Ma érkezik Magyarországra a Turán 9, Horthy Miklós egykori szerelvényének étkezőkocsija, melynek restaurálását a Közlekedési Múzeum munkatársai hazatérte után azonnal megkezdik.

A Turán vasúti szerelvényt Horthy Miklós kormányzó magas szintű protokoll eseményeken használta 1944-ig, majd később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, és magánkézbe került.

Magyarország egy darabig még próbálkozott a legendás
szerelvény visszaszerzésével, de mindezidáig csupán egy kocsi, a 12-es számú
került újra az országba; ez a teljes felújítást követően ma a Tatai úti
Vasúttörténeti Parkban látható.

A Turán 9-re döbbenetes állapotban, egy tóparti ház
emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen.

A múzeumi értékű jármű eddigi tartózkodási helyéről a
Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerül, miután megvásárlására, hazaszállítására
és a felújítás idei megkezdésére az intézmény kezdeményezésére az emberi
erőforrások minisztere soron kívüli támogatást biztosított.

Horthy Miklós egykori étkezőkocsijának bontását és szállítását a Közlekedési Múzeum megbízásából a MÁV Rail Tours végzi.

Fotó forrása: Schvéd Norbert / MÁV Rail Tours