kreatív gondolkodáson van a hangsúly; azon, hogy a díszletekkel minél jobban alátámasszam a történetet.
Hogyan születik meg egy látványterv? Vegyük például a legutóbbi filmes munkádat.
Az Így vagy tökéletes esetében mai történetről van szó, tehát nem lehetett túlzottan elrugaszkodnom a valóságtól. A rendező általában meghatározza a film hangulatát, elmondja, hogy mit akar kommunikálni. Míg Péter (Varsics Péter rendező – a szerk.) általában referenciafilmeket hozott fel példának, én más típusú referenciákat: képeket és színvilágokat mutattam neki. Amikor nem építünk díszletet, hosszú helyszínkeresési folyamat indul el, mert pontosan ki kell választanunk, melyik jelenetet hol vesszük fel. A gyártás általában szűkíti a lehetőségeinket, de próbáljuk a számunkra leginkább tetsző megoldást megtartani és a terveinkhez alakítani. Az Így vagy tökéletes forgatásánál például erőteljesen hozzányúltunk a főhős lakásához, ez ugyanis az egyik legfontosabb helyszín. A néző számára azt az érzetet kellett a látvánnyal megerősíteni, hogy kiégett reklámszakemberről van szó, aki unja, amit csinál, és ezért írni kezd.
Akkor kellék, jelmez, díszlet mind hozzád tartozik? Gondolom, a középső a jelmeztervező asztala.
A díszlet és a kellék mindenképpen, a ruhákkal kapcsolatban pedig együtt ötletelünk a rendezővel, de a későbbiekben inkább ő briefeli a jelmeztervezőt. Egy film esetében a leghosszabb előkészítésre a látványtervező, az operatőr és a rendező háromszögében van szükség, ők kezdenek elsőként összedolgozni, a többi részleg később kapcsolódik be. Mire a sminkkel és a hajjal foglalkozó szekciót bevonjuk, az alapstílust már meghatároztuk.
Kikkel kedvelsz együtt dolgozni a színészek közül? Mint tudjuk, a Borgiák berendezőjeként két alkalommal Emmy-díjra jelöltek, és a forgatás során Jeremy Ironsszal kifejezetten jó kapcsolatba kerültetek.
Nem sokat vagyok együtt a színészekkel a forgatás során, mert mire ők megérkeznek a díszletbe, addigra én gyakran már a következő helyszínt készítem elő. Akivel kifejezetten megkedveltük egymást: Ron Perlmannal a Hellboy-ból, és – ahogy említetted – Jeremy Ironsszal a Borgiákból. Jeremy kedves volt, kreatív, és szívesen kooperált a stábbal. Christopher Lamberttel is forgattam; ő annyira jó fej volt, hogy még pakolni is segített. Magyar színészek közül Thuróczy Szabolcs és Döbrösi Laura ugrik be így hirtelen. Nagyon meghatódtam, amikor Laura elmondta, mennyit segített neki a díszlet és a kellék a karaktere megformálásában.
Golden pencil díjat kaptál egy reklámdíszletért, és a Magyar Filmkritikusok Díját is bezsebelted. Látványtervezőként mégis jóval kisebb rajtad a reflektorfény, mint a hasonlóan sikeres színészeken, rendezőkön.
Gyerekként nagyon szerettem a filmeket, teljesen el voltam veszve a különböző rendezők munkáiban. David Lynch és Hal Hartley voltak a kedvenceim, akiknek a vizualitás az erősségük. Kamaszkoromig nem vált számomra egyértelművé, hogy a rendezőn és az operatőrön kívül más is hozzátesz ahhoz, hogy egy film jó legyen. Bizonyos filmes szakmák nagyrészt rejtve maradnak az emberek elől. De mivel az egész komoly csapatmunka, a legszerencsésebb, ha minden összhangban van.
Hogyan kerültél a világhírű filmek, színészek világába?
Nem tartom különleges életútnak, ami mögöttem van. Nem érzem úgy, hogy extra dolgokat tettem volna, azon kívül, hogy rengeteget és hatalmas lelkesedéssel dolgoztam. Ágh Márton asszisztenseként kezdtem; hálás vagyok neki, mert sokat tanultam tőle. Eredetileg építésznek készültem.
Miért éppen építésznek? És hogyan kerültél Ágh Mártonhoz?
Az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán tanultam, és valahogy tudtam, hogy nem leszek építész, viszont az ott szerzett tudás kellő alapot adott a díszlettervezéshez. Ezt megelőzően a színművészeti operatőr szakára jelentkeztem, ahol egészen az utolsó körig jutottam, de végül nem vettek fel. Az építésztanulmányaim idején fallabda- és snowboardoktatásból éltem, amiket közben versenyszerűen űztem. Amikor végeztem, úgy döntöttem, ideje, hogy legyen más munkám, utólag úgy gondolom: hivatásom. Ágh Márton mellett rögtön úgy éreztem, hogy a látványtervezés az, amivel foglalkozni szeretnék. Szerencsés voltam, hiszen pont akkor jött egy erős nemzetközi hullám, és emiatt rengeteg külföldi film forgott nálunk.
Hamar felfedeztek, és nem is akármilyen produkciókhoz hívtak dolgozni.
Azt hiszem, a szenvedély egy idő után magával hozza azt a tudást, amit ez a szakma igényel. Az Eragon volt az első új generációs nagy nemzetközi film, amihez berendező asszisztensnek hívtak. Az ilyen filmek számára akkora díszletek épülnek, hogy úgy láttam, a berendező sokkal nagyobb önállóságot kap, mint a látványtervező. Később, amikor ilyen nemzetközi filmekben art directorként dolgoztam, hiányzott számomra a komplex gondolkodás, sokkal jobban érdekelt a munka kreatív része. Átkértem magam, és bizalmat szavaztak nekem, így lettem „a külföldi” berendező.
A Borgiákban Francois Séguin kanadai látványtervezővel dolgoztál. A mai vagy a kosztümös filmek állnak hozzád közelebb?
A középkortól a reneszánszig az összes századdal volt dolgom. Leginkább a történelmi és a szürreális filmeket szeretem, mert komoly kutatómunkát, elmélyülést igényelnek. Persze a modern alkotásokkal is hasonló a helyzet, de azok más típusú feladatok: a jelen kortól annyira nem tudunk eltávolodni. Már akkor is kicsivel több játéklehetőség van a díszlettervezésben, ha csak a 80-as, 90-es évekbe megyünk vissza egy-egy filmmel. A Borgiák esetében különleges feladat volt a referenciagyűjtés: körbeutaztam az eredeti olaszországi helyszíneket, és szerveztek számomra egy speciális vatikáni túrát is. Ekkor szerettem bele a textilekbe. Elképesztő minőségű anyagokkal dolgoztunk, amelyeket a világ legkülönbözőbb tájairól rendeltünk. Egy ilyen komoly film esetén még azt is meg kellett tudnom, hogy az itáliai reneszánsz idején milyen volt egy varrás, hogy mi látszódott, mi nem, és hogyan néztek ki a párnahuzatok, a függönyök, a falikárpitok. Nyersanyagokat: damasztot, pamutvásznat vásároltunk, amire utána festettünk, hímeztettünk és szitáztattunk. Sok korabeli szakmát is megjelenítettünk a sorozatban, a kovácsművességtől kezdve a kerámiázáson és a hintótervezésen át a fegyverkészítésig. Húszkamionnyi kellékkel és jelmezzel fejeztük be a három évadot. Bőséges forrás állt rendelkezésemre, mert az ilyen filmek esetén többszörösen megtérül, amit elköltünk.
Azt mondtad, hogy a filmezés gyönyörű, de túlterheli az embert.
Általában napi 12 órát dolgozom, az utazás további átlag négy óra. Az olyan vezető filmes pozíciókban, amilyen a látványtervezői vagy a berendezői, az ember, ha hazaér, akkor is tovább gondolkodik. Napi 16 órán át fókuszálok.
Milyen érzés hátradőlve végignézni, amikor elkészül egy filmed?
Olyan, mintha összekeverték volna a naptáramat, mert a forgatás idején a jeleneteket mindig gyártási sorrendben látom. Ami a film elején van, azt mondjuk utoljára vettük fel, és fordítva. Szóval teljesen az újdonság erejével hat.
Mit forgatsz legközelebb?
Egy reklámot év elején, és van egy-két filmes felkérésem is. 2020 meglehetősen hullámzóan alakult: a járványhelyzet a filmszakmának ugyanolyan ijesztő, mint a turizmusnak, a filmesek ennek ellenére viszonylag hamar megtalálták a módját, hogyan tudják folytatni. Az állandó tesztelés azonban sok extra kört eredményez.
Hogyan él egy szabadúszó látványtervező? Van olyan időszak, amikor csak várod, hogy megcsördüljön a telefonod, mert nincs felkérésed?
Inkább az jelentett kihívást az elmúlt 18 évben, hogy szabadidőt teremtsek magamnak. Mint a legtöbb szenvedélyből dolgozó ember, azzal küzdök, hogy a munka mellett időt szakítsak magamra. Folyamatosan dolgoztam, extrém módon préseltem bele mindent a napjaimba, és ezt egy ideig az élsportolói múltamnak köszönhetően jól bírtam. Visszagondolva nem is értem, hogyan csináltam, hogy például a Hellboy forgatása alatt egy kollégámmal péntek éjjel kiautóztunk Svájcba snowboardozni, és hétfő reggel hatra visszajöttünk. Extrém terheléseket ma már nem engedek meg magamnak, és azon dolgozom, hogyan tudok egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között. Tizenegy éve alapítottam egy berendező vállalkozást, a Prop Clubot, ezért érdekes kettősség van bennem: érzem, hogy díszlettervezőként megengedhetném magamnak, hogy kevesebbet dolgozzam, de a cég miatt többet vállalok. Azt viszont betartom, hogy csak olyan rendezőkkel forgatok, akikkel emberileg is passzolunk. Ha kegyetlenség vagy hatalmi harcok irányítanak egy munkát, ahhoz már semmi kedvem. Akkor inkább kisebb filmeket vállalok. Kocsis Ági Éden című alkotása például az egyik kedvenc munkám az utóbbi pár évből Varsics Péter Így vagy tökéletes című filmje mellett. Az Éden inkább művészfilm, de fontos volt benne a látvány. Szürrealista és sajnos jelenleg kissé aktuális elképzelésen alapul: egy olyan nőről szól, akit az allergiája a négy fal közé zár, és csak szkafanderben mehet a külvilágba. Több különleges díszletet építettünk a filmhez: a lakást például fémmel borítottuk be, ami a történet szerint a sugárzásoktól szeparál. Mivel a főhős egyfolytában kivizsgálásokra jár, a laboratórium lett a másik izgalmas helyszín.
Ha sikerül szabadidőt teremtened magadnak, mivel foglalatoskodsz szívesen?
Régóta nem volt annyi szabadidőm mint az elmúlt évben, de nagyon hálás vagyok érte. Szeretem a természetet, a sportokat, a művészeteket, az állatokat. Régebben az extrém sportok vonzottak, most inkább futok vagy úszom, imádok vitorlázni, és szeretek minél több időt tölteni a Balatonnál. A karantén alatt a barátommal átvettük a szőlőm gondozását, az idei termés decemberben került palackokba. Fontos volt számomra, hogy továbbképezzem magam, idén fejeztem be egy négyéves gestaltterapeuta-képzést. Szeretek időt tölteni a családommal, a barátaimmal, a nővéremmel pedig szerencsére még együtt is tudunk dolgozni.
Nyitókép forrása: Varga Judit Facebook oldala
