A Filmio 25-ös nézettségi toplistáján helyet kapott gyerekeknek szóló rajzfilm, ifjúsági film, 1930-as években forgatott komédia és az elmúlt évek jelentős mozisikerei is. A Nemzeti Filmintézet által novemberben indított streaming platform közleményben összegezte az elmúlt két és fél hónap statisztikáit.

Huszonötödik a listán a Vízipók-csodapók, az 1982-ben készült animációs film, a 24. helyezett pedig az Égig érő fű című ifjúsági film, amelynek szállóigéit ma is sokan idézik.

Nem hiányoznak a kedvencek közül a filmklasszikusok sem

Sokan voltak kíváncsiak a Te, rongyos élet (21.), A tizedes meg a többiek (14.) vagy épp A tanú (4.) című filmekre. Utóbbi azért is különleges, mert egy sokáig nem ismert, cenzúrázatlan, digitálisan felújított változat is felkerült a Filmio kínálatába.

A listán sok olyan alkotás van, amelyet egy-egy rendkívüli színészi alakítás, emlékezetes karakterek miatt nézünk meg szívesen újra és újra. Az előfizetők kedvence Kabos Gyula, aki a Hyppolit, a lakájban (19.) alakít fergetegeset, Pécsi Ildikó, akit többet között a Veri az ördög a feleségét (9.) című filmben láthatunk, vagy épp Bujtor István, akinek a műkincsrablók utáni nyomozását a Filmión is sokan szurkolták végig A Pogány Madonnát (3.) nézve.

A platform nézői az utóbbi 10 év filmtermésére kíváncsiak leginkább

Ebből a kategóriából került fel a legtöbb film a TOP 25-ös listára: a Liza, a rókatündér (16.), a Kincsem (15.), Megdönteni Hajnal Tímeát (13.), a BÚÉK (10.), a Budapest Noir (8.), az Anyám és más futóbolondok a családból (7.), a Trezor (6.) és a Vándorszínészek (5.).

A kultfilmek is keresettnek bizonyultak

A toplista első három helyét ilyenek foglalják el. Az előfizetők körében jelenleg a legnézettebb a Török Ferenc rendezte, idén 20 éves Moszkva tér (2001). A dobogó második fokán Tímár Péter 1995-ös alkotása, a Csinibaba, míg a harmadik legnépszerűbb a kínálatban A Pogány Madonna 1980-ból.

A Filmión jelenleg több mint 200 magyar alkotásból választhatnak az előfizetők, és a kínálat hetente folyamatosan bővül felújított régi filmekkel és a közelmúltban készült alkotásokkal. A januári újdonságok között volt a Boldog születésnapot, Marilyn! (1981) Esztergályos Cecíliával a főszerepben, a 2×2 néha 5 és az Arany Medve-díjas Testről és lélekről is. Februárban is rszámíthatnak újdonságokkal az előfizetők: jön a Tékasztorik című 2017-es vígjáték és a kizárólag archív felvételekből összeállított Budapest Retró.

Nyitókép: Moszkva tér