A magyar kamarazenei együtteseket is várja a MERITA program
MERITAcubed néven folytatódik az európai kamarazenei együttesek láthatóságát és nemzetközi mozgásterét erősítő együttműködés. A programban, amely 2029-ig terjed, immár magyar vonósnégyesek és zongoratriók is részt vehetnek.
Az első MERITA – Európai kamarazenei együttműködés 2022 és 2025 között zajlott, ennek részeként Magyarországon kilenc sikeres koncert valósult meg, olyan helyszíneken, mint a bakonybéli bencés monostor, a budapesti BMC és Fonó vagy a Balaton-felvidéki Csigó Malom. A mostani, második kiírás lehetővé teszi magyar együttesek jelentkezését is – közölték a szervezők.
Mint írták, a program az újabb Kreatív Európa-támogatás elnyerésének köszönhetően 2029-ig MERITAcubed néven folytatódik. A projekt koordinátora a milánói Le Dimore del Quartetto, mellettük tizenhat ország tizenkilenc kulturális szervezete képviselteti magát, köztük a magyar Cadenza Arts Management, amely Pista Eszter kulturális szakember vezetésével felel a program sikeréért.
A MERITAcubed felhívása olyan, legfeljebb 36 év alatti tagokból álló professzionális kamarazenei együtteseknek szól, amelyek elkötelezettek művészi fejlődésükben és kíváncsiak a nemzetközi kamarazenei életre. A cél továbbra is az, hogy Európa-szerte felkeltse és fenntartsa az érdeklődést a klasszikus zene iránt, bemutatkozási lehetőséget teremtve ezzel a fiatal művészek számára, mindezt úgy, hogy a kamarazene a kulturális örökség és a fiatal tehetségek találkozási pontjává válhasson.
A kiválasztott együttesek nemcsak képzésekben és mentorálásban részesülnek, hanem hat inspiráló téma egyikére épülő, saját kamarazenei projektet is kidolgozhatnak. A programban 22-22 vonósnégyes és zongoratrió kap helyet, a közös nyelv az angol.
A résztvevők bemutatkozhatnak a MERITA digitális felületén, bekapcsolódhatnak egy nemzetközi kulturális intézményekből álló szakmai hálózatba, és lehetőséget kapnak arra, hogy koncertszervezők előtt mutassák be munkásságukat. A kiválasztott együttesek legalább három fizetett koncerten léphetnek fel Európa különböző pontjain, emellett esélyt kapnak egy Európán kívüli fellépésre is.