Tíz év rádióriporterkedés után az első mondókáskötete 2005-ben jelent meg, melyben a kislányának kitalált versikéket gyűjtötte egybe. Nőknél gyakran hoz karrierváltást a gyermekvállalás, férfiaknál talán kevésbé jellemző.
Ekkor derült ki számomra, hogy kivel lehet játékos formában az élet igazán fontos dolgairól beszélni. Mindig szerettem szójátékozni, de a Magyar Rádió hírműsorai nem feltétlenül tartanak igényt ilyesmire. Otthon sokféle rímes-ritmusos játékot játszottunk a kislányommal, később a fiammal is, és ezek álltak össze mondókákká, de az elején nem gondoltam, hogy ezekből akár könyv is születhet.
Amikor a gyerekei kinőtték a Zsubatta és A baba bab világát, belefogott a Helkába?
Ez már tényleg nem függött össze a gyerekeim életkorával. A mondókák, rövid versek után szerettem volna kipróbálni egy másik műfajt, megnézni, ilyet tudok-e. Egy családi nyaraláson jutott eszembe, hogy a Balaton tündéréről kellene írnom, de „Google professzor” hamar elmagyarázta, hogy nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jutott. Rábukkantam Fáy András száznyolcvan éves, elfeledett regéjére, amely egy fantasyszerű, mitologikus történet varázslókkal, tündérekkel, boszorkányokkal, és az ő meséjét bővítettem regénnyé. Földrajzos lévén – eredetileg földrajz szakon végeztem Debrecenben – igyekeztem különleges magyarországi helyszíneket használni a történetben.
Ez lehetett az egyik fő oka, hogy hamar felfedezték maguknak a tanítók, és kedvelt iskolai olvasmány lett?
Szerencsés együttállása volt ez a csillagoknak, hisz a magyar gyerekkönyvkiadás hosszú időn keresztül komoly hullámvölgyben volt, de a Helkával épp elkaptuk a felívelés kezdeti fázisát. Közben a széles közönség is épp kezdett újra rácsodálkozni a saját környezetünkre. A Balatonra is másképp kezdtünk gondolni, túl azon, hogy lángos, kukorica, napolaj.
Örömömre a tanítók rögvest meglátták a valódi helyszíneken játszódó tündéres történetben rejlő lehetőségeket. Már a megjelenés évében közös olvasmányként dolgozták fel több iskolában. Persze, amikor a Helka íródott, még nem létezett alfa generáció, 2007–2008-ban egész más módon viszonyultunk a világhoz. Nem volt még érintőképernyős telefon, a tabletről még csak hírek jöttek. Ha most jutnék el odáig, hogy lenne egy Helka-féle ötletem, valószínűleg nem úgy állnék neki, mint akkor. Új könyvsorozatom, a 2016-ban indult Berger Szimat Szolgálat születése a Helka-trilógia nyomán kapott olvasói visszajelzésekkel függött össze. Azok az észrevételek, javaslatok segítettek abban, hogy más formátumban próbáljam feldolgozni a nagyjából hasonló elképzeléseimet.
Csak tippelek, hogy a több szálon futó, sok szereplőt mozgató, viszonylag bonyolult, lassan építkező meseszövés ma már komoly kihívás elé állítja a gyerekeket.
Igen, úgy tűnik ez a fajta türelem elfogyott mára. A 2010 után születettek, az úgynevezett alfa generáció rövidebb ideig képes koncentrálni, pontosabban úgy mondanám, gyakrabban van szüksége újabb és újabb ingerekre, hisz eleve több impulzus éri, ehhez szokik hozzá. Dinamikus cselekményt és intenzív grafikai ingereket igényelnek, ami a Helka esetében még kevésbé volt központi kérdés. Teljesen kezdő olvasóknak akartam egy izgalmas, de igényesen kidolgozott, könnyen megszerethető figurákat felvonultató könyvet írni, ami annyira vonzó, hogy a mobiltelefon helyett ezt választják. Minden osztályban van egy-két könyvmoly, de én azokat akartam megfogni, akik sosem vesznek könyvet a kezükbe.
Miért éppen kutyákkal akarta megfogni őket?
Olyan szereplőket szerettem volna, akik fiúknál és lányoknál egyaránt népszerűek. Bevillant, hogy az én legnagyobb haverom gyerekkoromban Morzsa kutya volt, még a szüleim házában, Nagylókon. Különleges kutya volt Morzsa. Magyar fajta, fekete puli, nagyjából a homlokomig ért, amikor megismertem, aztán ment össze térdig, azaz együtt nőttünk fel. Ő egy kicsit hamarabb, én némivel magasabbra.
A jellegzetes, bozontos, „rasztahippi” frizurája segített ráébredni, hogy a kutyák nagyon mókás szereplők lehetnek. Különösen azért, mert éppolyan változatosak, mint az emberek, és egy-egy foglalkozáshoz vagy embertípushoz jól lehetne párosítani a kutyafajtákat, mert olyan jópofa fizimiskáik vannak. Például a csivava és a bernáthegyi is kutya, de olyanok, mint egy törékeny balerina meg egy szumóbirkózó egymás mellett. A kilenc magyar kutyafajtához találtam ki a fő karaktereket, foglalkozásokat, hogy melyik lehetne izmos fitneszedző vagy csinos titkárnő.
Azután, amikor nagyjából már a nevük meg a történet világa is összeállt a fejemben, megkerestem Ritter Ottó rajzfilmrendezőt, illusztrátort, akit még a Helka-történet írása idején ismertem meg, és tudtam, hogy egy cuki kutyus gazdája. Együtt találtuk ki, hogy legyen egy olyan kép, amiről rögvest érthetőek a szándékaink. Valós helyszíneket akartam, ezért kellett egy épület, amiről bárki tudja, hogy létező építmény, és akár külföldön is be tudják azonosítani. Így rajzolta meg Ottó az Országházat, ami a Berger Szimat magánynyomozó-irodát alapító atyák, Bernát és Gerzson, a rövid szőrű és a drótszőrű vizsla háta mögött látszik a Margit hídról. Egyikük kezében mobiltelefon, mert modern időben játszódik a történet, a másik egy sakktáblát kapott a hóna alá, ami arra utal, hogy ők már nyugdíjba készülnek, szívesebben járnak sétálni, sakkozni a parkba, szeretnék átadni az irodát unokaöccsüknek, Bugac Pongrácnak. Így készült el az első illusztráció, már csak kellett egy történet hozzá.
Nem is volt kérdés, hogy a mudi lesz a főszereplő?
Nem, mert a fifikás nyomozó karakteréhez nagyon passzol a hegyes füleivel és a tulajdonságaival. A mudi talpraesett, fürge, fitt, az agilityversenyeken is helytáll, jó észjárású, rendkívül jó fizikumú kutya. Adta magát, hogy őt lássuk viszont a fiatalos ruházatú, vagány tornacipős nyomozó karakterében. A kis pumi unokatestvérek azért kelekótyábbak picikét. Az sem volt kérdés, hogy a komondor jó lesz mackós hajóskapitánynak vagy a magyar agárból kiváló pizzafutár lehet.
Melyik karakter okozta a legtöbb fejtörést?
Juli Puliból nehéz volt csinos titkárnénit faragni anélkül, hogy a puliságát el ne veszítse. Nem akartuk, hogy fekete legyen, mert nehéz lett volna a mimikát egy sötét folton érzékeltetni, de azt sem, hogy egy felmosórongyszerű, hatalmas szőrgombolyag legyen belőle, úgyhogy a frizurájával sokat küzdöttünk, főleg Ottó. De egyébként már az első kalandban (A fürdők réme) adta magát az összes karakter, nem csak a magyar fajták. A rottweilerek a biztonsági őrök, a csupasz kínai kutya mint a gonosz kis kutyuló vegyész – hihetetlen, hogy nem is kell kitalálni ilyen szereplőket, hiszen a kutyafajták mind léteznek.
A Berger Szimat-kötetek is könnyen megtalálták a helyüket az iskolai tananyagban, hisz nemcsak budapesti fürdőket vagy vidéki múzeumokat ismerhet meg belőlük az olvasó, de rengeteg hasznos háttér-információt is tartalmaznak. Mik a visszajelzések, a tanítók mellett a gyerekek is szeretik a könyveket?
Az volt az igazi pozitív visszajelzés, amikor az egyik író-olvasó találkozón jelezte a tanító néni, hogy egy édesapa mesélte, a gyereknek vasárnapi ebédkor a Berger Szimat könyvet kellett kivenni a kezéből, nem pedig a telefont. Akkor éreztem, hogy győztünk! Könyvek esetében a konkurencia soha nem egy másik sztori, egy másik könyv, hanem minden más, ami a gyerek szabadidejére pályázik. Az ugrálóvár, az okostelefon, egy filmsorozat. Örülök, hogy működnek a könyvek, de ebben az is benne volt, hogy figyeltem arra, mit szeretnének. Biztosra akartam menni, hogy lássam, nem teljesen kapufa-e, amit kitaláltunk.
Hiszi vagy nem a kedves olvasó, a beszélgetésnek ezen pontján betoppant a cukrászdába egy vidám, fekete mudi. Tett egy könnyed kört az asztalok körül, nyelvlógatva körbepillantott (talán még össze is kacsintottak beszélgetőpartneremmel?), aztán elégedetten leült a gazdi széke mellé a szomszéd asztalnál. Mintha csak a világ összefüggéseire tett kijelentést jött volna demonstrálni.
Szilágyi Diána
Fotók: Éberling András
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2022/7. számában olvasható.
