Nagyon izgalmas ebben az elsötétített térben sétálni az éles fénnyel megvilágított műalkotások között, ez a teátrális, színpadias atmoszféra ugyanis még elmélyültebbé teszi a befogadást. Szükség is van egyfajta átszellemüléshez, hogy kapcsolódni tudjunk a munkákhoz, ugyanis azok elsősorban nem a látvány szintjén hatnak. Konceptuális, filozofikus és teoretikus alapokon nyugvó művek ezek, amelyek megkövetelik a néző elmélyültségét.
Nagyon izgalmas, hogy a most kiállított alkotók, bár egészen eltérő állításokat tesznek a világról, magatartásukban és pozíciójukban érzékenyen kapcsolódnak egymáshoz, műveik pedig légies organizmust alkotnak. Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Fusz Mátyás, Hajas Katinka, Trapp Dominika és Vékony Dorottya egyaránt egyfajta befelé figyelő, analizáló pozícióból hozták létre munkáikat, amelyek aztán az általános szintjére emelkedve, érzékenyen képesek átfogó társadalmi és környezeti problémákról beszélni. A munkák befogadása során a néző érzelmileg vonódik be, de minél több időt szán e művekre, annál világosabban tárul fel az alkotások mögötti tudományos érdeklődés és kutatói szemlélet is. A térben installatív munkákat látunk, amelyek olykor egy alkotói praxison belül is mediálisan sokszínűek, hiszen e művészeket nem a forma, hanem a tartalom izgatja inkább, és mindig az adott gondolatisághoz leghívebb kifejezésmódban szólalnak meg.
Asztalos Zsolt és Hajas Katinka egyaránt az emlékezet kérdéseit vizsgálja. A Hajas akvarellsorozatában megjelenő „hasas” formák költői érzékenységgel reflektálnak arra, hogy a múltbeli emlékeink hogyan nehezednek ránk, és hogy örökölt érzelmi motívumaink hogyan befolyásolják döntéseinket, viselkedésünket a jelenben. Az installatív szituációba rendezett lapok érzelmekről, viszonyrendszerekről szólnak, amelyek egymáshoz rendezve kiadnak egyfajta narratívát, vagy ahogy az alkotó mondja: belső képregényként állnak össze.
Asztalos Zsolt az emléktörténeteit makettekké alakítja, geometrikus alakzatokká formálja, amelyek egyedi történeteket rejtenek, ugyanakkor ebben az installációban szintén vizuális naplóként is értelmezhetők. Munkái érzékenyen reflektálnak arra, hogy emlékeinket mindig a jelen felől konstruáljuk.
Dezső Tamás (akivel nemrég interjúztunk is) munkái ökológiai, környezeti kérdéseket feszegetnek. A művész Az álhatatosság kertje installációja rámutat arra, hogy az ökoszisztéma felborulásával a növények egymással történő kommunikációjában zavar keletkezik. A Totem Conflatura az ember és a természet felborult viszonyára irányítja a figyelmet, míg az inderwelt az antropocentrikus világkép érvénytelenségére mutat rá.
Trapp Dominika Menekül a víz anyaga szintén értelmezhető a természet és az ember kapcsolódása mentén: ahogy a víz áramlik, kacskaringózik, érzékenyen keresztülhalad a világon, az egyén is úgy próbál meg lavírozni a külső körülmények között. Intuitív, érzékeny rajzok ezek, amelyek az elszökő anyag metaforáját bontják ki.
Vékony Dorottya a termékenység-születés-szülés jelenségét járja körbe három művön keresztül. A Krumplivénusz tulajdonképpen termékenységi szobor, amely az élet ciklikusságára is rámutat. A Fertility no. 1. installáció a közösség megtartó erejéről szól, arról, hogy a reprodukcióval kapcsolatos nehézségek feloldhatók azok kibeszélésével. A Csatorna pedig a családalapítási veszteségek tabusítására mutat rá, szembesít minket azzal, hogy a történetek elhalgatása megnehezíti a feldolgozást.
Albert Ádám kiállított tárgyegyüttese is az emberi lét sérülékenységét tematizálja. Gadó Flóra írta erről az installációról, hogy a műcsoport „a betegség láthatatlanságáról, illetve ennek kapcsán az emberi szervezet kiszolgáltatottságáról beszél. (...) Az üveg törékenységén keresztül önkéntelenül is az emberi test sérülékenységére asszociálhatunk (...) a tárgyak pedig arról is beszélnek, hogy a testünk működéséről való tudásunk mennyire bizonytalan”.
A díj nyertesét, Fusz Mátyást munkáiban a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdése foglalkoztatja. „Meddig terjed az a tér, amely rendelkezésünkre áll, hogy megismerhessük, és hol kezdődik az, ahova segítség nélkül már nem láthatunk el? Például, ha magunkra nézünk, saját testünkkel sok mindent kitakarunk önmagunkból és a világból. Ezt az észlelési hézagot külső szem vagy segédeszköz (tükör) bevonása nélkül esélyünk sincs megfigyelni. De abban az esetben is, ha ujjunkkal rámutatunk valamire, a látvány egy részletét mindig ki fogjuk takarni. A kiállított szobrok különböző nézőpontjaimból készültek” – állítja.
A döntősök alkotásaiból rendezett kiállítás június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.
A nyitóképen előtérben Hajas Katinka alkotása.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
