A művészlány, aki kereste Istent és megtalálta – Baska Barbara dokumentumfilmjéről

A festmény címe: Így jöttem el, Baska József munkája. Ez az erőteljes üzenet a feltámadásról, újrakezdésről, a sejtszintű magyarságtudatról és annak mindenáron történő megtartásáról mindenki számára üzenet.

„Itt élt és alkotott Baska József érdemes művész, a XX. századi magyar festészet kiemelkedő alakja” – olvasom az emléktábla szövegét, miközben a József Attila utcai ház előtt Baska Barbara grafikusművészre, filmoperatőrre várok, hogy sétáljunk egyet a kisfiával, a kilenc hónapos Lexszel, és közben múltat idézzünk. Baska József családjának 1947-es kényszerű menekülése a Felvidékről ugyanazt az üzenetet hordozta, mint amit lányának, Barbarának a közelmúltban megélt autóbalesete és kálváriája. Ez pedig nem más, mint az elmúlás közelségének és az ezt követő újjászületés élményének megélése.

Barbarával most először találkozunk, mégis mindkettőnknek olyan érzése van, mintha már korábbról ismernénk egymást. Elindulunk a Vörösmarty tér felé, Lex a babakocsiban gőgicsél. Barbara Deus ex machina című verseskötetével kint volt a könyvünnepen: ezzel mutatkozott be szépíróként. A könyvben haikuk és Barbara fotói vannak, amelyeket a kórházban készített. A verseket tavaly írta, amikor a második terhessége alatt covidos lett, majd autóbaleset következtében epehólyagműtétre szorult. Aggódott az akkor még a pocakjában lévő Alexanderért, ám közben ihletet merített egy verseskötethez, melyet végül hálából az életét megmentő és őt áldozatosan kezelő orvosoknak ajánlott. „Egyetértesz velem abban, hogy az orvosok olyanok, mintha nem halandó lények lennének, hanem sokkal közelebb vannak az Úrhoz, mint mi? Az ember éli az életét, történik valami, akár egy betegség vagy egy baleset, jönnek az orvosok, és »megszerelik«, aminek köszönhetően tovább él, akár évtizedekig, lehetnek gyerekei, folytatódik az élet” – mondja Barbara, miközben leülünk az egyik nagy múltú cukrászda teraszán.

Lex nagyon nyugodt baba, játszadozik a kocsiban, közben gagyog. Barbara párhetes kora óta szinte mindenhová magával viszi, ugyanis most szinte többet dolgozik, mint a terhességét megelőzően. Lex jól viseli a megbeszéléseket, tárgyalásokat, bizottsági üléseket, s szerencsére az ő jelenléte sem zavar senkit.

Nemrég láttam Barbara édesanyja, Rényi Katalin festőművész A lélek szárnyain című festményét a 21 gramm című művészeti albumban. Most, hogy Barbarával beszélgetek, már látom, milyen az, ha az ember két ilyen zseniális művész gyermekeként cseperedik fel. Barbara testvére, Baska Balázs szintén grafikusművész, nagyapja, Rényi Tamás pedig filmrendező volt. Barbara elmondja: gyerekként sokáig ahhoz tartotta magát, hogy ő bizony nem lesz művész, hiszen abból már bőven van a családban. Biológusnak készült, aztán jött a fordulat. „Bár gyerekkoromban minden dolgozatomat úgy kezdtem, hogy művészcsaládban élek, 14–15 éves koromig úgy gondoltam, én leszek a család fekete báránya, aki más területen szeretné megmutatni magát, nem a művészetben. A szüleim nem ellenezték ezt; beleélték magukat, hogy biológus leszek. Támogattak, biológiai tárgyú könyveket vettek nekem, és a belvárosi lakásunk tele volt állatokkal. A denevértől a nyulakon át a madarakig mindent tartottunk. Aztán 15 éves koromban egyszer csak leültem rajzolni mama tanítványai közé, és rögtön lehetett látni, hogy tehetséges vagyok. Engem is meglepett, hogy milyen jól sikerült a portré, amit rajzoltam. Akkoriban már nagyon jól ismertem a számítógépes grafikai és egyéb programokat, mama munkáit is én kiviteleztem a gépen. A munkáimra felfigyeltek, és már tizenévesen rengeteg megbízást kaptam. Például én terveztem meg a hazánkban megforduló szinte összes világsztár magyar arculatát, köztük Anastaciáét, Pinkét, Peter Gabrielét vagy Robin Williamsét. Hat éven át készítettem ezeket a plakátokat, szórólapokat, meghívókat. Éjszaka dolgoztam, napközben a Városmajori Gimnáziumban tanultam. Élveztem, hogy autodidakta módon mindent megtanultam, és nagyon értettem a számítógéphez.”

A gimnázium igazgatója 15 éves korában komoly feladatot bízott rá: az Európa Tanács Democracy for School című projektjének teljes arculatát vele terveztették meg. Ez újabb fejezetet nyitott az életében: már nem volt kérdés számára, hogy ez lesz az útja. Először a Magyar Képzőművészeti Egyetemre vették fel, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmoperatőr szakára is bejutott. Két évet párhuzamosan végzett el a két intézményben, grafikusművész- és filmoperatőr-mesterdiplomát is szerzett. Mindkét hivatását egyformán szereti.

Haikuiról és grafikáiról már beszélgettünk, de a filmjeit még nem hoztuk szóba. Egyik kedvencemmel kezdem a sort: a Kelennel. Barbara diplomafilmje költői A kis herceg-értelmezés. S bár még nem készült el, máris a kedvencem a következő alkotása, amely olyan súlyos témákat mutat be, mint a kitelepítés, a magyarság megőrzése és a család.

„Édesapám 1947-ben testvéreivel és szüleivel mindenüket hátrahagyva egy szénásszekéren Magyarországra menekült, mert a magyarságuk miatt északra, kényszermunkára deportálták volna őket. Ők akkor Rozsnyón éltek. Az iskola úgy indult, hogy aput mindennap megverte a tanár, mert magyarul beszélt a szünetben, és egy osztálytársa beárulta. Erről szól a most készülő dokumentumfilmem: édesapám történetéről. Ez a téma nemcsak engem érint, hanem nagyon sok leszármazottat. Nekik is csinálom ezt a filmet: azoknak, akik nem voltak képesek feldolgozni a traumát, és nem tudnak mit kezdeni ezzel az igazságtalansággal. Nagyon fontos volt számomra, hogy az apuról készített film kapcsán sok dolgot megértettem végre. Egyebek mellett az ő művészetét is. Hogy miért festette annyiszor azt a szekeret, hogyan dolgozta ki magából a transzgenerációs traumát, amit rám is átörökített, ám amit a készülő dokumentumfilmmel végre én is feldolgozhattam.”

Aki kinyitja Baska Barbara verseskötetét, látja, hogy a könyvet Lexnek és Leonnak ajánlotta. Lexről már ejtettem szót, de Leonról még nem. Ő Barbara elsőszülött kisfia, aki ősszel már iskolába megy. Amikor arról faggatom, hogy nála esetleg látja-e már a művészi hajlamot, azt mondja: Leon nagyon vonzódik a zenéhez, ezért zenei általánosba íratták.

Tavaly Csopakon beléjük rohant egy autó. Szerencsére Leonnak semmi baja nem történt, ahogyan a Barbara pocakjában lévő Lexnek sem, aki a baleset után egy hónappal egészségesen jött világra, pedig Barbara szervezete igencsak próbára volt téve a terhessége utolsó hónapjában (epehólyagműtét, tüdőgyulladás). Szerencsére 2023 nyarán, amikor a cukrászda teraszán beszélgetünk, mindezek a rossz élmények már csak emlékek, amelyekből ráadásul remek kötet született.

Fotók: Kurucz Árpád

A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/7. számában olvasható.

#közlekedés