LAKVAR_ INNEN_MarkusMilcke_.jpg

A Lakvar zenekar számára nem léteznek műfaji határok

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb folkprojektjeként számontartott Lakvar érkezik december 10-én a Müpa Fesztivál Színházának színpadára. A zenekar eklektikus hangzásában varázslatosan keveredik a hagyományos folk, a jazz, a progresszív rock és az experimentális zene hatása.

A magyar-bolgár zeneszerző, énekes és ütőhangszeres Péter Hajnalka és a grúz zeneszerző, gitáros és panduriművész Zura Dzagnidze által alapított zenekar tavaly megjelent Fiction and Folklore című albuma mesterien ötvözi a balkáni, kaukázusi és közép-európai hagyományokat, miközben a jazz, pop és rock elemeivel továbbgondolja a folklór örökségét.

December 10-én a lemez dalai a felvételeken közreműködő kiváló magyar zenészek, Mogyoró Kornél és a Söndörgőből ismert Eredics Áron segítségével kelnek életre. A merész, műfaji határokat feszegető hangzásáról ismert Lakvar koncertjén hipnotikus dallamokon és megható dalszövegeken keresztül kapunk betekintést egy olyan világba, ahol nem létezik lehetetlen, csak szabadság.

Lakvar-koncert – december 10., 20 óra, Müpa.

Ez is érdekelheti

Koncerttel ünnepli húszéves születésnapját a Romengo

A hazai cigány folklór zenekaraival együtt ünnepli húszéves születésnapját a Romengo december 6-án az A38 hajón.

Jövőre jubilál a főváros legnagyobb világzenei fesztiválja, a Budapest Ritmo

Jövőre tizedik alkalommal rendezik meg a főváros legnagyobb világzenei fesztiválját, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmót. A 2025. április 10-től 12-ig tartó rendezvényen többek között az Altın Gün, Michelle Gurevich és a The Breath koncertje, valamint szakmai fórumok, workshopok és filmvetítések várják az érdeklődőket.

Extra fellépőkkel és rendezvényekkel bővült a Winterfest programja

Extra fellépőkkel, minikoncertekkel és DJ-kkel bővült a Budapest Park első téli fesztiváljának programja. A Winterfestet december 20-án és 21-én rendezik meg az MVM Dome-ban, ahol a fővárosi szabadtéri szórakozóhely közönségének kedvenc zenekarait vonultatják fel két napon keresztül.

Koncerttel ünnepli születésnapját a nyolcvanéves Kőszegi Imre

December 6-án lesz nyolcvanéves a dobos Kőszegi Imre, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja. A Liszt-díjas zenész aznap este az Óbudai Társaskörben ünnepel: saját formációjával, a Kőszegi Rhythm & Brass quintettel lép színpadra.