Emil Adam (1843–1924): Kincsem, a kanca
Vannak olyan kivételes állatok, melyek jellemzőik és teljesítményeik alapján kiemelt portrét érdemelnek. A 19. század – mely a mű keletkezésének korszaka – pedig az állatfestészet fénykorát jelentette. Ebben az időszakban olyan jelentős festők is működtek, akik egész életüket ennek a műfajnak szentelték. Emil Adam német művész a felmenői hagyományát követte az állatfestészet terén. Fő témáit a lovak, lovas portrék és a vadászjelenetek alkották. A művész több ízben is festett magyar vonatkozású lovas képeket, és Kincsemről is több festményt alkotott. A művek valósághűen ábrázolják a teljesítménye miatt ikonikussá vált kanca jellegzetességeit. Emil Adam nagy hangsúlyt fektetett a valósághű ábrázolás részleteire: a ló szőrzetének fényessége, tekintetének elszántsága és inaiban rejlő ereje mind-mind megjelenik a kompozíción.
Kincsem, a magyar lósport és lótenyésztés kiemelt csillaga számos művészt is megihletett, így emlékezete a művészettörténetben is máig él.
Eadweard Muybridge (1830–1904): A mozgó ló: Sallie Gardner
A mozgókép kialakulásának fordulópontja egy ló és lovasa mozgásfázisainak pillanatfelvételeihez köthető. A művészeket régóta foglalkoztatta a lovak mozgásának ábrázolása, melyen keresztül a sebességet és a dinamizmust kívánták megjeleníteni, de Muybridge felvételéig mindenféle furcsa beállítású, előre nyújtott lábakkal repülő lovakat sikerült csak festeni. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az alkotók a mozgásfázisok szakaszait a fényképészeti technika előtt nem tudták részleteiben megismerni.
1878-ban, hosszas kísérletezés után Eadweard Muybridge fényképésznek sikerült megörökíteni a ló mozgásának dinamizmusát egy versenypálya mentén felállított, 24 kamerából álló rendszer felvételsorozatán keresztül. A fotószéria úgy készült el, hogy a pálya túloldalára fehér hátteret rögzítettek, a záridőt ezredmásodperc pontosságra állították. Az úton keresztül drótokat feszítettek ki, és amikor a ló átszakította azokat, a kioldók segítségével megszülettek a felvételek. A tizenkét darabból álló fotósorozat bizonyítja, hogy valóban van olyan pillanat, amikor a ló mind a négy lába a levegőben van – de nem maga elé nyújtva, hanem éppen fordítva, amikor éppen maga alá húzza be őket. A képkockákat egymás után pörgetve pedig megszületett a mozgókép őse. Innen már csak néhány évtized telt el az animációk térhódításáig.
Franz Marc (1880–1906): A kék ló
„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – vallotta Franz Marc, a német expresszionizmus éllovasa, az 1911-ben megalapított Blaue Reiter művészcsoport oszlopos tagja. Bemutatott festménye a művészettörténetben ábrázolt lovak egyik ikonikus darabja. A 20. század elején még megbotránkoztató volt, ha egy ló kékben vagy egy tehén élénksárga színben pompázott a vásznon. A Blaue Reiter művészcsoport törekvése arra irányult, hogy az alkotók felszabaduljanak az európai művészeti hagyomány kötöttségei alól, rugaszkodjanak el a látványalapú festészettől, helyettük az érzelmek szabad, expresszív kifejezésmódját tartották fontosnak. Mindezt az élénk színek használatával érték el, melyeknek szimbolikus jelentést is tulajdonítottak. Franz Marc színelmélete szerint a kék a spiritualitás, a férfiprincípium jelképe. Festménye a komplementer színek élénkségétől vibrál: a rózsaszíntől a kárminvörösön át a zöldeken keresztül árnyalatok sokasága tűnik fel.
Kádár Béla (1877–1956): Vágyakozás
A német expresszionizmushoz kapcsolódva számos magyar példa is hozható a lóábrázolásokra is. Kádár Béla 1923–1924-ben – a bemutatott mű keletkezésével egy időben – a híres berlini Sturm Galériában is kiállított.
A festményen látható szerelmes jelenet ebben az alkotói korszakban több változatban is megvalósult. A mű ötvözi a népmesei, játékos stílust az absztrakció eszközeivel. A ló ezen a kompozíción az expresszionizmushoz kapcsolható élénk színhasználatról tanúskodik – csakúgy, mint az előző említett műalkotás. A valóságtól elrugaszkodó ábrázolásmód mesebeli lényként jeleníti meg az állatot, aki lovasának szolgálatában áll. Kádár Béla a korszak progresszív stílusában alkotva a magyar néphagyomány témájához nyúl vissza, melyben a ló és lovas figurája megkerülhetetlen képelem.
A nyitóképen Eugene Delacroix Villámlástól megriadt ló című festménye (1825–1829 között), amelyet a Szépművészeti Múzeum őriz.
A cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/9. számában jelent meg.
