A Nagylátószög – 120 éves a magyar film című időszaki tárlat az aranykort, gyönyörű filmeket, hazai és innen elszármazott alkotókat, vagyis a magyar moziverzumot prezentálja. A közeljövő terve, hogy állandó kiállítás létesüljön a magyar mozgóképről mozipalotával, nemzetközi filmversennyel, közép-európai filmvásárral – mondta a megnyitón Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke.

„E nagyszerű kiállítás arra jó többek között, hogy részletes választ kapjunk minden fontos kérdésre a magyar moziról” – fogalmazott Koltai Lajos rendező, operatőr.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója kiemelte: a tárlat kiválóan tagolja filmművészetünk jelentős fejezeteit, és bizonyítja, mennyire szinkronban volt képi látásunk a nemzetközi trendekkel. Ha meg nem, akkor éppen ezért sikerült minőségit alkotni.

A tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét.

„A legoptimálisabbnak az tűnt, ha kronologikus sétára invitáljuk az érdeklődőket, és a kezdetektől napjainkig elmeséljük, hogy mi történt a magyar film fejlődéstörténetében. A tárlat minden apró részlete egy kis kincs, ezért felnőtteknek, gyerekeknek és családoknak is ajánljuk” – fogalmazott Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója. Hozzátette: augusztusban két tábort rendeznek iskolásoknak, szeptembertől további kísérőprogramok indulnak be, együttműködnek más intézményekkel könyvbemutatók és egyéb események létrehozásában, például a Jancsó Miklós-centenárium vagy az idén májusban elhunyt animációs alkotó, Jankovics Marcell életműve kapcsán.

Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatóságának kutatási és gyűjteményi menedzsere elmondta: a Pre-Cinema teremben látható tárgyak, fotók javarészt magyar gyűjtemények. Ugyanitt követhető nyomon a magyar némafilm története, illetve a Lumière fivérek felvétele az első magyar filmről, A tánczról, amelyet az Uránia tetőteraszán forgattak, és 1901. április 30-án mutattak be ugyanott.

A tárlaton az első mozireklámok és különböző berendezések reklámjai is megtekinthetők.

Megtudtuk, hogy a magyar némafilm története 1908–10 körül kezdődött, és 1931-ig tartott. Ez idő alatt mintegy hatszáz magyar némafilm készült, melynek azonban a kilencvenhárom százaléka elveszett.

A némafilm a csúcskorát 1918-ban érte el. Bár a világháború miatt a határok lezárásával nem érkeztek külföldről filmek, de több mint száz alkotás készült ebben az évben.

Az 1930 és 1945 között készült alkotások nagy része a második világháború után külföldről, idegen nyelvű feliratokkal került később elő.

1945 után 260 fasisztának minősített filmet meg kellett semmisíteni vagy be kellett szolgáltatni.

„Olyan izgalmas és érdekes sztorikat, háttértörténeteket igyekeztünk becsempészni a tárlatba, amellyel látleletet adhatunk a korszakról és annak rettenetes körülményeiről. A régi magyar filmek sok példánya különböző idegen nyelvű feliratokkal van ellátva, a Meseautó egy tekercse is német felirattal látható” – fogalmazott. A korszaknak megvannak a maga csomópontjai a klasszikus vígjátékokon, bohózatokon át az első világháborút feldolgozó történetekig. Ez utóbbiról mintegy tíz olyan film készült, amely a traumát dolgozza fel.

Kurutz Márton a Kultúra.hu-nak elmondta, hogy a filmkészítés mindig nagyon drága volt, bár a némafilmek idején jóval kevesebbe került, mint a hetvenes években.

„A második világháború előtt nem volt filmtámogatás, 1948-tól viszont az állam egy elkülönített összeget szánt a filmek készítésére, bár eldöntötte, hogy ki és milyen filmet készíthet. A pályáztatási rendszer majd a rendszerváltás után jött létre” – magyarázta.

A háború előtt olyan vállalkozók finanszírozták a filmeket, akik nem a filmkészítésből éltek. „Köztük volt Schiffer Miksa, aki az 1931-es Kék bálvány című filmet finanszírozta. Ő a Margit-szigeten és az újpesti rakparton folyó építkezésekből gazdagodott meg, de úgy gondolta, hogy a filmek világa felé is tesz egy kirándulást. A film extra hosszú ideig készült, aminek az volt az oka, hogy akkoriban fogalmuk sem volt, hogy miként kell csinálni. Az alkotás megbukott, a találkozás mégis szerencsésnek mondható, hiszen ezáltal az első Magyarországon készített hangosfilm készült el.”

A magyar filmipar követte a nyugat-európai trendet, és zömében francia technológiával dolgozott, ezáltal egyszerűen és olcsón lehetett filmeket készíteni. „A francia technika azért volt nagy hatással a magyarokra, mert az első filmek, amelyek Budapesten készültek, mint a Hyppolit, a lakáj vagy a Kísértetek vonata, két verzióban készültek el. A francia filmgyár Magyarországra jött, és a filmet előbb a saját stábjukkal forgatták le, majd a magyar szereplőkkel is. Így születhettek magyar filmek, ez volt a megállapodás” – magyarázta Kurutz Márton.

„A kiállítás három teremben a magyar államosított filmgyártás időszakát mutatja be, amely 1945-tól 1989-ig tartott. Mindhárom szobában sarokvetítések és aminációs vetítések is vannak, az elsőben az 1945 és 1956 közötti időszakról szól, amelyben a Körhinta című filmből látható egy-két jelenet. A következőben Jancsó Miklós Szegénylegények, a harmadikban pedig Pusztai Zoltán Szinbád című filmjéből látható részlet. A magyar filmgyártást 1948 tavaszán államosították. Ekkoriban termelési filmek készültek. 1953-tól az ’56-os forradalomig fellélegzés következett. Ekkoriban olyan jelentős alkotások születtek, mint a Körhinta és a Hannibál tanár úr, viszont számos alkotó elhagyta az országot” – mesélte Czirják Pál kurátor.

Külön terem mutatja be a magyar filmgyártás 1957 és ’68 közötti időszakát, vagyis a Kádár-korszak első évtizedét.

„A modernizmus kibontakozása is erre az időszakra esett. A kádári politikának fontos eleme volt, hogy a rendszerhez lojális alkotógárdát neveljen ki, akik megismerhették, hogy mi történik a nyugat-európai filmművészetben. Ez az alkotásokra is hatással volt. Ebben az évtizedben készült a Tizedes meg a többiek, illetve a többi nagy, kosztümös, történelmi adaptáció is, amelyek komoly sikereket értek el.”

Az 1969–89 közötti időszakot bemutató helyiség a Menekülés a moziba címet kapta. Ebben a két évtizedben szintén meghatározó és korszakalkotó művek születtek, egyebek mellett az első magyar Oscar-díjas alkotás, Szabó István Mephisto című filmje.

A Cenzúra nevű teremben megtudtuk: nemcsak a magyar, de a külföldről behozott filmekből is kivágták a „kérdéses” jeleneteket, a forgatókönyveket pedig annyira átírták, hogy a szerzők rá sem ismertek.

1956-ban az Eltüsszentett birodalom című film még elkészülhetett, de aztán több mint harminc évre betiltották. Hasonló sorsra jutott A csodacsatár és a Keserű igazság című mű is.

„A hatvanas években a művészek és a cenzorok viszonya bonyolulttá vált; ’56 tabu volt, illetve a Szovjetunióról sem lehetett rosszat mondani. A ravaszabb rendezők a filmjükbe bizonyos csalikat szőttek bele. Voltak nagyon durva részek, amiket természetesen elsőre kivágattak, így viszont a kevésbé erős részek benne maradhattak. Jancsó Miklós Szegénylegényekénél mindenki tudta, hogy a film azt mutatja meg, hogyan nyomozták ki és kötötték fel azokat, akik az 1956-os forradalomban részt vettek. Jancsónak ezért nyilatkoznia kellett a Népszabadságban, hogy a film valójában 1848 utóéletéről szól” – mesélte Fazekas Eszter kurátor.

A betiltás és a cenzúra legnagyobb legendája Bacsó Péter A tanú című alkotásához kötődik, amely 1969-ben készült, de hiába állt a film mögött Aczél György, a filmet csak tíz évvel később mutathatták be. A szobában a film eredeti forgatókönyve is ki van állítva.

A Balázs Béla Stúdiót Czirják Pál mutatta be. Mint fogalmazott: 1959-ben fiatal alkotók, pályakezdők számára jött létre, hogy filmet tudjanak készíteni. Rövid játékfilmek, rövid dokumentumfilmek, illetve „tiszta filmek” születtek. A hetvenes években a stúdió szervezeti keretei kinyíltak, és nemcsak filmesek, hanem a társművészeti alkotók csatlakoztak: képzőművészek, írók, zeneszerzők készítettek itt kísérleti filmeket és működtek együtt filmesekkel. „Szinte minden alkotó, aki később valamilyen nagyjátékfilm kapcsán komoly nemzetközi sikereket ért el, az a Balázs Béla Stúdióban bontogatta a szárnyait.”

A Filmforgatás szobát Kurutz Márton prezentálta. Mesélt a filmkészítés fokozatairól, egyebek mellett az előkészületekről és a próbafelvételekről. És hogy a kamera miként „vándorol ki” a szabadba, vagyis a technológia fejlődésével hogyan vált egyre könnyebbé, hordozhatóvá.

A Magyar filmek a nagyvilágban nevet viselő terem a rendszerváltás és a 2021-es év közötti bő harminc évet foglalja össze. A falon asszociációs játék található, mely a világ legnagyobb filmfesztiváljain elért magyar sikereket mutatja be. Az alkotók és a producerek a díjakat is kölcsönadták a tárlat számára, így többek között a Saul fia Oscar-díja is megtekinthető.

Ráduly emlékeztetett, hogy a Saul fia nyerte a legtöbb díjat az elmúlt harminc évben, ezért külön falat szenteltek neki. „A film díszletterveit és az eredeti jelmezeket is kiállítottuk. A filmkészítők és alkotók engedélyével továbbá egy montázsfilm készült, amibe az elmúlt mintegy 30 év filmtermésének legjava belekerült.”

Ugyanitt mutatják be azokat a magyar filmkészítőket, akik külföldön is nagy sikereket értek el. Például Kertész Mihályt, Adolph Zukort vagy William Foxot, akik Hollywood alapító atyáiként vonultak be a filmtörténetbe.

A kiállítás zárótermében szemléletes és sokkoló infografika látható az egyik falon: ki merre járt, ki kivel kerülhetett kapcsolatba, illetve hogy magyar film hol jelenhetett meg a nagyvilágban.

Az utolsó fal a filmarchiválást mutatja be: a gyűjtést, a megóvást, és a bemutatására is felhívja a figyelmet.

A Nagylátószög című tárlat november 14-ig látható a Ludwig Múzeumban.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu